Nem nosztalgiából, sokkal inkább érdeklődésből és szórakozásból nézzük fiammal heti két három este a Yes Minister (magyarul: Igenis, miniszter úr!) című sitcom epizódjait.

Minden idők hatodik legnépszerűbb brit komikus sorozatáról van szó, melynek klasszikus epizódjait a nyolcvanas évek elején készítették.

Amellett hogy humorosan lebbenti fel a fátylat a politika, illetve a képviselői demokrácia lényegéről (Margaret Thatcher is a rajongói között volt), arra is jó, hogy lássuk, hogyan változott a világ azóta.

Az idő múlásával kapcsolatos két megjegyzés:

1. Akkoriban nem voltak még számítógépek és internet. Az íróasztalokon nem voltak monitorok. a miniszterek, államtitkárok, titkárnők, bürokraták elővették a papírokat, tollakat, írógépet, mappákat és gémkapcsokat, és azokkal dolgoztak. És láthatóan nem mentek semmivel rosszabbul a dolgok, mint most. Simán el tudnám képzelni most is. Akkor az idő az információk összevadászásával telt, most meg azzal, hogy kiszűrjük, mi fontos és mi nem. Ez utóbbi semmivel sem gyorsabb és egyszerűbb folyamat.

2. Akkortájt még olyan dolgokkal vicceltek, melyekkel már rég nem lehet, mert szigorúan tiltja a politikai korrektségnek nevezett globális képmutatás. Próbálnánk meg most közszolgálati tévén kifigurázni az Afrikai országokat, a németek múltját vagy a déli népek slendriánságát. Lenne nagy balhé. Pedig lehet ezt is intelligensen és valódi méreg nélkül csinálni. A humor nemcsak a buta hatalom legnagyobb ellensége és az okos hatalom barátja, de egyben a legjobb levezető szelep.