„Váratlanul eladta az állam a Földhitel- és Jelzálogbankot. A tőzsdei értékesítéssel egy délután alatt mintegy 65 milliárd forintos bevételhez juthattak” – áll a hírben, ami nagy feltűnést nem keltett, végül is olyan mindegy, nem nagy pénz, könnyen jött, könnyen megy. A lényeg, hogy egy kis ősz eleji apanázshoz jutott a költségvetés, jól majd a kommunikáiós kampányra.

Szerintem adjunk el mindent sorban. Eladjuk a reptért, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk a bankot, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk el Szerencsejáték Rt-t, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk a kórházakat, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek.

Meg még egy kicsit megszorítunk, és akkor pár év múlva bizony mondom, jó lesz néktek. Mit nem lehet ezen megérteni?

Mivel tévét gyakorlatilag nem nézek, moziba meg sokkal kevesebbet járok, mint korábban, alaposan megritkultak a valódi filmélményeim. Hogy ez mekkora hiba, arra döbbentett rá ma este egy ütött-kopott könyvtári videó: Emir Kustorica: Cigányok ideje (Dom Za Vesanje). Hú, mekkora film ez! Persze, jó az Underground, meg a vicces a Macskajaj, és annak rendje és módja szerint megvettem a jegyet egy-két éve a Savaria Kamarába Az élet egy csodára, de azért a Cigányok ideje a valódi tízpontos. Úgy van benne minden ebben a történetben, ahogy a nagykönyben meg van írva. És miközben beleragaszt a székbe a film, az a valami iszonyúan felkavarja a lélekben az ott egyre vastagabb rétegben leülepedő iszapot.

Bezárnak egy ketrecbe egy kecskét, egy kést, 5 szelet kenyeret és egy
vajat.

Reggelre eltűnik egy szelet kenyér és a vaj. Mi történt?

GÖRGESSSSS!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Éjjel a kecske mekkent egyet.

Megint tudatos, hazai terméket vásárló voltam, de lehet, most nem kellett volna. A mellélelt „első osztályú magyar árut” a közelmúltban vettem egy szombathelyi kisebb boltban (nem írok nevet, mert valószínűleg nem az ő saruk).

A termék – piros paradicsom mint olyan – hibátlannak tűnt csomagolva a celofán alatt, hazaérve azonban kiderült, az összes paradicsom dzsuvás alul, a habszivacs felé fordított orcán. A termék neve és a gyártó remélem jól látszik.

25 évvel ezelőtt, 1982 szeptemberében kezdték el forgalmazni a legendás C 64-et. Néhány év múlva Magyarországon is beszerezhető lett. Azok voltak az idők …

Lehet, nem megy már annyira az értő néma olvasás, no meg az internet hatására megtanultam felületesnek lenni, de nekem a kormány nyári kommunikációjából valamiért az jött le, hogy 90 százalékos lesz a diákok kedvezménye a lakóhely és az iskola közötti vonatozásnál. Mert nem olvastam el az apró betűt.

Így aztán ma a jegypénztárnál érte a családot a hidegzuhany, hogy kár volt előre örülni, ez a 90 százalék csak a bérletesekre vonatkozik. No, de ki a fene vesz bérletet mondjuk Szombathely és Budapest között. Ráadásul véletlenül úgy van kikalkulálva, hogy havonta öt oda-vissza biztos utazás körül legyen érdemes megvenni, ha egyáltalán.

Így aztán maradt minden a régiben, havi szinten továbbra is kb. 20 ezret költünk a budapesti tanulással együtt járó közlekedésre.

Persze Kóka „Puma” János biztos meg tudná magyarázni, hogy ez nekem miért jó.