Archívum: Színházbejáráson Jordán Tamással (képsorozat)



Az alábbi képek és képaláírások 2010-ben készültek, mikor is Jordán Tamás színházigazgató meghívta a sajtó képviselőit, hogy azok nézzék meg az épülő Weörös Sándor Színházat.

Mi meg elmentünk és megnéztük.

Azt hiszem, nagyjából ez volt az a pillanat, amikor magam is őszintén elkezdtem hinni az ügyben.

Ugyanakkor máig úgy gondolom, korábbi szkepticizmuson nem volt megalapozatlan; nem tudom, hogy Jordán Tamáson kívül más meg tudta-e volna oldali ezt a politikai, gazdasági és  művészeti kötéltáncot, amely a szombathelyi színház egy évtizedes történetét jellemzi.

Most viszont fordult a kocka.

Gondoljunk csak bele matematikailag: mennyi maradna Szombathely kulturális életéből, ha kivonnánk belőle a színházi estéket?

Ezekre a technikailag meglehetősen tökéletlen fotókra egyébként nem is emlékeztem, csak véletlenül bukkantam rájuk, amikor illusztrációt kerestem a színházigazgatói pályázatos MTI-hírhez.

Végül is nem ezekkel illusztráltam, de ha már előbukkantak, megmutatom nektek.

Meghát azért kapcsolódnak is.

A fotók 2010. október 20-án készültek.

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház

az épülő Weöres Sándor Színház



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés