Több tucatnyi ember az sok vagy kevés?

Még délután is vacillálok, hogy menjek vagy ne menjek, aztán a menés kerekedik felül.

Az akkumulátor persze a töltőn marad, így hiába cipelem a vállamon a böhöm nagy Nikont.

Mondjuk annyira nem izgat, van nálam okostelefon, legalább egyszer használom valamire.

A programból a koraesti Irokéz/Képtárt nézem ki magamnak, merthogy akkor érek rá.

Lassan szállingózunk, de a végére csak összejövünk néhány tucatnyian. 80 ezer emberhez képest ez nagyon kevés, de az Ulysseshez képest mégiscsak optimista forgatókönyv.

Szombathelyen néha jó élni.

Üdítő, hogy nincs itt Puskás Tivadar polgármester vagy valaki illetékes, hogy valami okosat mondjon James Joyce prózájáról. (Igaz, Ipkovich György később befut és elvegyül a „tömegben”.)

Megnézzük Gerhes Gábor kiállítását, meghallgatjuk a didzseridút, de még ennél is fontosabb, hogy együtt lecsúsztatunk néhány pohár fehérbort.

Patetikus szónoklatok nélkül is megértjük egymást, tudjuk, hogy miért vagyunk itt a Képtár alatt.

Aztán nőmmel átmegyünk a Móló teraszára, ahol éppen az állami híradó azt szajkózza, hogy milyen frankó a gyerekétkeztetés és hogy Deutsch Tamás a helyén van.

„Oké” – mondom magamban, és elég sok bort rendelek.

A teraszon fél szemmel közben a meccset nézem, ahol a történetesen az írek játszanak, akik lazán verik az ukránokat.

Vannak ilyen napok is.