Amikor elsőszavazó voltam


Nem tudom, bennetek mennyire hagyott mély nyomot az első szavazásotok, én nagy körvonalakban emlékszem rá.

Nehéz lenne nem.

Merthogy történetesen éppen előfelvételis katona voltam, történetesen a nagyatádi laktanyában, ami minden informális listán bent volt az ország három legtrébb laktanyája között (vetélytársaink voltak: Lenti és Marcali külső).

A mi századunkat leginkább előfelvételiek és sittes figurák alkották, gondolom abból a megfontolásból, hogy a jövő értelmisége tanulja meg időben az életet. Szó, ami szó, meg is tanultuk.

Szóval egy kellemes koranyári napra emlékszem, a körletben a szokásos vasárnap reggeli életkép: mindenki rohadtul másnapos a szeszfutárok által becsempészett szombat esti pálinkától. Főleg előfelvételisek vagyunk jelen, a sitteseket valamiért sokkal sűrűbben engedték haza, mint minket.

Belekecmergünk a gyakorlónaciba, felcsatoljuk a surranót, és indulunk szavazni, mert azt mondták, hogy most azt kell. Hogy kötelező volt vagy nem, arra már nem emlékszem, de G. hadnagy valószínűleg mindenképpen gyomron rúgta volna azt, aki kihagyja.

Ez mindenképpen komoly mozgósító tényező.

Mi pedig húszévesek vagyunk, és az egész csak annyira érdekel minket, hogy ki lehet röhögni ezt is, mint annyi mást a katonáknál.

Akkor még nem tudjuk, de a zsigereinkben már érezhetjük, hogy a szocializmusnak csúfolt diktatúra megroggyant, mindenesetre a kommunista vezetők már inkább viccesek, mint félelmetesek.

Egy rakás öreg tata, rosszul szabott öltönyökben, akik néha felbukkannak a tévében, hogy hosszan és unalmasan hablatyoljanak valamiről, ami valószínűleg senkit nem érdekel. Minket egészen biztosan nem.

Azt mondták, hogy kapunk egy nevekkel teli hosszú listát, és majd azt kell beledobni az urnába. Hogy ez a szocialista demokrácia stb.

Nyilván csak nyerítetünk ezen, még másnaposan is, az alig húszévesek már csak ilyen nyerítősek, főleg ha előfelvételisek és összeterelik őket, no meg ha arra gondoltunk, micsoda B-kategóriás figurákat takarnak azok a rosszul szabott öltönyök.

„Mi lenne, ha kiszólnék a fülkéből, hogy szükségem lenne egy vastagabb filcre?” – veti fel a lehetőséget B. honvéd, de aztán szerintem nem szólt ki, már csak arra való tekintettel sem, hogy apukája ezredes volt az ország másik végében.

És sem szólok ki.

Csak akkurátusan kihúzok minden olyan nevet a listáról, aki ismerősnek tűnik: mondjuk olyanokat, hogy Kádár Jani bácsi, Losonczi Pali bácsi, Biszku Béla bácsi és a többiek. Nagyjából a felét.

A módszer valószínűleg nem volt tökéletes, hiszen lehet, éppen a legvéreseb szájú, legvonalasabb kommunistákat támogattam, de legalább volt benne rendszer.

Sem akkor, sem később nem voltam kíváncsi arra, mi is lett az első szavazásom végeredménye, délután már alig emlékeztünk erre a kis intermezzóra.

De azért így utólag elképzelem, ahogy a szavazatszámláló bizottság vakarja a kopaszodó fejét, miután felnyitja a mi kis urnánkat ott a messzi a Nagyatádon.

Talán a rendszer jövőjét is meglátták néhányan azon a vasárnap este.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés