Hol működnek legjobban a reformok az EU-ban?



Van itt egy ország, ami gazdasági növekedés terén hazavágja Kínát is. Szerintetek melyik? Amúgy meg elég rossz híreim vannak.

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki észrevette, hogy érdekes kommunikációs mutatványba kezdett a kormány és az állami, illetve a kicsurgatott állami pénzeken élő magánmédia.

A migránsos napi agymosás mellett folyamatosan kapjuk a gazdasági sikerekről szóló beszámolókat is, melyeket – szerény megfigyeléseim szerint – meglehetősen fejcsóválva fogadják a valódi gazdaság valódi szereplői, ugyanakkor kétségkívül meggyőzőek lehetnek a hinni akarók, a nyugdíjasok vagy az udvartartás körében.

Izgalmas kérdés, hogy meddig lehet mindezt csinálni.

Még az is lehet, hogy sokáig.

Annál is inkább, mert – minden ellenzéki hiszti ellenére – Magyarországon sajtószabadság van, és valójában mindenki annak hisz, akinek akar. Ráadásul szerény eredmények tényleg vannak, az ellenzék pedig csontvelőig hiteltelen, sajtója kiszámíthatóan belterjes.

Ehhez még hozzá kell számolni, hogy honfitársaink többségét nem nagyon izgatják a nemzetközi összehasonlítások, szigetszerűen élünk, aminek egyik magyarázata, hogy a nyelvekkel is hadilábon állunk. Valljuk be, a kormánynak nem igazán érdeke ezen változtatni.

Mindezek tükrében nem tudom, mennyi közérdeklődésre tart ez a blogbejegyzésem, de abban bízom, akad közületek olyan, akiket még érdekelnek a számok.

Kezdjük a számomra legnagyobb meglepetéssel.

Az Európa Unió legdinamikusabban fejlődő gazdasága jelenleg az ír.

Dublin: A ír reformok tényleg működnek

Dublin: A ír reformok tényleg működnek

A CNBC múlt héten megjelent írása szerint a szigetország tavalyi 7,8 százalékos (!) GDP-növekedése kenterbe vágja Kínát és Indiát.

Talán emlékeztek rá: Írország korábban is volt már az Európa kistigrise, csak a gazdasági válság majdnem végzetesen megfektette őket.

Ezek szerint megtalálták a gyógyszert, és ők valóban kiírhatnák az óriásplakátokra, hogy „az ír reformok működnek.”

Az elemzők szerint a siker legfőbb oka a gáláns adórendszer, ami sok külföldi óriáscéget vonz oda.

Bevallom a CNBC cikke ösztökélt arra, hogy megnézzem, mi van az irritáló hazai kormánypropaganda mögött, Magyarország hogyan is teljesít európai összehasonlításban.

Nos, nincsenek jó hírem.

Az Economist ez év februári keltezésű interaktív táblázata szerint hazánkban a GDP tavaly kb. 2,5 százalékkal nőtt, ami a semminél valóban több, de csak a középmezőny közepére elég, a kelet-európai országok közül gyakorlatilag mindenki (beleértve Romániát és Bulgáriát) megelőz bennünket, kivéve Észtországot.

Így nőtt a gazdaság az EU országaiban (Forrás: Economist)

Így nőtt a gazdaság az EU országaiban (Forrás: Economist)

Erre talán nem kellene elszállnunk magunktól.

Még ennél is ramatyabbul néz ki az egy főre jutó GDP listája.

Az egy főre jutó GDP az EU államaiban. Magyarország a szegénysoron.

Az egy főre jutó GDP az EU államaiban. Magyarország a szegénysoron.

Ez ugyanis azt mutatja, hogy egyre jobban hátrébb csúszunk. Ma már csak három ország van mögöttünk a sorban, Horvátország, Románia és Bulgária, és nemcsak a visegrádiak, de az egykori Szovjetunió balti államai is beelőztek, ráadásul mind a három szegényebb ország gyorsabban növekszik, mint mi.

Hát egyelőre ennyire működnek a magyar reformok.

Csekély vigasz, hogy az államadósságot valamennyire tényleg leszorítottuk és a munkanélküliség adatai sem rosszak.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés