Na akkor hajrá, feldübörögtek a motorok, indul a kormányzati kampány új fejezete, egyelőre csak ez a Modern Városok izé volt az anyóshoz bedobva (nálam ki van írva, hogy reklámot nem kérek), de nyilván nemsokára kapjuk a migránsosakat is tonnaszámra.

Már meg sem tudom számolni, hány Fidesz-szerkesztőség működik csak Szombathelyen, el tudom képzelni, mi lehet akkor Budapesten.

Mondjuk nem egészen világos, hogy mi szükség van egy ilyenre a nyár közepén, mert már az ellenzéket is bedarálta a Párt, talán csak a szokásos paranoia miatt akarnak biztosra menni, talán így szeretnének osztogatni a pr-apparátusnak?

Azt meg kell hagyni, hogy pénzük van, amire csak akarják, csak éppen jellemzően kétes hasznosságú ügyekre költik.

Például az sem valószínű, hogy ezt a kiadványt Orbán Viktor, Puskás Tivadar, Esto stb. dobta volna össze, de mindegy is, ezzel már megbékéltünk, meg hát az összeg eltörpül a beharangozott sok-sok milliárdos pénzeső mellett, amiről megtudjuk – nehogy valaki a 27 százalékos világbajnok áfára vagy a masszív EU-forrásokra gondoljon (!) – maga a miniszterelnök hoz a városnak, utakra, kastélyra, Ákosra, Szent Márton-programokra, hasonlóra.

A kiadványból kiderül az is, hogy a Fidesz továbbra is magabiztosan épít a nyugdíjas szavazókra és a sport mozgósító erejére.

Én meg tényleg nem szólnék egy szót sem, mindig is gyomor kérdése volt a politika PR, ha közben nem zajlana a magyar exodus, a nagy diadal közben fiatalok százezrei hagyják itt örökre a hazájukat, és az is szíven üt, amikor látom, hogy az OECD statisztikákban hol állnak a fizetéseink.

Igaz, ehhez nem kell statisztika, elég, ha a horvát tengerparton (vagy akárhol) kirendelünk egy kávét.

A Szent Márton-programot sajna nem fogadják el fizetőeszközként.

Innen jut eszembe az a kirándulás, amikor a nyolcvanas évek vége felé öcsémmel először mentünk Ausztriába.

A 18 éves srác a zöld Ladából csendes sokkban nézte a határ túloldalán a masszív jólét jeleit, a gazdag falvak bankjait, a városszéli Mercedes-kereskedéseket, a minőségi ruhákat, a sima arcokat a teltházas éttermekben.

„Oké, persze, több pénzük van, mint nekünk, de gondolj arra, hogy nekik közben nem volt munkásőrségük” – próbáltam valamivel kompenzálni a különbséget.

„Végül is ez igaz” – nyugtázta.

Ebben maradtunk.