étel


A csokinyuszi és az igazság pillanata

Már az ünnepek előtt gyanús volt ez a nyúl. Bár nyúlbiológiából nincsen diplomám, azt gyanítottam, hogy egy magára valamit adó tapsifüles – legyen bár csokoládéból – nem növeszt magának ilyen esetlen hordótestet. És mikor tegnap ruháitól megfosztottuk a csoki állatkát, ki is derült a turpisság. A sztaniolban valójában egy pingvin […]


A közepesen lerobbant gyorsvonatok szabadsága

Talán ti is észrevettétek, hogy alig észrevehetően, de mégis változik a világ különböző dolgaihoz való személyes hozzáállásunk. Legalábbis az enyém változik. Tavaly írtam is, hogy egyre jobban vonzanak a jó minőségű dolgok. Szerencsére egyelőre nem minden, de aggasztó mértékben szaporodnak az ilyen jelek. Más típusú változások közé tartozik az, hogy […]


Az igazi magyar tej 2

Van egy-két tulajdonságom, amit nem sikerült gyerekkorom óta kinőni. Ilyen például a tejivás. Ismerőseim nemcsak arra hajlamosak rácsodálkozni, hogy mekkora mennyiségben vagyok képes meginni belőle, hanem arra is, hogy milyen különböző ételeket tudok elkísérni vele. Hogy a tej szeretetét nem fogom kinőni, azt már a felnőtt kor küszöbén sejtettem: előfelvételis […]


A löncshúsos gangsta

Korábban már kifejtettem, hogy Magyarország többek között onnan ismerszik meg, hogy itt megannyi dolog fordítva van bedugva a konnektorba. Nálunk nemcsak a klasszikus értelemben vett politikai baloldal és jobboldal fogalma fordult ki felismerhetetlenségig, de az állampolgár és az állam viszonya is csak fejre állva nyer értelmet. Miért pont a hiphop […]


A keserű íz harmóniája

Nagyon sok gyerekkönyvem volt, többek között egy cseh népmesegyűjtemény. Arról volt ismert, hogy majdnem minden történetbe horror-elemek vegyültek. Nem olyan lájtosan, mint a magyarokban szokásos, hanem meglehetősen explicit módon. Anyu is félt tőlük, meg én is. Így aztán ebben a könyvben üdítően hatott a sok szörnyűség között az a mese, […]


Csillag Étterem, Pécs – Heavy Retro 9

Talán észrevettétek, hogy pár napra kiestem az ALON körforgásából, aminek oka az, hogy kétnapos villámlátogatást tettem a Dunántúl déli részén.

A részletekkel nem untatnék senkit, ami viszont idekívánkozik, az igazából a hétfő estének az a része, melynek során egy retrokirándulás keretében felkerestem azon vendéglátó-ipari egységek közül néhányat, melyekhez szorosabb szálak fűztek.

Nos, a legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy az idő néha furcsa hurkokban halad előre, ahogy arra Stephen Hawking is rávilágít. Lehet, ő is Pécsen volt fiatal.

A Széchenyi téri Mecsek Cukrászdát például átépítették, de most is valami hülye pénztáros rendszerrel kell fizetni, mint a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Biztos bevált.

Meglepetésre üzemel még a Kórház téri 100 éves borozó is. Bár a helyiség – még annál is – büdösebb, mint volt, de tartja magát, talán még a kerek asztal mellett borozó melósok is ugyanazok, mint 1982-ben voltak. Hogy túrós kenyeret árulnak-e, azt nem kérdeztem meg. Igaz, a művirágok eltűntek az asztalokról.

A legnagyobb döbbenet azonban a Csillag Étteremben ért (Hungária utca, volt Petőfi u.), ahol ajtónyitás után majdnem hanyatt vágódtam. Az egykori törzshelyem ugyanis pont úgy néz ki, ahogy 23 évvel ezelőtt, amikor becsuktam az ajtót. A kockás abroszok, a nehéz fa székek, a függönyök, a mozaikos járólap. Minden.

Az egész szellemjárási hangulatot erősítette, hogy rajtunk kívül egy teremtett lélek nem volt az étteremben, és amíg ott voltunk, nem is jött. A pincér, idős néni, egy asztalnál ült, és várt. Vagy csak emlékezett.

Én meg – egyszerre könnyű és nehéz szívvel – rendeltem egy Szalon sört.

Csillag étterem, Pécs