A horvát ultrák balhéjáról jut eszembe az a hölgy


Persze, izgalmas, hogy melyik előadás kapta az idén pécsi POSZT nagydíját (Kecskeméti Katona József Színház: Macska a forró bádogtetőn) vagy hogy Münchenben egy zenei fesztivállal tisztelegnek majd Bartók Béla előtt (olyan szólistákkal mint Vlagyimir Jurovszkij vagy Valerij Afanaszjev), de attól tartok, ezekben a napokban valamivel jobban mennek a fociról szóló írások.

Így most én is egy ilyen poszttal rukkolok elő.

Bizonyára tudjátok, hogy néhány nappal ezelőtt az egymást is verő horvát szurkolók balhéja miatt félbe kellett szakítani a cseh-horvát meccset, és valószínűleg ez az incidens is hozzájárult, hogy a csehek végül  kiegyenlítettek.

Állítólag a cirkusz nem annyira az ellenfélnek vagy a rendőröknek, hanem a saját labdarúgó szövetségüknek szólt.

Ennek az eseménynek a tükrében kezd értelmet nyerni egy két évvel korábbi élményem.

Ahogy már korábban annyiszor, akkor is Petrcane-ben néztük a tengert nyáron.

A kis horvát falu nyugalmát azonban némileg megzavarta a labdarúgó világbajnokság, azon belül is az, hogy azon a horvát válogatott is versenyben volt.

Egyik este lemerészkedtünk mi az egyik szurkolói kocsmába, hogy ott nézzük meg a Horvátország-Mexikó meccset.

Ezek közül valamelyik épület volt a vendéglőnk.

Ezek közül volt valamelyik épület a vendéglőnk. A meccsnézésünk nem volt ennyire idilli.

Egyszerű volt a képlet: amelyik csapat győz, az továbbjut.

Még füllentenem sem kellett, hogy kikhez húz a szívem. A szomszédság és a kelet-európaiság mellett családi szálak is kötnek ide. (Józing nagypapám családja innen vándorolt be Magyarországra. Azt nem tudom, hogy elvették-e valakiknek a munkáját.)

Szóval ott ültünk a vendéglőben némi rakija és Karlovacko társaságában, egyik szemünkkel a tévét, másikkal a szurkolói kemény magot néztük.

Ezt a majdnem tökéletes fociidillt törte kerékbe az a nő.

Horvát volt és roppant mérges. Valószínűleg a vendéglőnek volt a tulajdonosa.

Már az első percekben beszólt a piros-fehér kockás mezekbe és zászlókba burkolódzott kemény fiúknak, hogy kontrollálják a lelkesedésüket, annál is inkább, mert ő maga Mexikónak drukkol.

Merthogy – ezt tudtam kivenni a párbeszédből – a horvát focit felfalja a korrupció és a politika. Ő pedig ebből, köszöni szépen, de nem kér.

Amikor aztán a mexikóiak a második félidő közepén betaláltak a horvátok kapujába, és néma gyászcsend ereszkedett tengerparti kocsma ivójába, történetünk főszereplője a helyiség közepére pattant, és „Éljen, éljen Mexikó!” rigmusokat kezdett el kiabálni.

Horvát szurkolók maguk között a Horvátország-Csehország meccsen. Most kezd összeállni a mexikói kirakós.

Horvát szurkolók maguk között a Horvátország-Csehország meccsen. Most kezd összeállni a mexikói kirakós.

Azt hittem, kitör az újabb balkáni háború, hogy valaki előhúz egy kalasnyikovot, de legalábbis a csukott ajtón keresztül a tengerbe vetik a hölgyet.

De – meglepetésemre – semmi ilyen nem történt.

A férfiak némán, magukba zuhanva ültek tovább, és párás szemmel tudomásul vették, hogy a meccs maradék néhány percében a mexikóiak még két gólt berámoltak.

Mi pedig felhörpintettük a maradék Karlovackót, és a tervezett ünneplés helyett a csendes utcácskákon visszasétáltunk az apartmanunkba. (A tömbünktől nem messze egy csinos kis villanyfényes betonpálya volt. Ezen – ahogy minden este – most is gyerekek rúgták a bőrt.)

Aztán néhány nap múlva Hollandia simán verte Mexikót, de ez engem már cseppet sem érdekelt.

Szerintem a kocsmárosnét sem.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés