Elaludtam a közgyûlés alatt 1



Komoly szerkesztőségi vita előzte meg a mai közgyűlést. (Ez nem igaz, de elég közhelyesen, tehát jól hangzik.)

A vita témája az volt, hogy mi módon számoljunk be a mai szombathelyi közgyűlésről. Végül abban maradtunk, hogy nézzük otthon tévén, melegítőben, aztán ha van valami, akkor megírjuk.

Tévé előtt, melegítőben olyan évente egyszer szoktam lenni, azaz komoly, ritka eseménynek ígérkezett a délután.

De még a vártnál is komolyabb és ritkább dolog történt velem délután 3, fél 4 magasságában. Elaludtam a tévé előtt. Szerintem utoljára 20 éve fordult ilyen elő, de lehet, még korábban, a gyerekkorban. Vagy talán soha.

Most 18.30 van, próbálok észhez térni, és közben azokra a sorstársakra gondolok, akik a helyszínen, a székekből kénytelenek végighallgatni mindezt. Ráadásul ha elalszanak, elég szem előtt is vannak.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Rose Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés