Ha már láttatok belőle egy tucatot vagy egy vállvonással elintézitek a hírt, akkor ez a poszt tárgytalan. Én ahhoz a generációhoz tartozom, aki megáll és előveszi a mobilját, amikor meglátja az új, hárommilliós Ladát a Borostyánkő előtt.

Mondani is felesleges, a Lada nem egyszerűen egy autó, amely egyik pontból a másikba visz bennünket, hanem egy olyan fogalom, amelyet mindenki más tartalommal tölt ki.

Van, akinek élete legszebb emlékeit hozza vissza, van, akinek egy megszálló hatalom és annak önkényuralma ugrik be, van, aki esküszik rá, hogy ennél megbízhatóbb autója sose volt, és van, akinek álmában is a motorból folyton csöpögő olaj, a szeleprugó törése, a meglazuló vezérlőlánc, az elszállt féltengelycsapágy és még ezer más lehetséges gond jelenik meg.

A családban három Lada is volt, abból egy volt igazából az enyém, egy szép zöld ezerhármas, ha visszagondolok, nagyjából a fenti képek egyszerre keverednek bennem.

A nyolcvanas évek második felében ezzel kezdtem járni az ország és Európa útjait, sztorizgathatnék, de nem teszem.

És most belefutottam ebbe az új Ladába a Borostyánkő mellett. Ha jól veszem ki a honlapon, hárommillióért adják az alapváltozatot, igazából nem tudom, hogy ez sok vagy kevés, azt sem, hogy ez titeket érdekel-e.

Engem egy kicsit igen, de ha azt kérdezitek, szeretnék-e újra Ladát a házam elé, magabiztosan tudnám a választ.