Jön mindenféle terjedelmes sajtóanyag a Szigettől. Az Alon tartalma nem bírja el, de a blog igen. Gyorsan felpakolom őket:

LGT-vel nyit a jubileumi Sziget

1993-ban várta először közönségét – akkor Diáksziget néven –, a Sziámi táborból kinőtt, azóta Európa egyik legnagyobb multikulturális rendezvényévé fejlődött Sziget. Idén – augusztus 8-15-ig – tehát már 15. alkalommal kell az egy hét együttlét. A jubileumi alkalomra azonban a program nyolc napossá bővül. A „nulladik” napon, augusztus 7-én, a hazai rocktörténet egyik legjelentősebb zenekara, a Locomotiv GT lép fel a Sziget Nagyszínpadán.

Kis Sziget történelem – 1993-2006
1993-ban, 43 ezer fizetős látogató örömére, 200 koncert, 80 film és 40 színházi előadás mutatkozott be a Diákszigeten. Egy év múlva már 143 ezer látogató volt kíváncsi az Eurowoodstock-ra, ahol már – a korabeli hazai sztárok mellett – fellépett a Jethro Tull, a Ten Years After, a Grandmothers of Invention (Frank Zappa zenekara), a Jefferson Starship, a Birds, a Blood Sweat and Tears, és Eric Burdon is. A korai gazdasági nehézségek után 1995-től folyamatos fejlődési pályára lépett a fesztivál, évente új programhelyszínekkel, egyre több külföldi sztárral. Az új évezred elejére, 2001-2002-re már a Sziget programkínálata egy kiforrott képet mutatott, felsorakoztatva a kulturális műfajok széles tárházát. Jól mutatja a Sziget népszerűségét, hogy 2005-től már a hetijegyek elővételben elfogytak és voltak napok, amikor teltház volt a Szigeten. A programkínálat mellett folyamatosan fejlődött a Sziget szolgáltatásainak színvonala is, s ma már a Sziget egész Európában – sőt azon túl is – ismert és elismert ifjúsági, multikulturális rendezvény. 2006-ban már több mint 60 programhelyszínen, naponta 200 program, 44 országból érkezett 250 külföldi előadó, 500 hazai koncert és további számos kulturális és szabadidős program várta a látogatókat. A Sziget ma már jelentős „üzlet” az állam számára: a KPMG számítása szerint a Sziget látogatóinak költése 2005-ben 1,3 milliárd forint becsült adóbevételt generált. A számszerűsíthető gazdasági hatások mellett komoly, hosszabb távon ható turisztikai előnyt is jelent a fesztivál az országnak, hiszen az általa generált nemzetközi kereslet hozzájárul Budapest és Magyarország nemzetközi ismertségének növeléséhez.
.
2007 – a 15. Sziget

Újra zakatol a Locomotiv
Nyolc nap önfeledt szórakozást ígér az idei, jubileumi Sziget. A szokásos egyhetes bulit ugyanis a Locomotiv GT zenekar koncertje nyitja meg a „nulladik” napon, azaz augusztus 7-én.

A magyar rocktörténet egyik legjelentősebb zenekara 1971-ben alakult Locomotív GT néven. Nevükkel egy gőzmozdony erejét és munkabírását, illetve a spéci versenyautók gyorsaságát (Grand Tourismo) szimbolizálták. Első koncertjüket a Budai Parkszínpadon, 1971. július 28-án adták, pályafutásukat feledhetetlen koncertturnék és tucatnál is több kiváló sorlemez, több kislemez, számos angol nyelvű nagylemez, további koncertlemezek és válogatás albumok fémjelezték. Az 1980-ban megjelent LOKSI című albumukról például a korabeli kritika így írt: „a magyar popzene történetének legnagyszerűbb, legszorongatóbb, legsokoldalúbb, legigényesebb, legbölcsebb vállalkozása.” A nemzetközi zenei élet figyelmét már megalakulásuk évében, a tokiói Yamaha fesztiválon kivívták, majd számos európai fesztiválon és tengerentúli turnén is bemutatkoztak, nagy sikerrel. Felléptek a ZZ Top, Joe Cocker, a Beach Boys a Nazareth, Rod Steward és számos nemzetközi sztár társaságában. Az Egyesült Államokban százezres rockfesztiválokra kaptak meghívást. Az LGT-nek Japánban, Hollandiában, az NDK-ban, az USA-ban, Lengyelországban, a Szovjetunióban, Spanyolországban, Argentinában és Angliában jelentek meg lemezei – hivatalos és bootleg egyaránt.
Meghódították a színházszerető közönséget is: a zenekar közreműködésével előadott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical minden idők legnagyobb sikerű magyar rockmusicalje.
1985-ben bejelentették, hogy „végtelen időre felfüggesztik magukat, de nem oszlanak fel”. 1992-ben emlékezetes koncerteket adtak a Nyugati pályaudvaron, majd 2002-ben, a Hajógyári Szigeten rendezett LGT-fesztiválon láthatta őket utoljára színpadon együtt a nagyérdemű.
„Keletről jön a legújabb rockszenzáció, nem nyugatról: Locomotiv GT. Jegyezzék meg ezt a nevet, mert sokat hallanak még erről az együttesről.” – írta 1971. augusztusában a New Musical Express. Most, 36 évvel később, a Sziget hazai és nemzetközi közönsége kaphat ízelítőt az elmúlt, több mint három évtized LGT-terméséből. És, hogy ezután is színpadra lépnek-e valaha – azt az LGT-nél sosem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy a Szigeten nagyot dübörög majd a zenevonat.

A nulladik napon megrendezésre kerülő LGT koncert támogatója a
A kulturális értékek megőrzését és közvetítését támogató kezdeményezésekben a SPAR örömmel vállal partnerséget. Támogatja ezért, azokat a törekvéseket, amelynek mindenkori élvezője és részese az ember. A SPAR a kiváló kereskedelmi kultúra elkötelezettjeként, a minőségre helyezi a hangsúlyt – s ezzel az üzletfilozófiával egybevág, egy olyan legendás magyar együttes támogatása, mint az LGT. A zenekar igényes, jó zenéjét, s régóta várt koncertjét, büszkén prezentálja a SPAR.

Május 10-ig kedvezményesen

Idén már március végétől lehet elővételes hetijegyeket kapni a jubileumi, 15. Szigetre. A május 10-ig tartó akcióban a „hazamenős” illetve „ottalvós” jegyekért most kedvezményes árakon juthatnak hozzá az érdeklődők. Az „ottalvós” hetijegyek ráadásul a „nulladik” napi LGT koncertre is érvényesek.

Akár 7.500 forintot is spórolhat, aki él a március elejétől induló kedvezményes hetijegy vásárlási lehetőséggel, hiszen 30 ezer forintért juthat hozzá, az egy hét kempingezési lehetőséget és az ahhoz tartozó szolgáltatásokat is biztosító, ún. „ottalvós” Sziget hetijegyhez. Azok, akik máshol oldják meg szállásukat, de részt akarnak venni a 15. Sziget minden napján, még olcsóbban, mindössze 25 ezer forintért válthatnak ún. „hazamenős” hetijegyet. Az akció május 10-ig tart, utána már a teljes áron (37.500 Ft „ottalvós”, 30.000 Ft „hazamenős”) válthatók a hetijegyek.

Nemzetközi összehasonlításban a Sziget még mindig rendkívül jó ár érték arányt nyújt, hiszen például a spanyol Benicassim 165 Euróért, a dán Roskilde 200 Euróért és Angliában a Glastonbury 215 Euróért árulja a jegyeket, nem beszélve arról, hogy ezek mindössze 3-4 programnapos fesztiválok.

Az elmúlt évek tendenciái azt mutatják, hogy az „ottalvós” hetijegynek nagy a keletje: 2005-ben is és tavaly is már jóval a Sziget előtt elfogytak. Mint ismeretes, ebből a jegyből a szervezők mindössze 25 ezer darabot tudnak csak kiadni, hiszen ennyi látogatónak tudnak sátorhelyet és a hozzá tartozó szolgáltatásokat biztosítani.

Közkívánatra tavaly már elindult a „hazamenős” hetijegyek értékesítése azoknak, akik ugyan élni szeretnének a hetijegy adta árkedvezménnyel, viszont máshol oldják meg a szállásukat. Ezért ez a hetijegy olcsóbb is, hiszen nem biztosít kempingszolgáltatásokat. A „hazamenős” jegy bevezetése is pozitív visszhangra talált: a kiadható jegyek közel fele elfogyott már a bevezetés évében.

Idén ismét az Arany Ászok a Sziget főtámogatója: a Szigetelők örömét megint Magyarország egyik legnépszerűbb söre aranyozza be. A selymes ízű Arany Ászok idén több helyszínen is, köztük most először az Arany Ászok POP színpadon, látványos, szórakoztató programokkal várja a szigetlakókat és az alkalmi kilátogatókat. Sőt, az Arany Ászok nem csupán a helyszínen, de már a Sziget előtti hónapokban is nagyszabású akciókkal, érdekes nyereményekkel fogja bearanyozni a “Sziget érzést” – mindennap.

Az első fecskék
Bár még csak márciust írunk, már közel félszáz külföldi fellépő jelezte, hogy eleget tesz a Sziget meghívásának, és részt vesz az augusztusi fesztiválon.

NAGYSZINPAD

Az elmúlt évek legjobb és legszínesebb line-up-ját vonultatja fel a jubileumi Sziget Nagyszínpada. Eszerint az idei felhozatalban találkozhatunk egyrészt friss szenzációkkal, aktuális sikercsapatokkal, továbbá a nemzetközi porondok tömegeket mozgató kultikus sztárjaival valamint a jubileumi line-up felvonultat azokból a bandákból is, melyek a korábbi Szigeteken a legsikeresebb koncerteket adták.

• Nem túlzás azt állítani, hogy az amerikai The Killers jelenleg a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb zenekara. Brandon Flowers és csapata már debütáló, Hot Fuss című albumával befutott – az együttes érdekes módon először nem hazai pályán, az Egyesült Államokban, hanem Nagy-Britanniában lett népszerű – aztán a tavaly megjelent Sam’s Town-albummal végleg biztosította helyét a legfontosabb aktuális bandák elit-ligájában. A nemzetközi sajtó elismerően írt erről az albumról: „A Sam’s Townnal kiérdemlik a legjobb zenekar címet” – így a New Musical Express, „Minden egyes lejátszás után egyre jobb az album…a retro és az örökzöld határán mozog” – írja a Rolling Stone s a Q Magazine szerint „Egyszerűen fantasztikus”. A Killers, mely második albumán a korábbi gitárpop- és ’80-as évek retro-ízek mellé nagyívű U2- és Bruce Springsteen-hangulatokat épített be, a ma kvintesszenciális stadionrock-zenekara, mely a világ bármely pontján nézők tízezreit táncoltatja meg, fülbemászó, dinamikus és okos slágereivel. Nem is kétséges: ez történik majd a 2007-es Szigeten is.
• A Nine Inch Nails az elmúlt húsz esztendő egyik legnagyobb hatású, stílusokon, rajongótáborokon átívelő zenekara, más szóval összekötő kapocs, mégis önálló úton járó zseni, Trent Reznor állandóan változó kísérőkkel üzemelő zenei egotripje. Reznor egy olyan innovátor-szimbólum, akinek zenéje építkezhet a nyolcvanas évek szinti-new wave-jéből, az EBM-ből, az indusztriális zenéből, az alt-rockból, Peter Gabriel-féle art-rockból, diszkóból vagy akár a countryból is, ám mindig sajátos, kizárólag a Nine Inch Nailsre jellemző képletet kapunk. Olyan előadókra volt hatással, mint a Marilyn Manson, vagy a Smashing Pumpkins. A NIN világa legendás konceptlemezek során érett tökéletessé, mint a korai Pretty Hate Machine, a The Downward Spiral, a The Fragile vagy a With Teeth, többször vezette a Billboard slágerlistát, sőt kétszer megkapta Grammyt a Best Metal Performance kategóriában. A Nine Inch Nails legújabb, várva várt lemeze, a Year Zero áprilisban jelenik meg. A jelenlegi felállás: Alessandro Cortini, Josh Freese, Aaron North, Trent Reznor, Jeordie White.
• Egy régi adósságot törleszt a Sziget: 2007 sztárfellépője az évek óta várt, ám aktualitását sosem vesztett Chemical Brothers. A kilencvenes évek elején alakult Dust Brothersből Chemicallá névváltoztatott manchesteri duó, Tom Rowlands és Ed Simons pont tíz évvel ezelőtt kergette eksztázisba és csinált a világból egy nagy táncparkettet Dig Your Own Hole című albumával, mely azóta is örök védjegye az elektronikus tánczenének és a műfaj képzeletbeli trónusának letaszíthatatlan darabja. Szerencsére sor- és mixlemezeik sem okoztak csalódást az azóta eltelt tíz évben. A 2005-ös Push The Button című albumuk a kritika és a közönség körében egyaránt sikert aratott.
• Visszatérőként lép fel a Szigeten a brit house-pop alapzenekara a Faithless, és ez nem véletlen. Ez az a zenekar, amelyet tulajdonképpen nem is kell bemutatni, hiszen minden eddigi fellépésük garantált siker volt, ráadásul minden szigetes fellépésükkel sikerült felülmúlni az azt megelőzőt. 2005-ben még úgy tűnt, hogy az 1995-ben alakult Faithless triója, Rollo, Sister Bliss, Maxi Jazz a csúcsponton zárja le karrierjét, azonban Greatest Hits-turnéjuk meggyőzte őket arról, hogy történetük még korántsem lezárt. Így készült el tavaly ősszel legfrissebb, To All New Arrivals című, kicsit visszafogottabb, ambientes-dubos albumuk, mely a megszokott vendégseregen túl még a The Cure-főnök Robert Smith-t is szerepelteti. A 2007-es Szigeten az új számok mellett minden bizonnyal előkerülnek a house-megaslágerek is – Insomnia, Salva Mea, Reverence stb.-, és a korábbiak alapján borítékolható, a csúcsformában lévő Faithelss túlszárnyalja minden korábbi fellépését.
• Mit is mondhatnánk? A Madness az a Madness. Minden idők legjobb házibulizenekara. A punk utáni popszíntér egyik legsajátosabb zenekara, mely angol beatzenei hagyományokból, kupléból, kabarézenékből és a jamaikai eredetű skából gyúrta össze sajátos, mással össze nem téveszthető zenei világát, mely a mai napig megőrizte szavatosságát. A hét tagú együttes (Mike Barson – szinti, Mark Bredford – basszusgitár, Chris Foreman – gitár, Graham “Suggs” McPherson – ének, Chas Smash – ének, vokál, Lee Thompson – szaxofon, Dan Woodgate – dob) a brit ska-revival farvizén tűnt fel a 70-es évek végén a 2Tone kiadóról elnevezett azonos nevű színtér egyik alapzenekaraként. A Madness első nagylemeze 1979-ben jött ki One Step Beyond címmel. Innentől kezdve a zenekar 1985-ös feloszlásáig – melyet megelőzött a zenekar fő komponistájának, Mike Barsonnak 1983-as kiválása – öt sorlemez jött ki.
1988-ban négy Madness-tag (Foreman, Thompson, Chas Smash és Suggs) újjáalakította a zenekart The Madness néven és megjelent egy cím nélküli nagylemez. A klasszikus Madness-felállás végül 1992-ben éledt újjá egy grandiózus koncert erejéig, melynek címét és az elhangzottakat egy koncertalbum – Madstock – őrzi az örökkévalóság számára. Újabb hosszú szünet után a Madness 1999-ben jelentetett meg egy Wonderful című új stúdióalbumot, melyet hat év kihagyással, 2005-ben követett egy feldolgozásalbum, The Dangermen Sessions, Vol. 1. címmel. A zenekar aztán az elmúlt évben és idén is aktív maradt: 2006 nyarán, őszén és telén turnézott, 2007 nyarára pedig új dalokat tartalmazó albumot ígér.
• Get The Party Started! Amikor a dögös csaj-imázs tehetséggel is párosul, esetenként világhírrel jutalmazza az ég. Pink, polgári nevén Alecia Moore, életét gyerekkora óta a zenélés tölti ki, így lett tinisztár az 1979-es születésű lányból az Egyesült Államokban, majd popsztár, vadóc és díva egy személyben. A 2000-es év mindenképpen az övé volt csajfronton, hiszen Can’ Take Me Home című albuma a dance-pop és az R&B kedvelői mellett elért minden réteget, és egyszerre három slágere is a slágerlistákon tanyázott. A hirtelen berobbanást a Moulin Rouge film betétdalával, a régi LaBelle-sláger feldolgozással lehetett überelni: a Lady Marmelade előadása Pinkkel, Christina Aguilerával, Myával és Lil’ Kimmel egy új popsztárnemzedéket mutatott be teljes erejében. A M!ssundaztood című album gyakorlatilag Pink eddigi pályafutásának legmarkánsabb albuma, amelyet olyan társszerzőkkel készített, mint az ex-Four Non Blondes-főnök Linda Perry vagy Steven Tyler és Richie Sambora, de végül a 2003-as Try This album hozta meg a Grammyt. A szupersztár legutóbbi albuma tavaly jelent meg I’m not Dead címmel, mely töretlenül folytatja azt a sikerszériát: egy olyan tehetségtől, aki pillanatok alatt élőben is ujja köré tudja csavarni nézőit.
• A The Good The Bad and The Queen a 2007-es év legnagyobb zenei szenzációja, a Blur-főnök és Gorillaz-agytröszt Damon Albarn új projektje – egész egyszerűen egy szupergrupp. A Jó, a Rossz és Királynő zenei ajánlata a multikulti-tagsághoz hasonlóan színes, afféle zenés tudósítás Nyugat-Londonból: klasszikus brit dalszerzői hagyományok, a Kinks- és David Bowie-ízek, reggae, dub, afrobeat, gitárpop, elektronika. A formáció cím nélküli debütáló albumát – mely egyszerre hangulatos, érzelmes, intellektuális, szerelmes és politizáló, finom és kísérletező, privát és közéleti – a gyakran oly’ szőrős szívű popkritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták világszerte.
• Sinéad O’Connor minden idők egyik legfontosabb, legszínesebb és legnyughatatlanabb női popelőadója, aki tavaly megjelent Throw Down Your Arms című csodálatos reggae-lemezével már sokadszor kezdte újra és támadt fel ’80-as évek végi berobbanása óta. Személyében egy igazi legenda látogat a Szigetre. Az öntörvényű ír énekesnő 1987-ben robbant be The Lion and the Cobra című lemezével, melyet 1990-ben követte a hasonló hangvételű, alterockos I Do Not Want What I Haven’t Got, rajta a hatalmas sikert arató Prince-feldolgozás, a Nothing Compares 2U. O’Connor-kisasszony a ’90-es évek elején többször került jó társaságba – dolgozott a The The-vel és a Fal-döntő Roger Waters-szel -, ám saját pályája rossz irányba fordult: ’92-es szvingalbuma, az Am I Not Your Girl? megbukott és botrányai sem lendítettek karrierjén. Pályája első törése után azonban még simán talpra állt: vendégeskedett Peter Gabriel Us című lemezén, az In the Name of the Father című filmhez egy emlékezetes betétdalt énekelt, melyet a U2-s Bono írt, 1994-ben pedig izgalmas új albummal jött ki, ám a Universal Mother inkább rajongói kedvenc lett, mintsem üzleti siker. 2000-es Faith and Courage című albuma – melyre többek közt a fugees-es Wyclef Jean és a eurythmics-es Dave Stewart írt dalokat – újabb szakaszt zárt le. A 2002-es Sean-Nós Nua egy újabb merész irányváltás eredménye, hiszen ezen az albumon az énekesnő visszatért gyökereihez és ír népdalokat énekelt azok eredeti nyelvén. Ami még ennél is váratlanabb csavar volt, hogy a lemez megjelenése után egy évvel, 2003-ban bejelentette visszavonulását. A szünet három teljes évig tartott, és egy fantasztikus új albummal ért véget. Az új, Throw Down Your Arms című albumon Sinéad O’Connor reggae-klasszikusokat dolgozott fel és formált saját képére, olyan sztárok segítségével, mint a klasszikus reggae dob-basszus sztárpáros, Sly and Robbie. Sinéad O’Connor új albuma a 2006-os év egyik legfontosabb lemeze volt – így Sinéad akár új anyagával, akár életműösszegző programmal jön a Szigetre, jól járunk.
• Svédország az egyik legnagyobb popzenei hatalom, és ez nemcsak a mainstreamre igaz, hanem az undergroundra is, hiszen képesek trendeket elindítani és csúcsra járatni. Az 1993-ban alakult The Hives a svéd pop egyik legtehetségesebb társulata, akik fekete-fehér egyenruhás, öltönyös fizimiskájukkal, hatvanas éveket idéző felszereléseikkel újraértelmezték és tökélyre fejlesztették a garázs-rock fogalmát. Az MTV-be és a VIVA-ba vitték népszerűsíteni a skandináv rockzene új hullámát, hogy innen aztán meghódítsák Angliát, majd az Amerikai Egyesült Államokat – ahogy találóan egyik lemezük címe is mondja, Veni Vidi Vicious. A Hives sikere taposta ki a hasonló utakon járó amerikaiak, a Strokes vagy a White Stripes útját, de a skandinávok közül a kortárs (International) Noise Conspiracy, a Mando Diao vagy a Flaming Sideburns köré épülő legenda is részben a Hivesnak köszönhető. Fesztiválok legforróbb hangulatú eseményei közé tartozik fellépésük, nem véletlen, hogy ismét fellépnek a Sziget Nagyszínpadán, hiszen az elmúlt évek egyik legfrenetikusabb koncertjét adták két évvel ezelőtt.
• A 2005-ös Szigeten mi is megtudtuk, ez a Juliette Lewis az a Juliette Lewis, a jól ismert amerikai színésznő, többek közt a Született gyilkosok, és más közismert és sikeres filmek hősnője! Juliette nem csak színésznőként, hanem a Juliette and the Licks zenekar frontasszonyaként is szuggesztív, hiteles és lebilincselő. Budapesti koncertje a legemlékezetesebb nagyszínpadi rockandroll-akciók közé sorolható. A 2003-ban alakult öttagú zenekar You’re Speaking My Language című bemutatkozó lemez a 2005-ös Sziget előtt került a boltokba, rajta a 70-es éveket és a 80-as évek elejét idéző, ugyanakkor aktuális, meggyőző, erős, “egyenesvonalú”, dögös rockzene – nagyjából olyan klasszikus ízek nyomán, mint a Patti Smith Group, a Pretenders, vagy Iggy Pop. A zenekar legújabb albuma tavaly év végén jelent meg Four on the Floor címmel és amelynek érdekessége, hogy az új számokat az előző turné végén kisegítő Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters, Probot) dobolta fel.
• A Gogol Bordello az egyik legfurább, egyben az egyik legfigyelemreméltóbb új társaság a kortárs zenei porondon. A zenéjében a cigányzene, a punk és a brechti kabaré elemeit keverő zenekar vezetője, Eugene Hütz kalandos úton jutott el a zenekar későbbi szülőhelyére, New Yorkba. Az énekest 1986-ban, a csernobili katasztrófa után evakuálták otthonából Nyugat-Ukrajnába, melyet aztán elhagyott és Lengyelország, Magyarország, Ausztria és Olaszország érintésével jutott el 1993-ban az amerikai metropoliszba. Hütz New Yorkban emigráns orosz és ukrán valamint helyi muzsikusokkal alakította meg zenekarát, mely kezdetben “sima” orosz roma esküvői muzsikát játszott. A Gogol Bordello aztán néhány tagcsere – melynek során két izraeli muzsikus került a bandába – és a New York-i underground színtér megtermékenyítő ereje hatására “keveredett el” mai izgalmasan sokszínű stílusáig. A zenekar debütáló albumát, a 2002-es Voi-La Intruder című lemezt – melyet a Nick Cave and The Bad Seeds dobosa, Jim Sclavunos producerelt – összesen négy stúdióalbum követett – a legutóbbi Gypsy Punks Underdog World Strike címmel.
• Mika az idei év egyik friss könnyűzenei szenzációja, s – ha valamihez hasonlítani kell – körülbelül ugyanazon a “camp” (kifordított-befordított humorral átszőtt) világban mozog és hasonló zenei vegyestálat pakol elénk, mint a Scissor Sisters. Különleges fazon: az amerikai apától és libanoni anyától származó londoni énekes élt Beirutban és Párizsban, járt francia iskolába, énektanárnője orosz volt, az angol Királyi Opera kórusában énekelt, de játszott musicalekben, s volt a Királyi Zeneakadémia hallgatója is. Zenéje – és debütáló albuma a Life In Cartoon Motion – egyszerre emlékeztet a Queenre és Freddy Mercuryra, a klasszikus, ’70-es évekbeli diszkózenére, a ’80-as évek szoft-rockjára, de tartalmaz funk- és soulelemeket is. Mika zenéje és világa duplafedelű bőrönd: egyszerre csiricsáré és szórakoztató, közben pedig fajsúlyos és elgondolkodtató. Az idei Sziget egyik igazán különleges színfoltja lehet!
• A Mando Diao a közismerten gazdag svéd alterock-színtér, a karcos, dögös skandináv rockszcéna egyik legmasszívabb alakulata, az idei Szigeten ugyancsak fellépő Hives közeli rokona. Az 1999-ben alakult négytagú együttes zenéjében a ’60-as évek zabolázatlan beat- és rhythm and blues hangzását keveri a ’70-es évek nyers rockhagyományával, punkos energiával, a ’90-es évek brit gitárzenéjének hangulataival és az elmúlt évek “vissza a gyökerekhez”-irányzatának lendületével – kicsit olyan, mintha a The Who-t, az Iggy Pop-féle Stoogest, az Oasist meg a Strokest dobnánk egy nagy zenei turmixgépbe. A német nyelvterületen különösen népszerű Mando Diao, melyet joggal nevezhetünk igazi tökös koncertzenekarnak, s melytől joggal várhatjuk, hogy ismét óriási bulit csinál majd a Szigeten, mostanság már vendég a legfontosabb európai és az Európán kívüli fesztiválokon, s a kortárs pop-rock színtér egyik befutott zenekara.
• Amióta Seeedért rajong a Sziget, azóta tudjuk, hogy Németországban játsszák a kontinens legjobb reggae-muzsikáját. Tavaly bebizonyítottuk, hogy nemcsak a Seeed lüktet ennyire jamaikaiul: a szintén német Gentleman legalább ennyire izgalmas és ringató, egy journey to Jah, ahogy website-ját nevezi. A kölni származású fiatalember, akit a polgári életben Otto Tillmannak hívnak, folyamatosan turnézik keresztül és kasul az EU-ban, és azon is túl, Bounty Killer-, Capleton-ihlette, dancehall elemekkel tarkított roots reggae-muzsikájával, Franciaországtól Olaszországig, hogy augusztusban elérkezzen a Szigetre.
• Sportfreunde Stiller egy müncheni zenekar, amelynek kedvenc focicsapata a TSV 1860 München, és természetesen a Bayern München. A Florian Weber (dob), Rüdiger Linhof (basszusgitár) és Peter S. Brugger (gitár, ének), alkotta szokatlan nevű Sportfreunde Stiller egy havertől, Hans Stillertől kölcsönözte nevét még 1997-ben, aki a helyi Germering sportegyesület edzője volt. A sportbarátok a foci mellett a gitárpopot és az indie-rockot kedvelik, zenéjük leginkább a Tocotronickal vagy a Sternével hasonlítható össze, bár a szövegek nem másznak annyira mélyre és így jobban érthetőek a németet értők számára. Eddig ugyanis kizárólag németül jelentek meg dalaik, melyek négy, kritikusok által kiválónak ítélt lemezen láttak napvilágot: első albumaikat Uwe Hoffman, a Die Arzte producere gondozta, a 2004-es Burli sokkal rockosabb hangzású, erőteljesek az angolszász hatások, de német kontextusba helyezve érdekes stich-et kapnak. A tavalyi focivébére írt ’54 ’74 ’90 2006 című daluk érthető módon a német slágerlisták élén landolt mint első számú futballhimnusz, ám amikor a német válogatott elvesztette a döntőt Olaszország ellen, az optimizmus jegyében azonnal átírták a számot ’54 ’74 ’90 2010-re. A Sportfreunde Stiller 2006-ban jelölt volt az MTV Music Awards Legjobb német előadó kategóriájában. Sokáig éljen a magyar-német sportbarátság!
• Ha popról és rockról van szó, a norvégok valahogy mindig meglepetést tudnak okozni. A Kaizers Orchestra pedig ténylegesen a meglepetés erejével bír: a szextett az elmúlt időben hamar Európa-hírű attrakcióvá vált elementáris erejű műsorával, mely olyan természetességgel vegyíti a kelet- és észak-európai népzenei hagyományokat a rockzenével, hogy 2001-es Ompa Til du Dör című lemezükért rögtön kijárt a norvég Grammy-díj. A Kaizers Orchestrához fűződik a legnagyobb példányszámban elkelt norvég nyelvű lemezek sora, bizonyítván a pop nyelve univerzális. A zenekar legutóbbi, Maestro című lemeze 2005-ben jelent meg, következő albumukat augusztus 9-i Sziget fellépésük után kezdik el rögzíteni.
• A Babylon Circus egy igencsak ismerős hangulatot, a Les Negresses Vertes, a Mano Negra vagy Manu Chao felől már ismerős izgalmas – és szívünknek igencsak kedves – zenei világot, ezt a bizonyos skából, punkból, funkból, sanzonból, folkból, afrobeatből és reggae-ből összetákolt, szimpatikusan összevissza zenei világot hozza el a Szigetre. Az 1995-ben alakult tíztagú zenekar – nagynevű előképeihez hasonlóan – egyszerre szórakoztató, “mulatós”, “cirkuszos” és közérzeti, közéleti ügyek iránt érzékeny, “karcos”, “megmondós”.

VILÁGZENEI NAGYSZÍNPAD

Az eddig visszajelzett zenekarok sora már biztosíték arra, hogy a Sziget Világzenei nagyszínpada – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén sem adja alább a csúcsnál.

Ellátogat idén Maliból Salif Keita, az afropop történelmi királya, a Manding Birodalmat alapító Szundjata Keita nemesi leszármazottja. Salif Keita harminc éve a csúcson van; rendkívüli sors és rendkívüli életmű az övé. „Én azért születtem, hogy zavart keltsek” – nyilatkozta 2000 nyarán, amikor először járt Magyarországon és a Szigeten. S valóban, a Manding Birodalmat alapító Szundjata Keita nemesi leszármazottjaként a kasztrendszerrel dacolva az énekesek hivatását választotta, amiért száműzte a családja. Ráadásul albinónak született, ami ugyancsak számkivetettséggel járt, hiszen a hiedelmek szerint egy albinó „rontást hozhatott” a törzsére. Így indult Salif életútja, Bamakóba vándorolva így lett a Le Super Rail Band du Bamako és a Les Ambassadeurs szólóénekese, mielőtt 1980-ban Párizsba települt. Ott futott be, s ott aztán 1987 és 99 között egymást érték afropop lemezei (Soró, Kö-Yan, Amen, Folon… The Past, Sosie, Papa), melyeknek útmutató sikerében számos nyugat-afrikai zenekar megkapaszkodhatott. Aztán megint fordult a világ, s a szintik, elektronikus programok meg kütyük után egy újabb „neotradicionális” mozgalom vette kezdetét, akár a hatvanas években, a nemzeti függetlenség kivívása után. Keita 2002-es Moffou című lemezén már jól érződött ez a régi-új szél, melynek nyoma a tavalyelőtti M’Bemba albumon tovább mélyült: tradicionális hangszerei (kamélé n’goni, n’goni, tama, kora, calebasse) azon a nyelven szólalnak meg, amely időtlennek tűnik – bennük rejlik a mali zene emlékezete, miközben frissek és szuverének is Keita szerzeményei. Azt tanúsítva, hogy az igazi tánczene mélység és távlat, könnyedség és súly.

Franciaországból jön a rai-rock-teremtő Rachid Taha. Az 1958-ban Algériában született, s 1968 óta Franciaországban élő Rachid Taha a nyolcvanas évek elején tűnt fel Carte de Séjour nevű – stílusteremtő – rai-rock zenekarával. Annak felbomlása után szólókarrierbe kezdett, s a rainak megint egy kimondottan rá jellemző, rockos-technós stílusát alakította ki. Eddigi legnagyobb sikerét azonban a mesterei előtt fejet hajtó, s a különféle észak-afrikai irányzatokat közös tető alá hozó akusztikus-nosztalgikus Diwan albumával érte el 1998-ban, melynek tavaly Diwan 2 címmel elkészítette a folytatását is. A fő csapás iránya így újra a múlt idejű Egyiptom és Algéria lett, a Taha gyermekkorát idéző rádiós slágerekkel – persze portalanítva és felfrissítve, Taha karcos modorában. Ami azt ígéri, hogy a tradicionális hús-vér hangszerelés és a technós programozás (lásd Made in Medina vagy Tékitoi) hívei egyaránt megkaphatják a Szigeten, ami Tahától elvárható, illetve ami jár…

Idén saját zenekarával érkezik a Szigetre a kameruni szaxofon-legenda. Az 1933-ban Kamerunban született Manu Dibango tizenöt éves volt, amikor zenei tanulmányai folytatására Párizsba küldték a szülei. Előbb zongorázni tanult, aztán kölcsönkapott egy szaxofont, s ezzel megpecsételődött a sorsa. 1957-ben Brüsszelbe költözött, ahol a kongói rumbakirály, Joseph Kabasele zenekarának a tagja lett. Két évig turnéztak Afrikában, ahol Manuba belekapaszkodtak a gyökerei, s hamarosan kiérlelődött a saját hangja, a maga külön bejáratú makossája… A makossa egy gyors tempójú, városi tánc Kamerunban. De amit ebből Manu 1972-ben Soul Makossa címmel kihozott, az éppúgy kötődött más kameruni stílusokhoz és más afrikai országok tánczenéihez is, így amellett, hogy milliós példányszámban fogyott, világszerte a kozmopolita afrikaiak himnuszává vált. Később Manu felvette a Fania All Starszal salsa-, Sly & Robbie-val reggae-, Herbie Hancockkal elektro-funk- és Eliades Ochoával rumba-változatban is. Munkássága persze jóval kiterjedtebb és jelentősebb annál, hogy egyedül ezt a művét említsük – az 1978-as Home Made, az 1982-es Fleurs Musicales du Cameroun, az 1994-es Wakafrika és az 1998-as CubAfrica ugyancsak remekmű. Manu tavaly felbukkant már a Sziget Világzenei Nagyszínpadán – akkor az olasz Enzo Avitabile & Bottari vendégeként. Most saját zenekarával, ötvenéves életműve új és egységes köntösbe hangszerelt remekeivel – a 2003-as The Very Best Of Manu Dibango anyagával – lép fel.

Finnországból érkezik a kareliai női énekes hagyományt boszorkányos tűzzel perzselő Varttina.
A finnugor tradícióban gyökerező kareliai Raakyla faluban afféle hagyományőrző ifjúsági csoportként alakult meg a Varttina 1983-ban. Aztán ahogy felcseperedtek – és zenei tanulmányaik miatt – Helsinkibe költöztek a tagjai, átalakult. Az új tagokkal pedig új stílusok érkeztek, s a „tiszta hagyományt” felváltották az olyan autentikus feldolgozások, melyet így jellemeztek a szakirodalomban: „Mintha az ABBA, a Fairport Convention és a Le Mysere des Voix Bulgares találkozott volna”. Az 1994-es Aitara albummal aztán megint új korszak kezdődött: onnantól korongról korongra szinte csupa saját szerzeménnyel álltak elő, mégpedig olyanokkal, melyek az akusztikus etnopop elvárásainak úgy feleltek meg, hogy egyszersmind szigorúan kötődtek a kelet-finn női énekes tradíció zenei és szöveges emlékeihez. Ezt tükrözi legújabb lemezük, a 2006-os Miero is, mely lendületes, dinamikus, tüzes, mint mindig: a három énekesnőből dől a boszorkányság, s akinek ez nem elég, annak lírai fordulatoktól szorulhat a torka, hogy a baljós szövegekről ne beszéljünk.

A Sziget Világzenei Nagyszínpadán nosztalgikus-keserédes dalaival lép fel a Zöld-foki-szigetek mezítlábas zenei nagykövete, Cesaria Evora. A Zöld-foki szigetvilág 1975-ben szabadult fel a portugál gyarmati uralom alól, s ezután hanyatlani kezdett az addig pezsgő kikötői-kereskedelmi élet: a forradalmi kormány elriasztotta a nemzetközi társaságokat. A szárazság, az éhség és a munkanélküliség következtében a népesség jelentős része az óceánon túlra menekült: manapság alig-alig található olyan család, amelyik ne szakadt volna szét. A szigetek uralkodó zenei stílusa, a morna ezt a nosztalgikus, keserédes vágyakozással átitatott hangulatot tükrözi, ennek vált Cesaria Evora – diplomáciai útlevéllel közlekedő – zenei nagykövetévé.
Az 1941-ben született Evora nagybátyja, a zeneszerző B. Leza biztatására kezdett énekelni, és bár néhány rádiófelvétele is készült, nem gondolta, hogy ebből kéne megélnie, sőt, a hetvenes évek közepén vissza is vonult. Csak tíz év múltán lépett fel megint, amikor a kormány egy ünnepség keretében felkérte a szigeten élő összes énekesnőt, majd egy Portugáliában élő honfitársa arra is rávette, hogy szervezzen neki egy kis turnét. Ekkor került kapcsolatba az ugyancsak zöld-foki emigráns José da Silvával, aki Párizsba csalta egy lemezfelvételre. 1988-tól tíz nyolc albumot (La Diva aux Pieds Nus, Distino di Belita, Mar Azul, Miss Perfumado, Cesaria, Cabo Verde, Café Atlantico, Sao Vicente di Longe, Voz D’Amor, Rogamar) vettek fel, melyek a „mezítlábas dívát” a world music egyik legkeresettebb előadójává tették. Rendkívüli hangjával és keresetlen előadásmódjával meghódította a világ legrangosabb koncerttermeit – a Világzenei Nagyszínpad egyik legsikeresebb programjának ígérkezik a Szigetre való visszatérése is.

Jamaicából érkezik minden idők leghíresebb ska zenekara, a Skatalites. Jamaica függetlenné válása után, 1962-től afféle nemzeti tánczeneként robbant a ska, magába forrasztva a rhythm & blues, a dzsessz, az afrikai ritmusok és a calypso hagyományait. A legkapósabb muzsikusokat a Studio One kiadó foglalkoztatta, s közülük is a legkiválóbbak hozták össze a Skatalites együttest 1964-ben. Hogy ki mindenki mi mindent köszönhet nekik, az hosszas felsorolást igényelne – a korábbi kollaborációkból Lee Perry és Bob Marley, a későbbiekből Ernest Ranglin tűnhet ki. Az efféle korszakolás mellett persze csak az szól, hogy 1969-től 83-ig leállt a zenekar, ami viszont korántsem azt jelenti, hogy a legendája nem töretlen. Hiszen az eredeti felállásból hárman ma is hallhatók, ahogy From Paris with Love című albumukat turnéztatva hallhatók voltak a 2003-as Szigeten, s ahogy most a nyárra megjelenő új lemezükkel visszatérnek, nagy-nagy örömünkre.

A Világzenei Nagyszínpad vendége lesz a mali blues és a pszichedélikus villanygitározást szenzációsan elegyítő Tinariwen. 1985-ben egy líbiai katonai bázison alakult meg a Tinariwen zenekar. Valamennyi tagja fegyveres kiképzést kapott, és a mali hegyekben részt vett az 1990-től ’96-ig húzódó törzsi és polgárháborúban. Hogy a tradicionális dallamok, a forradalmi szövegek, a mali blues és a pszichedélikus villanygitározás elegyéből az ezredforduló egyik legütősebb világzenei szenzációja kerekedett, az a Maliban jártas francia Lo’Jo együttesnek köszönhető – Európában ők mutatták be a Tinariwent, melyről Robert Plant hamarosan így áradozott: „Amikor először hallottam őket, úgy éreztem, ez az a zene, amit egész életemben kerestem”. A dalszerző énekes-gitáros Ibrahim Ag Alhabib vezette zenekar 2005-ben a Szigetet is lenyűgözte a világzenei rádióslistát hónapokig vezető Amassakoul album turnéján, s 2007 tavaszára Aman Iman címmel új koronggal rukkolt ki – egyszóval, megbízható és friss élmény előtt állunk.

Norvégiából jön Mari Boine, a lapp zenekultúra múltjának és jövőjének mágikus hírnöke. Mari Boine a norvégiai lapp zenekultúra múltjának és jövőjének legizgalmasabb hírnöke. Megvan hozzá a történelmi léptéke (a norvégiai lappok vallási és kulturális forradalmával), az átszellemültsége és a maga rendkívüli hangja, nem beszélve arról az elengedhetetlen mágiáról, amely a sivár jég, a rideg erdő és a vágtázó rénszarvasok nyelvének biztos ismeretéről vall. Boine jó tizenöt éve gyakorolja küldetését, s azóta, hogy 1990-ben Peter Gabriel kiadója megjelentette Gula Gula című lemezét, kijött egy fél tucat remekműve, olyan remekművekkel, mint a Leahkasin vagy a Jan Garbarek közreműködésével készült Eight Seasons. Legújabb anyaga, a tavalyi Idjagiedas megint csak reveláció, hiszen ez életműve legintimebb darabja ez, mely egymásba olvasztja az Északi-sarkvidéket Afrikával, az ősi lapp tradíciót a naprakész elektronikával, a szenvedélyt az elfojtással, s miközben megtáncoltatja a természeti erőket, Boine sötétlő démonjaihoz éppoly megindítóan szól.

New Yorkból jön a Szigetre a kilenc Grammy-díjat jegyző Eddie Palmieri salsazenekara.
Eddie Palmieri 1936-ban született New Yorkban, Puerto Ricó-i gyökerű zenészcsaládban. Huszonöt évesen alapította meg La Perfecta nevű zenekarát, azzal készítette első albumát, melyet napjainkig további harmincegy követett. A zongorista Palmieri egyaránt mestere a Thelonious Monk, McCoy Tyner, Herbie Hancock nyomán haladó klasszikus dzsessz irányzatnak, a salsának és a latin dzsessznek, s az elmúlt harminc évben kilenc Grammy-díjat zsebelt be (legutóbb a trombitás Brian Lynchcsal közös Simpaticóért), így minden idők legsikeresebb latin muzsikusává vált. A 2002-ben újraalapított La Perfecta élén mutatkozik be hazánkban, hogy kiderüljön végre, mi fán terem a veretes salsa.

Elementáris ska-punk csapásaival Szentpétervárról érkezik a világzene helyszínére a Leningrad. Az együttes a kilencvenes évek végén bukkant fel a szentpétervári és moszkvai klubokban, s szinte pillanatok alatt padlót fogott tőle a birodalom. Pillanatig sem vitás, a XXI. század undergroundjának azon az égtájon Leningrad lett a neve. Már megittam mindent / Sört, vodkát és brendit / De még mindig baszni akarok / Lehet, hogy szexmániás vagyok? – kábé így fest egy átlagos Leningrad-strófa, no és erről szól a zene is: azzal a penetráns kibukottsággal, ami nélkül nehéz elképzelni magával ragadó orosz alkotást. Csak eddig még nem hallottunk a Leningrádéhoz fogható, már-már „állati” elementarizmust. Mindezért főleg a zenekarvezető Szergej Shnurov éneke (s mintegy tíz albuma) okolható, egy hozzá méltó zenekarral – melyben nem hibáznak sem a kőkemény fúvósok, sem a gitárok. A fő csapás iránya a ska, mélyen átitatva punkkal, de az orosz indulók, tánc- és népdalok sem úszhatják meg. 2006-ban a Világzenei Nagyszínpadon tarolt már ez a muzsika, azóta úgy kell nekünk újra, mint az utolsó Leningrad-album címéül szolgáló Hleb – a betévő Kenyér.

Itt lesz a Szigeten a világ legjobb roma énekeseit felvonultató romániai Fanfare Ciocarlia rezesbanda. Gyökereik a török katonazenekarokig nyúlnak vissza – a Kárpátoktól északra élő romák éppúgy rézfánfütyülnek, mint a szerbiaiak vagy a macedónok. A Pacsirtáról elnevezett rezesbanda a moldovai Zece Prajeni faluból való, ahol mindössze négyszáz roma él, az viszont mind zenél. Igaz, a Ciocarliának nem nagyon van konkurenciája: amióta 1996-ban egy arra tévedő francia tévéstáb felfedezte, nincs megállás, és nincs fesztivál, amit be nem darált volna. Ez a „darálás” amúgy áruvédjegy: a Fanfare Ciocarliát tudniillik nem csak az különbözteti meg balkáni rokonaitól, hogy a repertoárja alapvetően a román táncokra épül, hanem elképesztő tempója is, hogy a vokális darabokról és a mélyre hatoló hangszerszólókról ne beszéljünk. Mindennek a tetejébe 2007-re egy olyan albumot készítettek (Queens and Kings), mely felvonultatott számos rangos roma énekest is –közülük a macedón Esma Redzepova, a bolgár Jony Iliev, a francia Kalooma és a mi Mitsoura Mónikánk együtt dalol velük a Szigeten is.

Franciaországból érkezik a gnawa-hagyomány transzát forradalmasító Orchestre National de Barbés. A kilencvenes években a világzene is ráharapott arra a transzra, amely a gnawában, vagyis a Nyugat-Afrikából északra hurcolt rabszolgák rituális zenéjében van. Ennek a csúcsára hágott Párizsban az algériai-marokkói-francia Orchestre National de Barbés – a gnawa, a rai, a rock és a reggae ötvözetének önfeledt és magával ragadó előadásmódjával. A zenekar kultikus státuszát fokozza, hogy ritkán koncertezik, s tízéves fennállása alatt csak két albumot (En Concert, 1997 és Poulina, 1999) jelentetett meg, így megkülönböztetett örömünkre szolgál, hogy 2004-es koncertje után újra fellép a Szigeten.

A világzenei helyszín fellépője lesz Sergent Garcia, a raggamuffin és a salsa ötvözetéből alkotott „salsamuffin” műfajteremtője. Bruno Garcia 1997-ben mutatkozott be Párizsban – akkor még a Ludwig Von 88 élén – a New Morning Club latin zenei fesztiválján. Akkoriban a punkot, a reggae-t és a latin melódiákat keverő sound systemsben utazott, a hirtelen siker hatására azonban néhány hét múltán új csapatot szervezett. Ez lett a Sergent Garcia, mely a raggamuffin és a salsa ötvözetéből alkotott „salsamuffin” műfajteremtője, 1999-es Un poquito quema’o című debütáló albumával pedig Franciaország – és az európai latin zenei színtér – egyik legkedveltebb zenekara lett. Koncertjeit a napsütéses karnevál és a határtalanság szinonímájaként tartják számon, melyből a latin zenei irányzatok – salsa, son, cha-cha, rumba, cumbia –, továbbá a ragga, a ska és a reggae mellett a cigányzenék és az észak-afrikai irányzatok rajongói is kiszippanthatják a magukét. Legújabb albuma, a tavalyi Mascaras mexikói színektől pompázott; egyszóval, minden okunk megvan, hogy egy könyörtelenül táncos bulit várjunk. Rogyásig és határtalanul.

WAN2 SZÍNPAD

A WAN2 Színpad szintén egy jubiláló fesztiválhoz illő, abszolút aktuális nemzetközi line-up-ot vonultat fel, melyből számos formációval itt találkozhat először a hazai közönség.

GusGus (Iceland)
Nem emlékszünk, hogy a Sziget eddigi történelme során üdvözölt-e izlandi zenekart a fesztivál bármelyik színpadán. Nos, eljött az idő: a GusGus nem egyszerűen egy reykjaviki elektronikus csapat, hanem a világ egyik legnevesebb tánczenei társulása. Elég csak megnézni idei koncertnaptárukat, látható, hogy a világ minden pontján szívesen látott attrakció, legyen az a Glastonbury Fesztivál, Bécs, Kijev, Szentpétervár, Moszkva, München, Cologne színpada, a spanyol Benicassim Fesztivál, vagy a Sziget 2007. Év elején megjelent electro-soul-triphop lemezük már ötödik a sorban 1997 óta, ha beleszámítunk egy mixalbumot is: mindegyiket siker és elismerés övezi mind a közönség, mind a szakma részéről.

Nitzer Ebb (UK)
Az elektronikus-indusztriál, az electric body music (EBM) szinonimája a kultikus, 1982-ben Essexben alakult Nitzer Ebb, melynek zenéje egyaránt rímelt az ipari zene nagyjaira (Test Dept, Einstürzende Neubauten), a szinti-new wave gigászaira (Depeche Mode), és a dark-EBM partyhimnuszokra (Nine Inch Nails, Front 242, Frontline Assembly, Ministry, Skinny Puppy) és átjárást biztosított ezen, amúgy is egymásból táplálkozó szcénák között. Douglas McCarthy, Bon Harris és David Gooday tökélyre fejlesztette, hogyan lehet a szintetizátort, a ritmust, az éneket a végletekig elvinni, hogyan lehet a repetitív ütemekkel hipnotikus hatást elérni – ahogy egyik számuk mondja: Let Your Body Learn! -, a rendkívül agresszív hangzással és a hangerővel fanatizálni rajongóikat, az Ebbheadeket. A Nitzer Ebb sikerszériája a kilencvenes évek első felében torpant meg, el is tűntek egy kis időre, de az elmúlt években ismét rájuk irányult a figyelem, és a puszta nosztalgia mellett kiderült, maradandót alkotott és alkot az ismét aktív zenekar.

Hooverphonic (B)
A dEUS után egy újabb bizonyíték arra, hogy Belgiumból is érkeznek poplegendák. A Hooverphonic ambient-triphop-popzenéjét először Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmje kapcsán ismerte meg a nagyvilág a 2Wicky című kompozícióval, melyet egy évvel később követett a várt debütáló New Stereophonic Sound Spectacular című album. Liesje Sadonius énekes, akit hamarosan Geike Arnaert váltott fel, Alex Callier gitáros/multiinstrumentalista, Frank Duchêne billentyűs, Raymond Geerts gitáros 2005-ig további négy kiváló sorlemezt készített.

IAMX (UK)
Az IAMX Chris Corner elektronikus zenei projektje. Corner az elektronikus és popszcéna egyik régi figurája, akit először a Sneaker Pimps tagjaként ismert meg a nagyvilág még a kilencvenes évek közepén. Az eltelt idő során a zenész számos munkában közreműködött, így producerként vett részt barátnője, Sue Denim electro-clash zenekara, a Robots in Disguise felvételei során. Az IAMX Corner meghatározása szerint határokat feszegető témákat boncolgat, melyet igen sötét, erotikusan fülledt, 80-as-évek ihlette electro tesz teljessé. A projekt debütáló albuma Kiss and Swallow címmel 2004-ben jelent meg, míg a második, The Alternative című kiadvány 2006. áprilisban látott napvilágot.

Hyper (UK)
DJ Hypert először mint producert és DJ-t ismerte meg a közönség, aki korábban számos markáns produkcióval ajándékozta meg az elektronikus zenei világot. Hyper áttörést jelentő debütáló szólóalbuma, a We Control 2005-ben került a boltokba, amelyről egy kimásolt track hallható volt a Helyszínelők egy-egy epizódjában, a Peugeot 207 nemzetközi reklámkampányában is. E lemez kapcsán született meg a rendes zenekari felállású Hyper, mely közönségsikerét számos világkörüli show – Japántól, Kínán, Oroszországon át az Egyesült Királyságig és Dél-Koreáig stb. – bizonyítja. A breakbeatet élőben prezentáló Hyper sikerét a rendkívül szuggesztív-dinamikus előadás garantálja – Hyper, Ronnie, Leeroy Thornhill (ex-Prodigy), Jim Davies (Pitchshifter, Prodigy).

Fun-Da-Mental (UK)
A Fun-Da-Mental a ’90-es években alakult egyik legfontosabb és legütősebb etno-techno, etno-elektro formáció. Az ázsiai-brit együttes táncos és politikus (nagyon táncos és nagyon politikus), a Kelet és a Nyugat ízeit hozza össze különleges eleggyé, amely egyszerre rímel a modern elektronikus tánczenék világára és hordozza az indiai szubkontinens népzenéinek hatását. A Fun-Da-Mental – melynek törzsgárdáját két zenész, a beszédes nevű Propa-Gandhi és Impi-D alkotják, s amely koncerteken számos kísérőmuzsikussal egészül ki – pályafutása alatt hét lemezt jelentett meg. A legutóbbi – a 2006-os All Is War (The Benefits of G-Had) – mely ismét radikálisan politikus, s a nyugati világ felelősségét firtatja meg az iraki háborút kritizálja szinte mindenkinél élesebben, a kiadóval való tartalmi konfliktusok miatt csak letölthető formátumban jelent meg.

Uncle (USA)
Nehéz definiálni ezt a kollektívát, hiszen azon kevesek egyike, amely az elektronikus műfajon belül valóban sajátosan egyedit hozott létre. James LaVelle orbitális zenei talentum. Az a fajta muzsikus, aki nem stílusokban gondolkozik, hanem a lehető legegyszerűbb módon: jó és rossz zenében. Semmit sem szégyell, őszintén bevállal mindent, amit szeret, s ettől lesz egyéni, vállalható és maradandó mindaz, amit aztán lemezek formájában a nagy közösbe betesz. Az U.N.K.L.E. 1998-as debütáló albuma, a Psyence Fiction gyanúsan hibátlan mestermunka, melyet az örök kísérletező, földalatti hiphopmozgalom szentháromságának két tagja, DJ Shadow és James Lavelle készített el három, kisebb-nagyobb pauzákkal tarkított év alatt (a harmadik tag, Krush magányos jakuza imidzsébe nem férnek bele az ilyesfajta kollaborációk). Shadow és Lavelle a pszichedelia zaklatottságát a hard rock dinamizmusával, a rap és hiphop lüktető ütemeivel, no meg a breakbeat mindenhatóságával ötvözte és gyúrta valami sajátos eleggyé, a tökéletes kép kialakításához pedig méltó társakat is találtak; többek között Kool G, Richard Ashcroft, Mike D és Thom Yorke adta hangját ehhez a kőkemény, belső utazásra szánt, fajsúlyos remekműhöz. Shadow lemorzsolódásával és Richard File belépésével az UNKLE a hiphoptól egyre inkább a rock, a house, a pszichedelia felé vette az irányt karcos-recsegős, lerobbant hangulatú számokkal. LaVelle nemcsak zenész, a kilencvenes évek derekán, nagyjából 1000 fontból indította be a kísérleti hiphopot előnyben részesítő kiadóját, a MOWAX-ot, mely rövid időn belül kultikus jelentőségűvé nőtte ki magát. Sok friss, saját felfedezés mellé olyanokat csábított a kiadójához, akárcsak egy-két kislemez erejéig is, mint La Funk Mob, Carl Craig Innerzone Orchestrája, Air, DJ Krush, a Beastie Boys billentyűs Money Mark, Luke Vibert, Andrea Parker, Blackalicious, Quannum. A legújabb UNKLE-album 2007 első felében jelenik meg.

PARTY ARÉNA

A műfaj rajongói igazán nem csalódhatnak a jubileumi Sziget Party Aréna felhozatalában, hisz a világ legjobbjai pörgetik majd itt a lemezeket.

Dj Hell ( D ) – Mit is lehetne elmondani Dj Hellről? Több mint 25 éve tartozik az elektronikus zenei élet elitjéhez. Az utolsó években világszerte tomboló electro hullám majdnem csak neki és saját kiadójának, az Inrenational Deejay Gigolosnak köszönhető. Modernebb felfogású, mint egy átlag 20 éves fiatal. Együtt dolgozott Donatella Versaceval, Mr. Playboy alias Hugh Hefner privát bulijain zenélt és emellett hónapról hónapra elkápráztatja az egész világot különleges megjelenésével és egyedi stílusával.

Dave Clarke ( UK ) – Dave Clarke az elektronikus zenei életben úgy ismert, mint a világ techno dj-inek egyik legjobbja. Mindig is lázadó, a megszokott életviteltől menekülő ember volt, a 80-as évekbeli viharos gyerekkorától kezdve, egészen a jelenkori média botrányaiig. Az ezredfordulóra az első generációs techno dj-k közül sokan megbuktak, ám Dave Clarke szettjei, egyedülálló mixelési technikája, mellyel a technot, electrot, hip hop-ot és a 80-as évek új hullámos számait mesteri fokon vegyíti, azóta is töretlen sikert aratnak. Az évek során Dave számos mix CD-t adott ki és az évek során bebizonyította, hogy rengeteg stílus és irányzat képviselője, ugyanakkor tagadhatatlanul a techno egyik legszínvonalasabb nemzetközi nagykövete.

Goldie ( UK ) – Az angol fenegyereket nem kell senkinek sem bemutatni. 93 -as megjelenésű Angel című száma volt az, melyre az angol elektronikus zenei sajtó először használta a Drum ’n’ Bass jelzőt. A stílus egyik szülőatyja, összes megjelent művét bibliaként tartják számon rajongói. Sok díjat nyert a dj-zéssel, a Timeless, Metalheadz és a Platinum Breakz kiadókkal is, de még koránt sem égett ki. Állandóan keresi az új lehetőségeket, hogy megmutathassa művészi adottságait. Világszerte óriási népszerűségnek örvend, ezt az is bizonyítja, hogy Hollywood is felfigyelt rá. Egyre több filmben, köztük Guy Richie „Blöff” című filmjében is említésre méltó szerepet kapott.

Satoshi Tomiie ( J ) – Satoshi Tomiie a világ egyik legkeresettebb DJ-je, amellett hogy őt nevezhetjük Japán legsikeresebb nemzetközileg elismert DJ-jének és house producerének is. 2000 -ben Tomiie elkészítette debütáló albumát a Sony Music gondozásában „Full Lick” címmel, melyet a kritikusok mai napig az egyik legjobb house albumnak tartanak. 2001-ben nagy álma valósult meg, elindította saját labelét, a „SAW.RECORDINGS”-t, létrehozva egy olyan kifutót, amely a lehető legnagyobb teret biztosítja az új, kreatív ötleteknek, kísérleteknek, és persze az undergroundnak. Satoshi az első olyan amerikában élő DJ, akit felkért a Global Underground, hogy elkészítse a NuBreed sorozat egy albumát. Az utóbbi évek számára teljes egészében a DJ-zésről szólnak. Ez a japán new york-i jóformán minden elképzelhető helyen megfordult a közelmúltban, feltehetően ezért is kerül rendszeresen a DJ Magazine Top 100 DJ Chart-jának előkelő helyére. Satoshi csendes és szerény; és kétségtelenül a minőségi underground dance zenék egyik legkiemelkedőbb alkotója, amit a világ összes pontján napról napra bebizonyít.

Plump DJ’s ( UK ) – Nincs táncosabb és vidámabb zene annál, amit ők nyomnak, legyen szó saját kiadványaikról vagy DJ-szettjeikről. A világon mindenhol óriási tömegek várják fellépéseiket, és soha senki nem távozik azokról kielégítetlenül. A Plump DJs (Lee Rous és Andy Gardner duója) 1999-ben hallatott magáról először Plumpy Chunks/Electric Disco című kislemezével, mely a legjátékosabb kedvű breakskiadó, a Fingerlickin’ gondozásában jelent meg. Az azonnali siker kézzelfogható volt: a 2000-es bemutatkozó album, az A Plump Night Out óriásit durrant. A két fej vidám funkybreakjét egész egyszerűen zabálta a nép, és ez nem is változott sokat az elmúlt hét évben. 2003-as Eargasm című nagylemezük tovább erősítette pozíciójukat és a 2005-ös Saturday Night Lotion végleg a legnagyobbak közé emelte őket.

Timo Maas ( D ) – A német Timo Maas a világ egyik legaktívabb és legfelkapottabb producer Dj-je. Túl van több mint 100 megjelenésen, többek között Depeche Mode-ot remixelt, Grammyre jelölték és 2006-ban saját kiadót alapított 99 Percent néven. A NY-i Pacha és az ibizai DC10 rezidense. Pop-os House és némi Elecrtoval fűszerezett szettjei igazi különlegességnek számít az elektronikus zenei világban.

Silicone Soul ( UK ) – A skót származású Craig Morrison & Graeme Reedie neve igazán senkinek nem cseng ismerősen, viszont ha azt mondjuk Silicone Soul egyből felvillan minden House zenét kedvelő fiatal szeme. A két fiatalember a szintén Skót székhelyű Soma Recordings elit közösségéhez tartozik. Aktuális megjelenéseik minden dj táskájában megtalálhatóak és dj szettjeik mindig eufórikus hangulatot varázsolnak, legyen az egy 200 fős klubban vagy egy óriás fesztiválon.

HAMMERWORLD SZÍNPAD

A fémzene változatos világát mutatja be a HammerWorld zúzós színpada az idén is. Bár a felhozatal még nem teljes – több hegesztőbrigád visszajelzését várják a szervezők -, az idei egy hét is kemény bulinak ígérkezik.

Killing Joke (UK)
Ez a kultikus jelentőséggel bíró brit zenekar 2005-ben ünnepelte fennállásának 25-ik évfordulóját, bár története igazából a hetvenes évek végétől datálódik. A Jez Coleman billentyűs-énekes vezette Killing Joke dübörgő muzsikája, korszakalkotó lemezei és attitűdje olyan nevekre és trendekre volt hatással, mint a Nine Inch Nails és a nyolcvanas években kialakuló indusztriál-rock színtér, történetük parallel a felfogásban hasonló Ministryhez. A zenekar jelenlegi felállása: Jaz Coleman, Geordie Walker, Paul Raven, Ben Calvert, Reza Udhin, Kneill Brown, így készült a Killing Joke legutóbbi, Prágában rögzített Hosannas From The Basements of Hell című tavalyi albuma, mely méltó korábbi munkáikhoz.

Within Temptation (NL)
Kétségkívül Hollandia és Németalföld egyik legnépszerűbb rockzenekara. Az 1996-ban alakult Within Temptation már sokszorosan bebizonyította, hogy nemhiába közönségkedvenc, – lemezeik és DVD-ik eddig világszerte 1,2 millió példányban fogytak, díjaik számosak.
A Robert Westerholt gitáros és Sharon del Adel énelesnő alapította zenekar sikerreceptjét az a fajta hard rock és gót zene elegye alkotja, mely leginkább a tengerentúli Evanescence-hez hasonlítható. Ennek eredményeképp idei, sorrendben negyedik sorlemezük immár az amerikai Roadrunner Records gondozásában The Heart Of Everything címmel márciusban jelent meg, melyet a korábban jól bevált producer Daniel Gibson rendezgetett és a Rammstein-lemezekről ismerős hangmérnök, Stefan Glaumann tolt össze. A What Have You Done című első kislemezslágeren a Life Of Agony legendás frontembere, Keith Caputo közreműködik.

Negative (FIN)
Finnország ontja magából az újabb és újabb rockzenekarokat, a HIM, a 69 Eyes és a többiek után a Sziget 2007 színpadán az 1997-ben Tamperében alakult glames hatású rockegyüttes. Három lemez után bátran elmondható, hogy a Jonne Aaron Liimatainen – ének, Larry Love – gitár, Sir Christus – gitár, Antti Anatomy – basszusgitár, Mr Snack/Nakki – billentyűs hangszerek, Jay Slammer – dobok felállású szextett lemezről lemezre egyre jobb, ennek bizonyítéka legutóbbi, 2006-os Anorectic című munkájuk sikere, mely azonnal a finn slágerlista első helyén nyitott.