A Polgárháborút 2024-ben bemutatták Magyarországon is, de nagy visszhangja nem volt. Pedig talán beszélni kellene róla.

– Uram, én csak azt mondom, hogy amerikaiak vagyunk.
– Oké, miféle amerikai vagy? Közép-amerikai, dél-amerikai?
– Floridai.
– Florida? Az közép.

A párbeszéd egy hullákkal teli tömegsír mellett hangzik el egy katonatiszt és néhány újságíró között, miután a tiszt hidegvérrel lelőtte az egyik ázsiainak kinéző férfit. A dermesztő jelenet Alex Garland Polgárháború (Civil War) című, 2024-ben bemutatott filmjében játszódik, amely ugyan bekerült a magyar mozikba, de különösebb figyelmet nem kapott, és a rajongás elmaradt – mind a nézők, mind a kritikusok részéről.

Érthető a tartózkodás, mert nem könnyen emészthető alkotásról van szó. Nem kell megijedni: nem egy nehezen kódolható művészfilmet akarok lenyomni a torkotokon, inkább arról van szó, hogy a Polgárháború nehezen illeszkedik bármilyen kategóriába.

• Ahhoz képest, hogy disztópia, túlságosan reális.
• Ahhoz képest, hogy akciófilm, elég lassan csordogál.
• Ahhoz képest, hogy háborús film, keveset lőnek benne.
• És ahhoz képest, hogy politikával foglalkozik, nem beszél világosan, és nem kínál semmilyen megoldást.

A cselekmény valamikor a közeljövőben játszódik – lehet tíz év múlva, jövőre, vagy akár jövő hónapban.
A főszereplők egy csapat top újságíró, kiegészítve egy zöldfülűvel, akik New Yorkból – némi kerülővel – Washingtonba tartanak, hogy meginterjúvolják a kissé zakkantnak tűnő elnököt. Van miről kérdezniük, hiszen éppen polgárháború dúl az országban: a szakadár Nyugati Erők (Kalifornia és Texas) hadserege elindul bevenni Washingtont.

Hogy mi vezetett idáig, azt nem tudni. A történet jó részét balladai homály fedi, és ez a homály tovább fokozza a néző nyugtalanságát, amit az alkotók cseppet sem igyekeznek oldani.

New York akadozva működik, a mindennapokat áramszünetek, utcai összecsapások és terrortámadások színezik – de az igazi kalandok csak ezután következnek.

Ezeket nem mesélem el, ahogy a végét sem, csak annyit árulok el, hogy nem érvényesülnek a hollywoodi klisék.

A fanyalgók többek között az újságírói tevékenység bemutatásával sincsenek kibékülve, pedig azzal semmi baj nincs – sőt, nem is emlékszem, mikor láttam utoljára hasonlóan korrekt megközelítést. Bizony, ilyen ez a szakma. Pontosabban: ilyennek kellene lennie.

Nem, a Polgárháború messze nem a legjobb film, amit valaha láttam, hibái is bőven akadnak – de a műfaján belül egy nagyon korrekt, egészségesen provokáló alkotás.

Ha megnézitek (ide beágyaztam nektek) , szerintem nektek is elindul majd az agyatok.

Értékelés: 8/10