Rendőrök a sokat takaró női fürdőruhák ellen


Még nem döntöttem el, hogy vicces vagy szomorú. Az biztos, hogy értelmetlen.

Bizonyára van olyan köztetek, aki már találkozott már ezzel a képpel.

Lecsap az amerikai parti rendőrség (1922)

Lecsap az amerikai parti rendőrség (1922)

A száz évvel ezelőtt készült fotón egy amerikai parti rendőr látható, amint akkurátusan megméri, hogy megfelelően hosszú-e a női fürdőruha.

Mindez most onnan jutott eszembe, hogy az utóbbi napokban több olyan hírbe is belefutottam, amely a francia tengerparton fürdő muszlim nőkről szólt.

A téma azért lett most hirtelen a korábbinál is érdekesebb, mert néhány francia város a mindent takaró burka után betiltotta a testet takaró fürdőruhát, a burkinit is, mondván, azok a terrorizmushoz köthetők.

Lecsap a francia parti rendőrség (2016)

Lecsap a francia parti rendőrség (2016)

Aki ilyent visel, annak 38 eurót (kb. 12 ezer forint) kell büntetésként fizetni.

Ma reggel újabb két videóba futottam bele. Ezeken fegyveres francia rendőrök láthatók, amint a nizzai tengerparton próbálnak érvényt szerezni a rendeletnek, és levetetni a muszlim lányokról a szemérmes fürdőruhát.

Hát nem tudom.

Valahogy vicces.

Vagy éppen szomorú.

Ennyi erővel elég sok mindent be lehetne tiltani, ami a terrorizmushoz köthető.

A férfiak hosszú szakállát, a felfelé kunkorodó cipőorrt, a tevéket, a hastáncot vagy akár Aladin csodalámpáját is.

Másrészt az is faramuci, hogy a szabadság nevében betiltunk valamit, ami ráadásul meglehetősen ártatlan. Miért ne fogadhatnánk el, hogy vannak emberek, akik – vallási vagy egyéb okokból – szemérmesebbek?

Mi köze van ennek néhány frusztrált vallási fanatikus ámokfutásához?

Ha megnézzük a csisztapusztai fotókat és az azon levő öreg néniket, akkor láthatjuk, hogy a világ a terrorizmus és civilizációs ütközések nélkül is mozgásban van.

Nemrég egy osztrák fürdőhelyen egy japán családot láttam, amint – a napsugártól félve – tetőtől talpig beöltözve sétálgattak a medencében. Anyu, apu és a kisgyerek. Őket is megbüntetnék a franciák?

Szóval ez a fegyveres vetkőztetés elég pótcselekvésnek tűnik.

Különösen annak fényében, hogy más területeken meg megy a politikai korrektségnek beállított töketlenkedés.

A múltkor az Economiston láttam egy interjút egy szaúd-arábiai politikus hölggyel. Jóízűen elbeszélgettek a riporternővel az ország ügyeiről.

Közben ez látvány fogadta a nézőket.

Szaús-arábiai politikusnő interjúja

No például itt felőlem jöhetett volna valaki, nem a fegyveres francia rendőrség, hanem mondjuk a műsor rendezője, és leveteti azt a fekete vackot a nő fejéről.

Merthogy ez errefelé nem dívik. Nem ülünk be ilyen arcot takaró szerkókban a stúdióba, ahogy nem megyünk strandpapucsban színházba, nem fogadjuk pizsamában a vendégeket vagy nem ütjük a feleségeket.

Bocsánat, de ez egy ilyen hely.

Ez a valódi Európa, amelyet nem hatalmi érdekeket szolgáló méregkampánnyal kell megvédeni, hanem a mindennapok megannyi apróságával.

Az ide települők beilleszkedését nem az idióta, magyar nyelvű óriásplakátok szolgálják, hanem hogy bizonyos dolgokban nagyon határozottak vagyunk.

Mondjuk hogy eszünkbe sem jut az iskolai menzáról kitiltani a disznóhúst.

A hír valószínűleg valós.

A közelmúltban részt vettem egy nemzetközi továbbképzésen Budapesten. A találkozó három napja alatt sem a többfogásos ebéden, sem a vacsorán egyetlen egyszer sem szolgáltak fel disznóhúst. Gyanítom azért, mert e kb. száz résztvevő egyike – amúgy tündéri srác – muzulmán országból jött.

Gondolom, egy cseppet sem lepődött volna meg, hogy disznóhús is van egy magyar étterem kínálatban.

Szóval tudom, hogy nehéz, de józanság, kedves francia rendőrség, és józanság, kedves magyar állampolgárok.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés