Mi lehet a baja a szombathelyi Fidesznek Jordán Tamással?



A szombathelyi színház igazgatóválasztásáról ma sem tudunk többet, mint egy héttel ezelőtt. Nyolc plusz egy magyarázatot dolgoztam ki, mindenki kiválaszthatja a neki leginkább megfelelőt.

Néhány évvel ezelőtt nagy élvezettem olvastam David Aaronovitch könyvét az összeesküvés-elméletekről. A Vudu-történelem nemcsak az konspirációs teóriák igazságtartamát, azok lelki mozgatórugóit teszi nagyító alá, de megismerhetjük magukat a teóriákat is.

Ez utóbbiak meglehetősen szórakoztatók, hiszen az alkotók a kirakósjátékhoz hasonló élményt szereznek a fogyasztóknak, amikor is a valóságdarabkákból – kötőanyagként az emberi fantáziát használva – mindenki maga összeállíthatja a neki tetsző képet.

Jordán Tamás aktuális története szintén kiabál a magyarázatokért.

Az eredményt tudjuk, sőt már azt is, hogy a színházigazgató ismét beadja a pályázatát, viszont fogalmunk sincs, hogy mindez miért történik, és a sűrű homályt az illetékesek cseppet sem segítenek megvilágítani.

Sőt.

Így aztán marad a kirakós játék.

Csütörtök esti tüntetés Jordán Tamás mellett (Fotó: Büki László/MTI)

Csütörtök esti tüntetés Jordán Tamás mellett (Fotó: Büki László/MTI)

Nos, elsőként zárjuk ki, hogy művészeti-kulturális kérdésről van szó. Nehéz úgy fogalmazni, hogy ne bántsak meg senkit, de megpróbálom: szóval nem úgy tűnik, hogy a színházat (irodalmat, képzőművészetet stb.) fontos kérdésnek tekintenék a kormánypárti városatyák. Protokolláris okok miatt persze megjelennek itt-ott, de nagyjából ennyi. Jó, annak nem örülnek, hogy Alföldi Róbert itt rendezett, de nyilván a névvel van bajuk, nem a darabbal , melyet jó eséllyel nem is láttak, ahogy a többit sem nagyon. Az elmúlt egy évtizedben nagyjából nulla konfliktust vállaltak be művészeti kérdések körül, miért pont most tennék?

No meg magunk között szólva: Jordán Tamás szakmai tevékenységébe nem nagyon lehet belekötni. Ha valaki nagyon akar, persze hasogathat szőrszálakat, de valószínűleg ennél jobban képtelenség lett volna működő és vállalható színházat csinálni Szombathelyen.

Szóval fix egyesre veszem, hogy nem szoft, hanem hard elemekről van szó, legyünk konkrétak: a magyar politikust jellemzően addig érdekli a kultúra, amíg az pénzt/szavazatot hoz vagy visz, avagy valamilyen módon befolyásolja a pártbéli pozícióját.

De akkor most mi történt?

Mi vehette rá a testület többségét – a tartózkodás maximum zárójeles különvéleménynek számít, a lényegen nem változtat -, hogy a józan ész és – mondjuk ki – a város és annak közvéleménye ellen szavazzon?

Nyolc plusz egy forgatókönyvet tudok elképzelni

1. Volt egy nagyobb kérés, amire Jordán Tamás nemet mondott

Mondjuk a szombathelyi Fidesz valamit kért az igazgatótól, olyant, amit eddig még soha. Lehet ez anyagi, személyi vagy politikai kérés. A nemleges válasz miatt tört ki a háború.

2. Eszkalálódtak a korábbi feszültségek

Nem volt egyetlen nagyobb kérés, de a korábbi feszültségek miatt most csordult ki a víz a pohárból, és a felek most úgy viselkednek, mint az amerikai filmekben az autóspárbaj szereplői: nagy sebességgel hajtanak egymással szemben, és abban bíznak, hogy majd a másik elrántja a kormányt.

3. Csak egy kis csuklóztatás

A városvezetés továbbra is Jordán Tamásban gondolkodik, csak meg akarják mutatni, hogy ki hányas inget visel, hogy a jövőben mindenki ehhez tartsa magát.

4. A pesti nagyfiúk kiadták a kilövési parancsot

Ebben az esetben a helyi politikusok két tűz közé kerültek. Egyrészt van a helyi közvélemény, a választói szemek, amelyekbe majd bele kell nézni, másrészt a felsőbb hatalom, amely már eddig is összeráncolt szemöldökkel nézte, hogy a szombathelyi színházat egy „idegen test” irányítja. „Nem érdekel, hogy csináljátok, de oldjátok meg!” – mondták. És így sikerült a helyi fiúknak.

5. Egy titokzatos és befolyásos ellenség

Jordán Tamás egyik távoli, Joker-szerű ellensége mozgatja a szálakat. A hatalom környékén gyakran elveszítik az emberek a realitásérzéküket. Szóval lehet, Jordán egyik nagyhatalmú „jóakarója”  telefonált ide, csak mert egyik reggel ilyen kedve volt, és senki nem mert nemet mondani, mert hát ilyen világban élünk.  Ennek a forgatókönyvnek a B-verziója: valaki szemet vetett a szombathelyi színház posztjára, és a piszkos munkát kiadták a helyi képviselőknek.

6. Jövőre választás

A korábbi önkormányzati választáson Szombathelyen csak hajszállal nyert Puskás Tivadar, a Fidesznek pedig nem jött össze az önálló többség. Semmi garancia nincs arra, hogy jövőre könnyebben megy a szekér. Ebből a szempontból Jordán Tamás és a színház kiszámíthatatlan tényező, ami akár elbillentheti a közvélemény és a mérleg nyelvét. A városvezetés úgy gondolja, most talán nagyot szól az elmozdítás, de jövő őszig elfelejtik az emberek ezt a kis intermezzót.

7. Szombathely mint az EU-kulturális fővárosa

Kiderült, hogy a város jó eséllyel pályázik az EU kulturális fővárosa címre. Ha így van, a fontos pénzosztó pozíciókba lojális ember kell. A tét nem kicsi, emlékezzetek: Pécs két polgármestert temetett el a felkészülési időszak alatt.

8. El akarják takarítani a színházat az útból

Ezzel a cirkusszal szándékosan le akarják rombolni a színházat, mivel semmi szükség érző, gondolkodó, kételkedő és kérdező emberekre. Öt évvel ezelőtt a vicces konteókhoz soroltam volna még a gondolat felvetését is, ma azonban már nem merném száz százalékig kizárni. Nem tudom, hogy ez rám vagy a helyzetre vet-e rosszabb fényt.

+ 1. Jordán Tamás gyíkember

A szombathelyi városvezetés rájött, hogy Jordán Tamás valójában az Alfa Draconis kettőscsillagról érkezett alakváltó gyíkember, aki a színház közönségét manipulálva ellenőrzi Szombathely városát. A képviselők nem merik közölni felfedezésüket a városlakókkal, inkább hősiesen és önfeláldozóan bevállalják a legkülönbözőbb jelzőket és feltételezéseket.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés