A klisék ellenére izgalmas film a Dunkirk


Hogy mennyire köszönhető a filmet egekbe emelő kritikáknak, mennyire a rendező személyének (Christopher Nolan), mindenesetre szerda este 8-kor, a rettentő hőségellenére is vagy két tucatnyian ülünk a Savaria Mozi nagytermében.

A kérdés leginkább az, lehet-e újat mondani a második világháborúról.

Merthogy a Dunkirk klasszikus háborús film, ráadásul a győztes angolszászok szemén keresztül. A város nevét a magyar történelemkönyvekből mi Dunkerque-nek ismerjük. 1940-ben a németek itt szorították a tengerhez a 400 ezernyi szövetséges (angol, francia, belga) katonát. Az állandó tüzérségi tűz és légitámadások miatt hamar pokolivá vált a helyzet, és valamit ki kellett találni.

Dunkirk filmkritika

Erről szól a film néhány – egymástól nagyon különböző – egyéni sors alapján, ahogy a műfaj szabályai megkövetelik, kliséktől sem mentesen.

Ám ti is tudjátok, hogy a jó történetmesélők még a leglaposabb sztorikat is képesek lebilincselően előadni, akár sokadszorra.

Christopher Nolan (Eredet, Csillagok között, Batman-filmek) márpedig jó történetmesélő.

Dunkirk filmkritika

Három párhuzamos eseménysor (föld, víz, levegő) tartja fenn a feszültséget az első másodperctől az utolsóig, magabiztos karakterábrázolással, hibátlan jelenetváltásokkal és végtelenül simára csiszolt képi ábrázolással.

Külön fejezetet érdemelne a film színvilága, csakúgy, mint a természeti környezet lenyűgöző megjelenítése.

Mint ahogy nagyon ravasz magának a háborúnak a megjelenítése is. Úgy érezzük magunkat a pokol tornácában, hogy nem látunk leszakadt végtagokat vagy kibelezett testeket, valójában vért is alig.

Dunkirk filmkritika

Az első másodperctől az utolsóig szemünk és fülünk a vászonra tapad, szívünk a torkunkban ver, pulzusunk ugrál, katonákkal fulladozunk a víz alatti jeleneteknél és észre sem vesszük, hogy elrepült a száz perc.

Kérdéses persze, hogy mindez majd a nappaliban a tévén vagy a laptop képernyőjén hogyan néz ki, merthogy várhatóan sokan megvárják majd, amíg megjelenik a DVD.

Az már az én saját bejáratú becsípődésem, hogy nálam a nyitójelenet ütött az egyik legnagyobbat. Hogy a gyönyörű, képeslapszerű tengerparti francia kisváros utcáin, ahol nemrég még fodrász nyírta a hajat, a kávéházakban sütiket majszoltak és az utcákon szerelmesek andalogtak, most megmagyarázhatatlanul géppisztolyos fiatal férfiak vadásznak egymásra, akiknek mellesleg semmi bajuk egymással.

Hogy milyen gyorsan el tud romlani a világ, hogy Afganisztán, Irán, Szíria, Jugoszlávia és a többiek, hogy a pokol mindig itt ólálkodik a közelben, hogy az ördög mindig itt suttog a fülünke.

És ezen mennyire nem tud segíteni egy filmrendező vagy egy maroknyi hős.

Értékelés: 8/10


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés