Hova máshova vinné el az ember a városba látogató ismerőseit.

Ha én turisztikai szakember lennék, és véletlenül megkérdeznének a helyi politikusok, hogy szerintem hogyan lehetne fellendíteni a város harmatgyenge idegenforgalmát, azt mondanám, nem hiszek a vallási vagy kulturális turizmusban, a római múlt is elég soványka, ellenben ki lehetne használni azt, hogy nem történnek nagy dolgok, hogy csendesen, kulturáltan zajlik a mindennapi élet, hogy az éjszakai habpartik helyett itt parkok, sétányok, szökőkutak és virágok vannak.

És a városközponttól nem messze van egy, a maga nemében egyedülálló rekreációs terület, hatalmas zöldövezetekkel, tavakkal, strandokkal, uszodával, játszóterekkel és sportpályákkal.

Mindez távolról sincs befejezve, átgondolva és összehangolva, de még így is kellemesen meglepi az ide látogató idegeneket.

Szombaton délután például én is ide vittem el a városunkba látogató ismerősömet.

Sétáltunk a napfényben, ücsörögtünk a tó partján, és élveztünk az újra eljött tavaszt.

Lehet kritizálni a megújult tópartot, talán kell is, de a langymelegben csak kicsit kellett hunyorítanom ahhoz, hogy Európa jobbik felében érezzem magam, ahol azért van kevesebb ránc az emberek arcán, mert alig van a görcs belül, sokkal inkább a mindennapok része a lazulás, legyen az egy kávézóban ücsörgés vagy éppen egy tó körüli napfürdőzés.

Ebben az értelemben a gatyába rázott Csónakázótó azon kevés közberuházások közé tartozik, ami megérte az árát.

És csak kicsit vette el a kedvem az óriásdaru, ami közelben épülő Haladás-stadion fölé magasodik.