Hiába csóváljátok a fejeteket, néha majdnem biztos vagyok benne, hogy az ember összességében mégiscsak jó irányba tart.

Én is úgy gondolom, hogy önzőbbek, felületesebbek és anyagiasabbak lettünk, de hogy teljesen rossz irányban megyünk, azt kétlem, annak ellenére, hogy mostanság némileg összehúzott szemöldökkel nézem a hazai és világfejleményeket.

Ez utóbbiakba most nem mennék bele, az optimizmusom alapjait sem részletezném, néhányatoknak már kifejtettem néhány pohár bor mellett, és szívesem megismétlem máskor, máshol és másoknak is.

De itt vannak például ezek a csisztapusztai wellness fotók, az első három a háború után készült (1947), a negyedik majdnem két évtizeddel később (1966).

Még az is könnyen lehet, hogy ezek az emberek klottgatyájukban és rosszul szabott fürdőruhájukban boldogabbak voltak a kukoricás szélén feltörő melegvízben, mint mi a sárvári medence vagy az Adriai-tenger partján

De tegyétek szívetekre a kezeteket, és válaszoljatok a kérdésre: Tényleg cserélnétek-e velük?

Szerény megfigyelésem szerint ha az embereket nem hergelik mások ellen, nem adnak a kezükbe fegyvert, akkor azok elég szépen megvannak egymással és jó eséllyel nekiállnak kipofozgatni a körülöttük levő világot.

A fürdő egyébként  most így néz ki.

(A Fortepan-fotókra egyébként akkor akadtam, amikor a Puszták népe posztomhoz kerestem illusztrációt.)