Valami reklámkampány folytán már több napja ingyenesen jutok Népszabadsághoz. Időtlen idők óta nem volt a kezemben (más országos napilap sem), így a találkozás szinte az újdonság erejével hat.

Lapozgatom óvatosan, és arra gondolok, hogy egyikünk – vagy mindegyikünk – kissé elvesztette az irányt.

És nem is arra gondolok most, amire ti gondoltok. A lap színvonala ugyanis továbbra is kiváló. Néhány kínos jegyzettől eltekintve vállalhatók, mi több irigyelhetők az írások.

Nagyon alaposan és nagy szakmai műgonddal megírt cikkek sorakoznak itt, legyen az belpolitika, külpolitika, szociológia, kultúra, tudomány, bármi.

A gondom a „kinek?” kérdéssel van. Kinek van arra ideje, hogy nap mint nap átlapozza ezt a 30-40 oldalt, elmélyedjen benne, akárcsak 3-4 írás erejéig.

És annak a társadalmi csoportnak, akinek ideje lenne rá netán, annak van-e igénye ilyeneket olvasni? Kétlem.

Akinek meg lenne igénye, esze, műveltsége, és még nem nullázta le magát agyilag, az örül, ha a gyereknek meg tudja venni a tankönyvcsomagot. Polupista szólamok, persze, de összességében azt hiszem, igazak.

Szóval túl sok mindennek kell összejönnie, túl apró lyukú a szűrő ahhoz, hogy valaki ideális olvasóvá váljon.

És akkor még egy hosszabb bekezdésben lehetne foglalkozni talán a lényeggel, hogy mindehhez hogyan viszonyul az internet.

Kicsit azért utánaszámoltam. Jelenleg 80 ezer példányban jön ki a Népszabadság, ami azt jelenti, hogy matematikailag kb. 2100 darab esik Vas megyére a legnagyobb példányszámú, legbefolyásosabbnak tartott politikai napilapból. Idetehetnék mellé internetes látogatottsági adatokat, de valahogy ízléstelen lenne.

Persze, meleg van meg minden, nem túlságosan nagy öröm visszabiciklizni délután a szerkesztőségbe az ott felejtett szemüvegért, de azért annyi energiám még maradt, hogy újfent rácsodálkozzam arra rítusra, amellyel a magyar ember újra és újra rácsodálkozik arra, hogy hazájában télen hideg van, nyáron meleg.

Mintha csak 10 millió ember summantotta volna el alsó tagozatban azt az órát, ahol a tanár néni aláhúzatta mindenkivel a könyvben a kontinentális éghajlat jellemzőit, mely szerint ezeken a helyeken a klíma már ilyen szélsőségekre is hajlamos: a nyár forró, száraz. a tél hideg, csapadékos.

Régen is volt nyár, csak nem azt mondták, hogy hőségriadó van, hanem hogy „kurva meleg van ma”, télen meg, amikor 3 centis hó esett, akkor nem állt le a vonatközlekedés, a kormány nem számolta össze a vérkészleteket, hanem ellapátolták a havat, a gyerekre meg adtak egy plusz pulóvert.

Teccettünk volna egy kicsit északra, délre, valamerre másfele letelepedni úgy ezer éve.

Egész nap nem voltam gép és internet közelében. Egészen pontosan egy balatoni strandon dobáltam a labdát és álltam sorban lángosért és hajgumiért.

Nagyjából más nem is érdekelt. Remekül ki tudom kapcsolni magam.

Estefelé, hazafelé jövet azért bekapcsoltam a Kossuth Rádiót, hátha valami mégis történt az országban.

A vezető hír az volt, hogy egy vonaton valaki leköpött egy kalauzt. Innen azért gyanítottam, hogy nagy dogokról nem maradtam le, miközben vízalatt kézen álltam, és voltam olyan ügyes, hogy kivételesen nem ment tele az orrom vízzel.

Mindent megtesznek, nehogy valaki éjszaka beleessen a lyukba.

1. Ez a dokumentum és kifüggesztése valóban béna.

2. Ennél már csak az kínosabb, ahogy a szellemi siserehad ebből galaktikus ügyet csinál.

3. Miért követik el az emberek mindig ugyanazokat a hibákat?

Most mondja a hírmondó, hogy a belügyminiszter a sajtótájékoztató végén nem válaszolt az újságírói kérdésekre.

Megteheti, persze, nem jogszerűtlen, ráadásul nem ő az első és nem is az utolsó politikus, aki hasonló módon cselekszik.

A kérdés csak az, hogy akkor mi a jó túrónak kell sajtótájékoztatót tartani. Ha kérdezni lehet, akkor is néha elmélázik a sajtómunkás a szeánsz értelméről, ha meg nem lehet, akkor még elmélázni sincs miről.

Egyszerűen el lehetne küldeni a sajtóanyagot e-mailben, esetleg – ha szívatni akarja az online médiákat – csatolva PDF-formátumban. Vagy faxon. De a legjobb, ha a faxot beszkennelve jpg-képként kapjuk.

“Kicsit Harlem, kicsit Manhattan
Menthetetlenül elvesztem
Százasod van és elôtted az éjszaka
Ellôtted mindened, egyedül mész haza”
(Neurotic)

Szinte mindennap elmegyek mellette a szombathelyi belvárosban, de csak most tűnt fel. Még azt sem mondom, hogy nincs jó helyen és jó időben.

Mennyire giccsszagú a kép és a szöveg így együtt?

Alig tötöttem fel az előző blogbejegyzést, máris felfedeztem ezt a jószágot a lépcső mellett.

Meghallgattatott, mondhatni.

Milyen állat ez?

Hoppá, itt valami vagy valaki megváltozott. Tisztán emlékszem, hogy annak idején – és legyen ez az annak idején egy éve, öt éve, tíz éve vagy negyven éve – sokkal több rovar, bogár, pók és hasonló mászkált a világban.

A világ az utca széle, az útmente, a kert, erdők, parkok és hasonlók, pontosabban és tágabb értelemben minden, ami a szemem elé kerül.

Határozottan emlékszem a katicákra, krumplibogarakra, cserebogarakra, szitakötőkre, focibogarakra, pókokra és hangyákra, melyek állandóan és folyamatosan jöttek, hol itt, hol ott, apró testükben hordozva a világ folyásának bizonyosságát.

Most eltűntek. Vagy csak az én szemem romlik látványosan és több tekintetben.

Viszont csigákat láttam. Keltek át az úton.

Az utóbbi időben három gyilkosság is volt Szombathelyen, mind a három néhány száz méterre attól a helytől, ahol lakom.

A negyedik, ami valamivel korábban volt, az kicsit távolabb történt ugyan, viszont a színhely szerkesztőségtől volt néhány lépésre.

Most vagy ennyire kisváros Szombathely, vagy ilyenek a véletlenek. Vagy?