Év szerinti archívum: 2010


Álom, lefelé haladva

Város, Szombathely. Olyan környék, ahol még soha még nem jártam. Csodálkozom is, hogy hogyan lehet ez, hiszen viszonylag közel van a belvároshoz. A meglehetősen széles utca pofásan néz ki, ahogy meredeken, nyári napsütésben ázva lejt a városközpont felé. Kétoldalt takaros házak, a domb alján, tőlem néhány száz méterre körforgalomszerű valami, közepén zöld, virágos, füves felület, virágokkal, pálmafával. Csodálkozom is, hogyan lehet pálmafa errefelé, de aztán látom, hogy dézsában tették ki. Az egésznek van egy olaszos, franciás, portugálos íze. Kissé fura, hogy ez lenne a város, ahol élek, de lerendezem magamban, hogy ez, csak még nem jártam erre.

Lefelé megyek, a pálma felé, valahonnan érkezem. Próbálok gyorsabban menni, ereszkedni az emberek között, de nem könnyű felvenni a ritmust. Hol úgy tűnik, hogy a sebességem, mozdulataim idegesítően lassúak a járókelőkhöz képest, hogy meg villámként cikázok a számomra lassított felvételnek tűnő emberek között.


Retro férfifíling 2

No akkor elmondom majd én. Azt, hogy milyen jó olykor valódi gondokat valódian oldani meg. Mondjuk azt, hogy ma reggel Morn autójának lemerült az aksija, pontosabban nem is lemerült, hanem behalt, mert öreg volt már, mint a pesszimizmusunk. Lett is hamar új akkumulátor, amit viszonylag könnyű beszerezni a belvárosban.

Viszont a szerkesztőségben meglehetősen ritka a villáskulcs. Mert megszoktuk, hogy virtuális gondokat oldunk meg virtuálisan, hogy mennyire gondok persze, illetve mennyire oldjuk meg őket, az most nem tartozik a tárgyhoz. Szóval a lényeg, hogy a sarukat nem lehet meglazítani a kettes számrendszerben, oda valami komolyabb dimenziók kellenek.

És milyen jó is volt lemenni az utcára, dőlt a napfény a posztindusztriális környezetben, egyik oldalon az egykori gyárkomplexum, másik oldalon a patak meg a zöldje. Aztán be a gyárhoz, ahol kerítettünk villáskulcsot meg szakit, aztán csőkulcsot is, mert kiderült, hogy az is kellett persze. Szóval ott álltunk az utcán, motorháztető felhajtva, felváltva matattunk benne, hol a villással, hol a csővel, és persze a szakinak lett igaza, hogy a 13-as lesz a jó, de végül is majdnem mindegy, nem az volt a lényeg, hanem az egész együtt, napfény, olaj, retro férfifíling, ahogy így együtt négyen, behajolva, csavarodva, emlékeket felidézni, hogy így a Skoda, meg úgy a Lada, aztán meg rábólintani, ahogy pöccre indul Morn kocsija.


Archívumban turkálva 1

Miközben az MTI archívumában turkáltam, ráakadtam erre:

1990. április 9. A parlamenti választások második fordulójának eredményeire várva, április 8-án éjjel, a Fiatal Demokraták Szövetsége Kosztolányi Dezső téri kampányirodájában. A képen: Fodor Gábor, Orbán Viktor és Deutsch Tamás.


BAR-lista 2

Azt hittem eddig, nagyjából tudom, mi töténik az országban. Ez a mai hír a BAR-listások számáról azonban elbizonytalanított:

“Töretlenül nő a BAR-listások száma hazánkban, vagyis azoké, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni törlesztőrészleteiket, esetleg másfajta mulasztást, visszaélést követtek el az elmúlt öt évben. A Központi Hitelinformációs Rendszerben, közkeletű nevén a BAR-listán tárolt magánszemélyek száma a legfrissebb, márciusi adatok szerint egy év alatt 170 ezerrel 825 ezerre nőtt, a fennálló mulasztások száma pedig már meghaladta az 1 millió 123 ezret.” (Portfolio.hu)

Nem sok ez egy kicsit?


Vigasz annak, aki el van keseredve az anyagi helyzete miatt 1

„100 leggazdagabb magyar együttesen 257 milliárddal növelte a vagyonát tavaly – derül ki a Napi Gazdaság Kiadó Kft. 2010-es kiadványából”

„A 2010-es listába kerüléshez 4,3 milliárdos “belépési minimumot” kellett elérni. Az összeállításból kiderül, hogy az első helyezett Demján Sándor 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, amely a tavalyi drasztikus csökkenést követően már több mint 10 százalékkal gyarapodott.”

„A második helyen álló Csányi Sándor és a harmadik Várszegi Gábor is növelni tudta vagyonát az elmúlt évben. Az adatok az első tíz helyezett esetében jelentős gyarapodásról tanúskodnak.”

(MTI)


Ingyenes tömegközlekedést Szombathelyre is!

Szerintem szuper ötlet az ingyenes budapesti tömegközlekedés, vidéki szemmel meg különösen. Budapest eddig sem volt képes kigazdálkodni a BKV működtetéséhez szükséges pénzt, helyette állandóan a központi költségvetéshez fordultak a milliárdokért. Amit rendre meg is kaptak, annak ellenére, hogy.

Ha ingyenes lenne, azt jelentené, hogy még több központi suskát raknánk be a rendszerbe, értelem szerűen a vidéki adófizetők pénzéből.

Budapesti szemszögből tényleg nem rossz elgondolás, hogy megfinanszíroztatjuk a közlekedésünket a surmó vidékiekkel.

Kíváncsi lennék, mit szólnának odafenn egy olyan javaslathoz, hogy a buszozás Szombathelyen legyen ezentúl ingyenes, a Vas Volán veszteségeit majd fizeti a budapesti költségvetés.


Közgyûlési örvény 1

11:02

„A közönség ízlését nem lehet alábecsülni” – mondta egykor Lovasi András. Lusta vagyok ahhoz, hogy a mondást pontosan ráillesszem a szombathelyi közgyűlés színvonalára. Lényeg az, hogy az ember mindig azt hiszi, hogy a nívó ennél lejjebb már nem mehet, aztán mindig kiderül, hogy igen.

A városnak ugyan nincs költségvetése, de a képviselők most kereken két órája fecsegnek – okosabbnál-okosabban – választásokról, a 86-os útról, Horn Gyuláról és hasonlókról.

Az események kiemelkedő mozzanata volt, amikor a fideszes Tarján Jenő hosszan ecsetelte, hogy ő ellenszenvvel viseltet a szocialisták iránt, mert azok csúnya dolgokat műveltek anno. Mondanivalójához csatlakozott Takátsné Tenki Mária is. A mondanivaló akkor kapott némi gellert, amikor Ipkovich György közölte: annak idején Tenki Mária volt a pártitkára.

Innen aztán más irányba indult el a beszélgetés, de a színvonalat egyelőre tartják.

11.24

Továbbra is tartják. A pártitkárosdi – holokauszttal és hasonlókkal bővítve – tovább burjánzik.

Költségvetés még nincs. Szerintem fel kellene eleveníteni a hatvanas évek táncdalfesztiváljait is. Az sokat segítene.

Ilyenkor örülök, hogy lányom most ott van, ahol van.

11:35

18-an voltak ügyvédek annak idején Szombathelyen – mondja Gyimesi József, majd ő is felidézi az egykori időket. Hogy ki és mikor indult a tanácstagi választásokon. Ez nyilván fontos.


Ékszerdobozok

Valamikor a kilencvenes évek elején kóboroltunk Angliában, amikor finoman szólva sem volt a toppon a szigetország gazdasága. A nagy északi iparvárosoké meg végképp nem. Liverpool nézett ki a legkülönösebben. Egy szürke délután, szerkélő nyári esőben, érkeztünk a városba az öreg buszunkkal, hogy néhány perccel belül szembesüljünk valami olyan posztnukleáris töltettel, amivel én személy szerint még a képzelet szintjén nagyon nem találkoztam. A széles, kihalt utcákon újságpapírokat hordott a szél, az egykori gazdag kereskedőváros (szakirodalom: Onedin család) palotái málófélben, a belvárosban kiégett lakások tucatjai. Az utcákon itt-ott kábítószeresek feküdtek, a zöldségesek éppen zárni készültek, a megmarad árukészletet közprédára kitették az utca közepére, de olyan nyomott volt a hangulat, hogy nem mertünk venni belőle.

A legdurvábbak a koldusok voltak. Csuklyákkal a fejükön, vagy csuklyák nélkül, üveggel a hónuk alatt vagy használt fecskendőkkel a zsebükben nyújtották a karjukat egy kis apróért. A gyorséttermekben néhány méterre tőlünk éhes tekintetű emberek vertek tanyát, és mihelyst elléptünk a tálaktól, odanyomultak és elragadták a maradékot.

„Ékszerdoboz ez a város” – vontuk le a következtetést, miközben mindenki gyorsan igyekezett vissza a buszra.

Hogy milyen következtetéseket vonnak le azok, akik mostanában jönnek Szombathelyre, busszal vagy nem busszal, esőben vagy napsütésben, azt nem tudom, az viszont tudom, hogy lassan nehéz olyan élelmiszerboltot találni, amely közelében ne kempingeznének a liverpooli délutánt idéző társaságok.

Nem mesélem el a tegnapi és a mai élményemet, viszont elgondolkodva szerkesztettem be a Vas megyei rendőrség hírét, mely szerint szórólapozás lesz Szombathelyen koldulásügyben.

Nem tudom, hogy Angliában is a rendőrségre hagyták-e a probléma kezelését, azt sem, hogy a szórólapozás segített-e, viszont úgy tudom, ma már nagyon másként néz ki Liverpool.