Britney Spears és barátai

Nem értem. Már ide is beszivárogtak a celebek?


Milyen a jó közszolgálati weboldal?

Még hogy nincs pénz ebben az országban? Már hogyne lenne. Különben hogy az úristenbe’ lehetne az, hogy az adófizetők pénzét olyan fontos, közszolgálati hírekre költsék a Magyar Televízió weboldalán, amit máshonnan nem tudhatnak meg, amúgy meg az egyetemes és nemzeti kultúrának fontos alkotóelemei. Például Gáspár Bea, Mester Tamás és Kucsera Gábor (?).

További közszolgálati hírek.


Sztárvacsorán csaptak össze az énekesek 1

Fogalmam sincs, hogy mi ez, de ma jött a FényPont-Média Produkciós Irodától, és én jónak látom megosztani az információkat:

Sztárvacsorán csaptak össze az énekesek
Ádok Zoli tánclépésben készítette az aranyérmes pizzát

Plfum Orsi, Baby Gabi és Ádok Zoli összecsapott, méghozzá pizza készítésben. A három énekes a Calabria étterem Sztárvacsoráján mérte össze erejét; tenger gyümölcseivel ízesített, lecsós, valamint spenótos-gorgonzolás pizzával szálltak ringbe a legjobb szakács címért.

A meghívott énekesek izgatottan érkeztek a Calabria étterembe, hiszen komolyan vették a versenyt: már egy héttel az esemény előtt azt latolgatták, hogy milyen pizzával kaphatnak több szavazatot a zsűritől, vagyis számos, a Sztárvacsorán részt vevő énekestől. Végül Pflum Orsi a tenger gyümölcseivel ízesített, Baby Gabi a lecsós, a Csillag születik című tehetségkutató műsor felfedezettje, Ádok Zoli pedig a spenótos-gorgonzolás pizza mellett döntött. Még mielőtt a konyhába léptek volna, már elkezdték egymást ugratni.

„Megmondtam Gabinak és Zolinak, hogy esélyük sincs, hiszen a szüleim pékek, és én is nagy gyakorlatot szereztem a péksütemények készítésében. Mivel azok meglehetősen hasonlítanak a pizza tésztához, ezért azt sejtettem, hogy én fogom a legjobban készíteni. Végül a harmadik helyen végeztem, de nem bánom, hiszen nem a győzelem volt a legfontosabb. Remekül éreztük magunkat szakácsként, és biztos vagyok benne, hogy a vendégek számára is emlékezetes marad az este” – meséli Pflum Orsi.

„Semmiképp nem akartam szokványos pizzát készíteni, ezért szétnéztem az interneten, és onnan vettem a lecsós pizza ötletét. Nem volt rossz döntés, hiszen csak néhány ponttal maradtam le a dobogó legfelső fokáról. Örülök az ezüstéremnek is, mert tudom: mindent megtettem annak érdekében, hogy „művem” a legfinomabb legyen. Sőt, annyira izgatott voltam, hogy már egy órával a verseny kezdete előtt megérkeztem a helyszínre” – újságolja Baby Gabi.

A zsűriző énekesek, Völgyesi Gabi (Unique), Kefir, Mary Zsuzsi, a Romantic két lány tagja, Katinka és Toldi Anna, Dukai Regina, akit barátnője, Debreczeni Zita is elkísért, Éliás Gyula Jr., Erox Martini, Babicsek Bernát, Ricky, valamint az Mc Hawer és Tekknő páros igyekezett pártatlan lenni. Csak a pizza ízére koncentráltak, és nem arra, hogy ki készítette. Hiszen ha így lett volna, sokkal nehezebben tudtak volna dönteni, mert mindhárom sztárszakács kedves ismerősük. Végül az a pizza kapta a legtöbb szavazatot, amilyet még soha nem evett senki: Ádok Zoli spenótos-gorgonzolás pizzája.

„Egyáltalán nem gondoltam, hogy első leszek, mert amikor elmondtam a többieknek, hogy milyen pizzát sütök, mindenki elkerekedett szemmel nézett rám, mert ilyenről nem is nagyon hallottak. Ráadásul vegetáriánus vagyok, így a húsos pizza szóba sem jöhetett, és azt gondoltam, hogy a „vega pizzáért” senki sem fog túlzottan rajongani. Így számomra volt a legnagyobb meglepetés, hogy a spenótos pizzám lett az első. Biztosan azért, mert a lemezem címéhez, a Tánclépéshez illően a konyhában tettem néhány tánclépést sütés közben” – újságolja Ádok Zoli.


Josh és Jutta újabb kalandjai: Zoltán Erika is képbe kerül 5

Ahogy telik-múlik az idő, az ember egyre különösebb sajtólistákra kerül fel. Egyik kedvencem a Zene.hu-ról érkező hírlevél, amelyből folyamatosan naprakész lehetek Josh és Jutta (de kik ezek?) életéről és munkásságáról.

Nem szeretném, ha lemaradnátok valamiről, így leszek olyan kedves és megosztom veletek a mai napon érkezett infót:

A felvezető:

Tájékoztalak, hogy mostantól besegítek a fiatalok körében népszerű formáció, a Josh és Jutta sajtóügyeinek intézésében. Csatalok egy érdekes sajtóhírt, amelyben egy álom megvalósulásáról szólunk.
Kérlek amennyiben plusz infora van szükséged vagy interjút szeretnél késziteni Zoltán Erikával vagy Josh-sal és Juttával, akkor keress bátran a lenti elérhetőségeken.
Csatolok két képet is.
+ Josh és Jutta új, Bábu vagy kislemezéből tudunk részetekre játékra is biztosítani pár példányt, de ha szeretnél egyet magadnak írj és abban is segítek.

ű

A hír:

Zoltán Erika a Josh és Juttával folytatja?

Megérkezett az új sikertrió? – kérdezik sokan. Az igaz, hogy a népszerű énekesnő és a sikeres duó közös produkcióban vesz részt, de ez nem jelenti egy új formáció létrejöttét.

A történet évekkel ezelőtt kezdődött, amikor egy szőke kislány arról álmodozott, hogy ő is énekesnő lesz, és egyszer talán nagy példaképével, Zoltán Erikával is fog énekelni.

Azóta a leányzó nagylány lett, sikeres előadó, Juttának hívják, és az álma valóra vált, hiszen Zoltán Erika új lemezén megtalálható a Régi és új című dal, ami egy remek duett Erika és Jutta tolmácsolásában.

Kiderült, hogy az ötlet, akkor indult, amikor az egyik tévéműsorban meglepetésből összehozták a két hölgyet. Ők azonnal megtalálták a közös nevezőt, megszületett egy gondolat, hogy mi lenne, ha régi és új előadóként, egy kicsit megmutatnák az országnak, hogy összefogva, egymást segítve is lehet dolgozni.

A közös projekt lehetősége nagyon megtetszett Joshnak, aki megírta a muzsikát. A várhatóan nagy sikerű szerzeményt a hölgyek azonnal elfogadtak, a magukénak éreztek, rögtön stúdióba vonultak, hogy elkészítsék.

Úgy tudjuk, hogy az együttműködés itt nem ér véget, hiszen azóta is sűrűn találkoznak az előadók, és egy meglepetéssel készülnek az idei évben, már nem is kell sokat várni, hiszen tavasszal kiderül hogyan folytatódnak az események..


Friderikusz Sándor õszinte vallomása 10

A szombathelyi Thököly utcán levő óriásplakát arról tájékoztat, hogy megjelent Friderikusz Sándor őszinte vallomása. A reklám szerint valami interjúkötetről lehet szó.

Friderikusz mesterről utoljára akkor írtam a blogomban, amikor a Megasztárban láthatóan fogalma sem volt, hogy mi az a Fugees. Miért is tudná, hiszen csak egy zenei vetélkedő megmondóembere?

Mondjuk, nem vallotta be őszintén azt sem, de tökmindegy. Az is lehet, tudta, csak nem kötötte mindenki orrára.

Most meg itt ez a plakát, amely annyira őszinte, hogy Sándor barátunkat fel sem lehet ismerni rajta, annyira kifotósoppolták. Ha nincs ott a neve, azt hiszem, nem is ismerek rá. Az ominózus Megasztár adásban ugyanis inkább úgy nézett ki, mint egy jóllakott nyugdíjas-napközis, ezen meg úgy néz ki, mint egy 30 éves latínó gitárvirtuóz (aki nem tudja, mi az a Fugees).

Igaz, régen láttam a tévében, lehet, azóta transzformálódott ilyenné. Ilyen őszintévé.


A világ legszebb nõje (frissített) 1

Ma választották meg a világ legszebb nőjét (Miss World 2008) a dél-afrikai Johannesburgban. Ő lett az. Orosz, pontosabban szibériai lány, a neve angolosan írva Kseniya Sukhinova, ami magyarosan nagyjából Kszenija Szukhinova.

Részletek például a itt.

Breaking news:

Közben sikerült rátalálni Kszénija belső tulajdonságaira is. Nyilván ezek sokkal többet nyomnak a latba a férfiaknál, mint a talmi felszíni csillogás.

Szóval a szépségkirálynő korábban tornázott, úszott, balettezett, de amikor egyetemista lett, ezeket jól abbahagyta. És ha már egyetem: a tyúmeni gáz- és olaj egyetem (nem vicc) szorgalmas hallgatója, ahol jó tanulmányi eredményei miatt elismerésben is részesült két évvel ezelőtt. Szabadidejét szüleivel, barátaival és macskájával tölti. Szeret utazni. Kedvenc popzenésze Sting, kedvenc filmje: Moszkva nem hisz a könnyeknek. Innen.


Itt az új Britney Spears-lemez borítója

Néha tényleg nem értelek benneteket. Már isten tudja milyen régóta nem adtam hírt blogom zászlóshajójáról, Britney Spears-ről, ti meg úgy csináltok, mintha nem is érdekelne titeket, hogy mi történik az énekesnővel. Holott tudom, hogy érdekel, csak nem mertek szólni. Butaság, higgyétek el.

De most ismét fontos dolgok vannak. Spears kisasszony honlapján ugyanis megjelent a küszöbönálló új nagylemez, a Circus borítója és a számok címlistája. A lemez egyébként december 2-án, Britney Spears 27. születésnapján kerül a boltokba. Addig lehet gyűjteni a pénzt rá.


Ismét van hírem Joshról! 3

Josh kis híján bokáját törte a focipályán

A Josh és Jutta formáció frontembere, Josh nagyon szeret focizni, régóta űzi ezt a sportot és büszke volt arra, hogy szerencséjére még soha nem volt egyetlen sérülése sem. Egészen mostanáig… A zenész ugyanis kis híján bokáját törte az egyik meccsen.

Josh pech-szériája néhány hete kezdődött, amikor a csapat egy fellépésről tartott hazafelé, és eléjük ugrott egy szarvas. Autójuk totálkárosra tört, és Josh – agyrázkódása következtében – jó ideig nem hallott a jobb fülére. A napokban pedig az egyik szabadtéri futball meccsen az ellenfél „letalpalta”, így kibicsaklott a bokája, ami miatt járni is alig tudott.

„Nagyon szeretek sportolni, a focit pedig egyenesen imádom. Soha nem volt komoly sérülésem, büszke is voltam rá, de sajnos ennek az időszaknak vége. A Médiaválogatottal fociztunk egy meccsen, amikor nagy erővel rúgtam kapura, de az ellenfél csapatának egyik játékosa rátartott a lábamra, emiatt visszabicsaklott a bokám. Hatalmas reccsenést hallottam, óriási fájdalmat éreztem és rögtön bedagadt a lábam. Még órák múlva sem tudtam rálépni, így szinte már biztos voltam benne, hogy eltört. Egy napig borogattam, pihentettem és reménykedtem, hogy jobb lesz, de végül beláttam: orvoshoz kell mennem. A röntgen után kiderült, hogy törés ugyan nincs, de csúnya zúzódás és szalaghúzódás igen… Többnapos pihenést írtak elő, de mivel rengeteg fellépésünk van, nem hagyhatom magára a csapatot. Kicsit bicegek, de a bulikat mindig végigcsinálom” – meséli Josh.

A sérülés ellenére az énekesnek nem ment el a kedve a focitól. Bár most néhány hetet kihagy, de amint felépül, ismét pályára lép.


A srác foglalkozása: Britney Spears-imitátor

Alig várom, hogy ezt a típusú tehetségkutató is megjelenjen a magyar kereskedelmi csatornák szervezésében. Bár mintha korábban már lett volna valami ilyesmi, mert emlékszem egy befeketített, durcás arcú Tina Turnerre, akin két napig röhögtünk.

Ám a jelek szerint ebben az idióta műfajban is létezik olyan szint, amire az ember felkapja a fejét. Derrick Barry például férfi létére egész jó utánozza Britney Spears kisasszonyt:

Aki a zsűriben ül, az pedig – jó láttok – maga a nagy David Hosselhoff.