18 és 20 évesesen elég gyakran utaztunk Budapestre barátommal. Különösebb célunk nem volt, csak a fővárosban valahogy tágasabb volt a levegő.

Pénzünk persze nem volt sok, így egyszer a Batthyányi téri ábécében (a tegnap esti fotón a bal oldali épülettömb) vettünk négy Kőbányait. De a mostanihoz hasonló nyári hőség volt, igen melegek voltak az üvegek, így lementünk a Dunához, és (a rakodópart alsó kövén stb.) betettük az üvegeket a vízbe.

Néztünk a hajókat, csodáltuk, hogy mekkora hullámokat csapnak a parton. Aztán amikor egy óra múlva kerestük a söröket a kövek között, azok már nem voltak ott. A hullámok elsodorták az összest. Bánatos szemmel könyveltük el a veszteséget.

Ehhez képest mennyivel másként nézett ki a tegnap estém a Batthyányi téren.

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem ábécé, hanem kiülős terasz, nem proli üveges Kőbányai, de csapolt Pilsner Urquell, nem kellett hűteni, mert hidegek voltak, és nem kellett semmit kétségbeesve keresni a zavaros Dunában, elég volt a pincérnek szólni, ha újabb kört kértem.

A két állapot között alig több mint 30 év telt el.

Ezt nevezem én sikeres életpályának.

Azt hiszem, hátradőlhetek. Legalábbis olykor a Batthyányi téren.