Afrika, avagy kire hivatkozunk majd?



Amikor itthon előjön a korrupció, a szegénység, az egészségügyi mutatók és az ország egyéb általános élhetetlenségi kvóciensei, mindig volt egy vigaszág, mondván, hogy jól van, persze, tré ez a hely meg minden, de azért vannak sokkal trébbek.

Aztán ahogy kiderült, hogy nem a külső és belső elnyomók a legnagyobb ellenségeink, hanem mi magunk, úgy lehetett egyre kevesebb olyan összehasonlítást találni, amiből mi jöttünk volna ki győztesen.

Először a visegrádiak húztak el mellettünk, aztán fokozatosan elmaradtak a balkáni, kínai és egyéb egzotikus bevándorlók, ami lehet, jól hangzik a nemzeti populista szempontból, viszont nagyon rossz jelek más szempontból.

De azért Afrikára még mindig bátran lehetett hivatkozni.

Most meg azt olvasom, hogy míg hazánk a hanyatló Európa perifériáján kínlódik, és ha bejönnek a Fidesz-reformok, akár nulla százalékos gazdasági növekedést is bezsebelhetünk, addig a fekete Afrika országai átlag 6 százalékos GDP növekedésre számíthatnak idén, ami elmarad ugyan Kína és India mögött, de a korábbi időszakokhoz képest mégiscsak figyelemre méltó, még akkor is, ha a bevételek elosztása nagyon egyenlőtlen, illetve azok egy része a nyersanyagokból jön. (A másik része a jobb szervezettségből.)

Fene gondolta volna, hogy Afrikában már több mobiltelefon van, mint az USA-ban, csak Nigériában több mint egymillió BlackBerry-t adtak el, és általános a közösségi média online használata is.

Az Economist előrejelzése szerint 2012-ben a világ 10 leggyorsabban növekedő országai között négy afrikai is lesz: Angola, Niger, Etiópia és Ruanda, az első kettő novekedés tekintetében beelőzi Kínát.

Szóval a fene tudja meddig lehet még Afrikára hivatkozni, lehet nemsokára kiadó lesz ez a vonatkozási pont. Vajon megpályázzuk-e?



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés