Ady Endre a külföldre vándorlásról


A közgazdaság fura fintoraként a külföldre távozók miatt kényszeremelkedésnek indultak a hazai bérek.

Hogy a munkaerőhiánynak és a kormánytól független fizetésemelkedéseknek mi lesz a vége, azt valószínűleg pontosan senki sem sejti, de hogy a legújabb kori magyar exodus szomorú és árulkodó jelenség, annyi bizonyos.

Ha valaki gimnazistákkal beszélget, akkor elég gyorsan és döbbenten konstatálhatja, hogy milyen kevesen képzelik el a jövőjüket Magyarországon, és ez a szemlélet újabban kezd leszivárogni a még fiatalabb korosztályba.

Nem tudom mennyire vigasz, de a jelenség – még ha nem is ugyanaz, mindenesetre – nem újkeletű.

Az amerikai regisztrációk szerint a 19. század végén félmillió, majd a 1900-1913 között újabb másfélmilliónyi magyar költözött át az USA-ba.

Ahogy ma, úgy akkor is főleg a fiatalok indultak útnak, a felvidéken teljes járások váltak lakatlanná.

És úgy tűnik, a kormánysajtó akkor is harsogott a sikerekről.

Ady Endre, aki legalább akkor gondolkodó volt, mint amekkora költő, ilyeneket írt 1906 elején.

“Egyazon erő űz el a Duna tájáról, ami a magyar parasztot. Menni, menni akárhova, mert itthon rossz. A Caronia utasai kenyér céljából bujdosnak el, s a magamfélék valamiért, ami ez országból jobban hiányzik a kenyérnél is. Az ispán-uralom nem tűri a gyomorkorgást, s nem tűri a lélek éhségét. Az irodalomban is csak a béresgazda-individiumoknak szabad élniök. Új lélek és új hang, szinte olyan bűn, mint 13-ad részért nem aratni. Ispán-rendszert csináltak a magyar grófok mindenütt. A feudális uralomnak van irodalmi kirendeltsége is. És minden rendű tanyán a nagyúri istenséget kell imádni. Engedelmeskedni kell az ispáni botoknak. Béresgazda vagy cseléd türetik meg. De konvenció van a veszedelmes szegénylegényekkel. Parlamentet, irodalmat, művészetet, tudományt, vármegyét s bármit tessék nézni: módosult, de hű képe a régi Magyarországnak. Urak, ispánok, béresgazdák, cselédek, jobbágyok és szegénylegények élnek itt. A magyar parasztok pedig fölkerekednek s mennek Amerikába. A modern magyar lelkek pedig fölkerekednek s megenyhülnek Párizsban, Rómában, Berlinben, másutt.” (Budapesti Napló, 1906. január 28.)

 

“Hát nemzeti föllendülésről méltóztatik beszélni? Tessék nézni, látni a nemzeti föllendülést. Az emberek nem akarnak megszületni. Az emberek elmennek innen, ha már élnek. Az emberek nem házasodnak. Az emberek óvakodnak az utódoktól. Az emberek sietnek meghalni, mert nincs mód élni. Ez a nemzeti föllendülés.” (Budapesti Napló 1906. február 10.)

Szóval olvassatok mindennap és mondjatok nemet a stadionokra!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz