Mi van ilyenkor?



Azt hiszem, minden olyan helyzetet szeretek, ahol saját kedvemre el tudom foglalni magam. Ilyen például a vonatozás.

Miközben ücsörgök az ablak mellett, számtalan lehetőség közül lehet választani.

Ott van például az ablak előtt elvonuló dunántúli táj és hozzá kapcsolódó életképek változatos, de mégis oly ismerős színpada.

De vonaton kiválóan lehet olvasni vagy éppen írni is.

Két hete például a Szombathely – Budapest oda-vissza távot szinte végigjegyzeteltem kedvenc füzetemben.

A jegyzetek között volt a szombathelyi önkormányzat félidei bizonyítványa, tantárgyankénti szöveges értékelése.

Félidőben a szombathelyi önkormányzat

Ám mire végső, digitális formába öntöttem volna gondolataimat, Puskás Tivadar polgármester kórházba került.

A mű azóta is nyersanyag állapotban van.

A belső iránytűm általában pontosan eligazít a szakma kérdéseiben, de most tényleg nem tudom, mi van ilyenkor.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés