Két őszi fotó az Orfűi-tóról



Meglehetősen sokat tudnék mesélni az Orfűi-tóról, és még többet a vele kapcsolatos emlékeimről.

Egyelőre ezektől nagylelkűen megkíméllek benneteket, viszont találtam két MTI-fotót, melyek a tavat őszi állapotban mutatják be.

Orfűi tó ősszelTalán azért csodálkozom rájuk, mert nekem a tó valahogy mindig a nyarat jelentette.

Orfűi tóDe hát – ahogy a költő is mondja – változnak az évszakok.

(Kattintsatok a fotókra, és megnyílnak nagyban.)

Majdnem elfelejtettem. A képeket Kálmándy Ferenc készítette.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés