Ukrajnában kezdenek beérni a reformok



A magyar politikusok szerencsétlensége, hogy itt van a szomszédban Ausztria. Aki látja, hogy hogyan mennek a dolgok a határ túlsó oldalán – nem tökéletesen, de azért mégiscsak jobban -, annak nem könnyű megmagyarázni, amit a politikusaink szeretnének, hogy kérném tisztelettel, kár itt zúgolódni, összességében Magyarország klassz hely, a férfiak okosak, a lányok szépek, a Balaton csodás, a jövő ígéretes, ennél többet egyszerűen ebből nem lehet kihozni. Mert hát a szomszédban azt látjuk, hogy azért ki lehet.

Ugyanakkor viszont a politikusok szerencséje, hogy a keleten ott van Ukrajna mint viszonyítási pont, még egy nálunk is nyomorultabb ország, akikhez képest mi szinte hasítunk.

Ukrán diákok tüntetnek az EU mellett Ungváron november 26-án

Ukrán diákok tüntetnek az EU mellett Ungváron november 26-án. Lehet, valakik kihajtották őket, de az arcok akkor is beszédesek. Fotó: Nemes János (MTI)

Én meg azt mondom, hogy kitekinteni mindig érdemes, nyugatra és keletre, északra és délre, már csak azért is, hogy rájöjjünk, bármilyen hihetetlen, a világ nemcsak abból áll, sőt talán még csak nem is az a legfontosabb és legérdekesebb benne, hogy mit mondott Deutch Tamás, és erre mit reagált Szekeres Imre.

Itt van például az említett szerencsétlen Ukrajna. Ennek az államalakulatnak a legújabb kori történelme a rosszindulatúak szerint két maffiaszerű csoport küzdelméből áll (khm…), a jóindulatúak szerint az européer és az orosz kötődésű identitás csap folyamatosan össze.

Most éppen az van, hogy az ukrán kormány bejelentette, leállítja az EU és Ukrajna közötti társulási folyamatot.

Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogjuk megtudni, mi van a bejelentés hátterében.

Mindenesetre a döntés a mostani légkörben akár tökös dolognak tűnhet, de szerintem ha mondjuk Ungváron laknátok, látnátok, hogy mi folyik ott politika címén, ha az előző miniszterelnökötök éppen börtönben csücsülne, a keleti határon ott fújtatna az orosz medve, és ha átnéznétek a szomszédos Magyarországra, azt látnátok, hogy ott sem minden tökéletes, de mégiscsak jobban mennek a dolgok, nos, akkor lehet, ti is kimennétek az utcára, és kiabálnátok egy kicsit.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=jrGIMDD-3-s]

Szóval nekem valamiért most érdekesebbnek tűnik ez a történet a mi kis mocsarunknál, ahol éppen a nagyotmondók hadserege verbálisan összecsap a levitézlett, csatát sose nyert, kiszolgált obsitosokkal.

Nem azt mondom, hogy cserélnék az ukránokkal, de úgy érzem, lesz tanulsága az ügyüknek.

Szerintem figyeljük őket.

És olvassatok mindennap.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés