Mondjuk úgy, hogy piros-fehér-zöld ködbe szédülve lehetetlen helyzetbe hozunk néhány száz magyar családot.

Bár láttam, hogy Szombathelyen is árulják már, fentem is rá a fogam, de egyelőre nem kóstoltam meg a Csíki Sört. Télen nagyjából nulla a sörfogyasztásom, így aztán nem tudom eldönteni, hogy tisztességes kommersz sörről van-e szó, vagy éppolyan mosogatólé, mint a magyar szupermarketekben értékesített sörmennyiség cirka 80 százaléka, függetlenül a gyártóktól.

Most már lehet, nem is lesz alkalmam kipróbálni, egy román bíróság ugyanis kimondta, hogy le kell húzniuk a rolót, mert hasonló (Ciuc) név alatt a Heineken-csoportnak már fut egy söre odaát.

Fotó: Kézművessörök.hu

Nos, ennél kevesebb miatt is le szokott ereszkedni a masszív piros-fehér-zöld köd az emberek szeme elé, főleg úgy, hogy professzionális ködösítők bekapcsolják a nagyteljesítményű ködgépet.

Ilyenkor nem számítanak a tények, hogy valójában mi is történt, hogy jogos volt-e az ítélet, avagy egy multi tényleg visszaélt erejével, esetleg benne vannak-e a történetben a román ködmesterek is.

De mindennek utánanézni macerás, elveszi az időt mondjuk az Éjjel-nappal Budapesttől és a Facebook-posztoktól, így sokkal egyszerűbb engedni a köd csábításának, ahol egyik oldalon ott van a nemzeti öntudat, Trianon, Erdély, a székelyek és az őrtüzek, Csíksomlyó és Csaba királyfi, a másik oldalon pedig a bocskoros románok, a gonosz multik, a nemzetközi pénzvilág és még ki tudja kik.

A termékek és cégek harcát le lehet egyszerűsíteni a Jó és a Gonosz örök küzdelmére, ami már nem igényel tőlünk sokat, csak egy kis érzelmi azonosulást, az meg könnyen megy, főleg a Facebook korában: lájkolni és megosztani csak néhány másodperc, cserében megkapjuk a tudatát annak, hogy csináltunk valamit az ügy érdekében.

A Csíki Sör ködlovát persze azonnal megnyergeli a politika, és kiderül, hogy itt nem kevesebbről van szó, mint a nemzeti történelmünkről és a kultúránkról, amelyet újfent nem kell védenünk, most nem a nem létező bevándorlóktól, hanem a Heineken nevű gonosz cégtől, amely – hasonlatosan Brüsszelhez – nem tisztel bennünket.

Ha harc, akkor legyen harc, az kell nekünk, mint egy falat kenyér, így aztán most bojkottálni kell a Heineken-termékeket.

A bojkott egyébként valóban kemény fegyver, ám hogy mennyien fogják használni, az megjósolhatatlan, a fogyasztás szeretete csap össze a nemzeti érzéssel, amit én döntetlenre tennék meg a totón.

Ennél talán érdekesebb, hogy mi van akkor, ha tényleg nem iszunk majd Heineken-söröket?

Hessencsük félre a nemzetiszín ködöt, és gondoljuk ezt végig!

Nos, a világ egyik legnagyobb sörgyártójának ez nyilván meg sem kottyanunk, a könyvelési tételekben valahol a lábjegyzetben szerepel a magyar piac, és még az is lehet, hogy felbuzdulván a konfliktuson, Romániában többen vesznek a Ciucból, már csak dacból is.

A magyar nép meg átáll más multik más söreire.

De ez legyen a Heineken a fejfájása.

A mi fejünk nemcsak a rossz söröktől fog fájni, mint eddig is, hanem attól, hogy soproni és martfűi munkavállalók százai veszítik el állásukat, mert a honfitársaik nem veszik meg az ott gyártott söröket. Nemcsak a Heineken, a Gösser és az Amstel marad a polcokon, de regionális sörünk, a Soproni is, nem is beszélve a Soproni 1985-ről, amely talán a legjobb hazai gyártású kommersz sör.

Az egyik legjobb magyar kommersz sört Sopronban gyártják

Mondjuk a soproni sörgyár bezárása méltó bosszú lenne , összhangban a nemzeti ködben fogant megannyi hasonló döntéssel.

Érdekes lenne megkérdezni a soproni országgyűlési képviselőket, mit szólnak ehhez a jól kiagyalt, csavarosan magyar észjárású mestertervhez.

Az én helyzetem annyival könnyebb, hogy alapból boros vagyok.