Az alábbi események a japán bajnokságban zajlottak. Mikor már azt hisszük, hogy nem lehet újszerű módon büntetőt rúgni, akkor kiderül, hogy mégis lehet.
A japánokról azt tartják, hogy nem túl kreatívak, de ezek szerint változnak ők is. Szóval még belőlünk is lehet akármi.
A mondanivaló mibenléte egyértelmű, csak az a kérdés, hogy mindez az átlag választópolgár szintje alatt vagy felett van.
Meg kell mondjam, életemben csak kevés ilyen emberrel találkoztam.
Egy normális országban, ha sikeres vagy, azt onnan lehet tudni, hogy szakmai, anyagi, erkölcsi elismerésben részesülsz és hasonlók.
Egy kevéssé normális – vagy fogalmazzunk bátran modernebbül: elkúrt – országban mindezek a fent említett visszajelzések nem mondanak semmit. Ha totál hülye vagy valamihez, attól még dőlhet a lé, mutogathatnak a tévében és átvehetsz kitüntetéseket.
Leginkább onnan lehet tudni, hogy valamire ráéreztél és jól csinálod, hogy irigyeid vannak, mókás dolgokat terjesztenek rólad, közben persze – sűrű fikázás közben – másolnak ezerrel.
A hülyeségeidet is.
Sziasztok Bloggerek,
A megyei könyvtár tervezi, hogy március 24-én (szerdán) 15 órakor a blogokról, blog írásról tartanak egy beszélegést.
Erre hivatalos az Alon-blogja is. Van kedve valakinek részt venni a beszélgetésen?
Nem tudom, pontosan hogyan áll a kakaóbiztos számítógépek, a digitális táblák, az Új Magyarország program vagy a tudás alapú társadalom ügye, mindenesetre a fiam holnap vécépapír-pénzt visz Szombathely egyik jó nevű középiskolájába.
Kérném tisztelettel, úgy tűnik, már a multinacionális cégek is elkezdtek helyezkedni. Ma például némi meglepetéssel vettem észre, hogy a holland Spar is magyar nemzeti színekben nyomul.
„Magyarkodik” – hangzott volna az ítélet némi ajakbiggyesztéssel néhány évvel ezelőtt, ma csak egyszerűen konstatáljuk, hogy az áruházlánc is alkalmazkodik a trendhez.
Nagyon halkan azért hozzáteszem, hogy a nemzeti Spar tej literje 179 forint, míg a Lidlben ugyanez 139 forint. Az is magyar egyébként.
Még ki sem hevertem, hogy átrendezték a Borostyánkő-beli Spart, ma délelőtt újabb sokk ért.
A Hunyadi úti Lidl is megvariálta a polcait. Ahol eddig a papírtörölköző volt, most narancslé van, a tartós tej a kekszeknél, a búvárszemüveg ott, ahol eddig a madáretető volt. Dráma a köbön!
Nagy nehezen megtanulom az alapokat, és akkor csak úgy ripsz-ropsz, átvariálják.
Mi a jó fenének kell 10 évente megbolygatni egy boltot!
Hallgatom az embereket, olvasom a sajtót, látom az összefirkált óriásplakátokat, és van egy olyan érzésem, hogy a szocialistáknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: benne van a pakliban, hogy elveszítik az áprilisi választásokat.
Végre eljutottam az ágyam mellék betárazott könyvek közül ahhoz, amelyre már oly régóta fenem a fogam.
Darvasi László Virágzabálók című regénye már jó három éve kívánságom tárgya. Azóta, amióta valahol olvastam belőle egy részletet (azt hiszem, egy Körkép volt), hogy aztán még évekig ne jelenjen meg valamiért maga a könyv, én meg évekig vadásszak rá. Megfogott az a pár oldal, mi tagadás.
Azért 2009-ben csak kijött a Magvetőnél. 600-700 oldal, ami azért jó, mert sokáig kitart, ha már egyszer az ember belezuhan egy világba, kellemes, ha sokáig tud lubickolni benne.
A történet Szegeden játszódik, valamikor az 1800-as évek elején, közepén.
Három részlet a mű első félszáz oldalából:
„Várni jó, lehelte el a kék füstöt a férfi, és már vigyorgott. Újra ő volt, a mindig bohóckodó, kabátja zsebeiben csokoládét rejtegető, drága apja.
Ne feledd, meg lehet tanulni a várakozásban a jót, mondta. Amire vársz, leginkább az a tiéd. Azért vársz rá, mert nincs hozzá közöd. Akkor lesz jó várni, ha meg tudod köszönni neki, egy ígért alkalomnak, egy hiányzó másik embernek, hogy várhatsz rá. Akkor megérted, hogy ő is a tiéd. S ha megkapod, szomorú leszel, hogy nem várhatsz rá többé.”
„Az apja sokat beszélt arról, hogy a bűn nem mozdul. A bűn mindig vár, mi járulunk elé! S ha úgy döntünk, fölkeressük őkegyelmét, adjuk meg a dolog módját! Ünneppé kell tenni, ha elromlik bennünk valami!”
„Talán nem hisztek az örökkévalóságban?!, mutatott az ég felé a pap, fekete szemöldöke alól fürkészte a gyászolókat.
Tudjátok, mi a barátság?! Rózsabokor, melynek lombjai kevés időre adnak enyhet, mert a gyökerek között féreg rág!
A hasonlatra valaki fölvihogott a gyászolók közül, ám a pap úgy tett, mintha nem hallotta volna. Klára oldalra pillantott, s egyenesen a vékony ember arcába látott, mire Féreg úr a lányra kacsintott és megvonta a vállát.
De mi a szerelem?!, kiáltotta a pap, s nyomban válaszolt is, tűz, tűz, amely bensőnket égeti, s megperzseli azt is, akit szeretünk! Híveim, a föld porában minden hiányos és tökéletlen! E világon minden elromlik, meghal!
Klárának újra fordulnia kellett. Féreg úr kacsintott és széttárta a kezét, hát igen, minden elromlik, mit lehet tenni, ámen.”