Az elkövetkezendõ 2



„A következő 15-20 évben nem élhetünk úgy, ahogy eddig” – mondta néhány nappal ezelőtt Európával kapcsolatosan Orbán Viktor.

Kevesen figyeltek fel erre a mondatra, mert valahogy nem szeretünk erről beszélni. Úgy teszünk, mintha lennének nehézségek ugyan, de azok majd megoldódnak valahogy. Lesz mindenhol euró, beérnek a reformok és a lisszaboni stratégia, dúskálunk a jóban, nagyon környezetvédők leszünk, na és persze nem csinálunk mást, csak kommunikálunk. Az olyan trendi.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar miniszterelnök halkan kimondta azt, ami még meglehetősen sok gondot fog nekünk okozni. Tudniillik hogy Európa – ha két lépéssel hátrébb lépünk, akkor látjuk – nagyon beteg.

Most még csak köhécsel, de ha nem csinálunk valami drámai beavatkozást, akkor mindenféle áttételes bajunk lesz.

És sajnos nem sok esély van, hogy lesz itt bármiféle gyógykúra. A beteg ugyanis nem figyel a betegségére, helyette jól érzi magát, piálni jár és bagózik. Élvezi az életet. Amíg lehet.

Gondoljatok csak bele.

A demográfiáról most nem kívánok sírdogálni, mert azon kívül is akad még sötét felhő rogyásig.

Például az, hogy az utóbbi két évtizedben felnőtt egy generáció, amely – nem saját hibájából, hanem mert vagy más példát látott, vagy mert nem engedték oda a gyalupadhoz- egyszerűen nem tanult meg valójában és igaziból dolgozni.

(Ezen a ponton akaratlanul is visszaemlékszem – minden különösebb nosztalgia nélkül – hogy tinikoromban hogyan pakoltam cementet platós IFÁ-ról.)

Szóval érdekes lesz, amikor – az elkövetkezendő 15-20 években – a fiataloknak újra fel kell majd húzniuk a melósruhát.

És ez csak egyetlen apróság. Nem is a legfontosabb.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

2
Szólj hozzá!

Please Login to comment
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Zsuzskaathosa Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés