Lisszabon, Párizs, Philadelphia, kéményrezsi


Ahogy arra már erőteljesen céloztam, az utóbbi napokban mozgásomban erősen korlátozott vagyok.

Így amikor a kéményseprő bebocsátást nyer a lakásba, hogy elintézze évi rendszeres pénzbehajtását ellenőrzését, ülök feltámasztva a kanapén, lábamnál egy régimódi világatlasz, kezemben a National Geographic ajándékba kapott különkiadása.

Best City Weekends” a címe, 33 nagyvárost mutat be kevés szöveggel és kiváló fotókkal, abból a szempontból, melyikbe miért is érdemes elugranunk egy hétvégére.

Merthogy az ismert magazin természetesnek veszi, hogy a 21. század elején a mindennapi élet velejárója, hogy évente egyszer vagy kétszer az ember gyorsan becsomagol, elrepül a világ egyik közelebbi vagy távolabbi városába, ott pár napig meghúzza magát egy szállodában, közben járja az utcákat, nézi az embereket, eszi a helyi ételeket, és úgy általánosságban: kiereszti a fejéből a gőzt és beereszti a nagyvilágot.

Lisszabon, villamos

Nem tudom, mennyibe kerül egy villamosjegy Lisszabonban, de attól tartok, még gyűjtenem kell rá egy kicsit.

Bevallom, el tudnám magam képzelni így.

Mert az nagy öröm, hogy majd olcsóbban mehetek focimeccsre és az uszodába Szombathelyen, de én vagyok annyira önző és kíváncsi, hogy felszállnék a lisszaboni villamosra is, boroznék egy Szajna-parti étteremben, és Philadelphiában az esti marhasült előtt végigfutnék egy-két kortárs galériát.

Nem azért, mert gazdag vagyok.

Hanem csak úgy. Görcs nélkül.

Merthogy ezektől a hétvégéktől érezném kereknek az életet.

Egyszer már voltam Párizban két napig, Londonból hazafelé. Általános iskolás diákokat kísértem, így a fotón látható Szajna-parti borozás nem volt a programban. Helyette viszont – a szülők kérésére – megnéztük a Disney Landet.

Egyelőre viszont addig jutottam el, hogy amikor nőm kérdezi a kéményseprőt, hogy mennyi az idei lehúzás számla, a kéményseprő  – láthatóan tréningelt módon – azt mondja, hogy X forint, majd kis szünet után hozzáteszi hangsúllyal, hogy „LENNE”, majd végül újabb jelentős hangsúllyal közli az Y végösszeget, ami kétségkívül kevesebb, mint X.

Hogy tudatosodjon bennünk az, aminek tudatosodnia kell, így pár héttel a választások előtt.

„Uramatyám, ez tragikomikusabb, mint az egy lábon való ugrálásom” – villan át agyamon a felismerés, majd gyors fejszámolást végzek.

Ha ilyen ütemben folytatódik a rezsicsökkentés, akkor talán 20-30 év múlva összejön annyi megspórolt pénz, hogy elrepülhetek egy hétvégére Lisszabonba villamosozni.

Azt írja a National Geographic, hogy Philadephiában a Geno’s Stakes a város egyik ikonikus étterme. Azt hiszem, ide is betérnék, pedig nem is rajongok a marhasülttért. Vajon volt-e Philadelphiában rezsicsökkentés?

Valljuk be, ez is egy jövőkép. Ráadásul megszoktuk, hogy errefelé lassabban intéződnek el a dolgok.

Aki a kicsit nem becsüli ….


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz