A Kidulthood az egyszemélyes filmklubom terítékén


Ez egy olyan rendhagyó filmajánló, ami valójában nem is ajánlja a filmet, ami pedig nem is rossz. De ha már megnéztem, kiírom magamból.

Az elmúlt hetekben meglehetősen elkapott a gépszíj munkaügyben.

Valószínűleg a gépszíjjal és annak fordulatszámával magyarázható, hogy amikor eljön az esti „írásidőm”, ez olyan 11 óra tájban szokott bekövetkezni, mostanában hajlamos vagyok tartalom előállítás helyett inkább a fogyasztást választani.

Például az egyszemélyes éjszakai filmklubom keretében megnéztem a Kidulthood-ot (2006), ami már vagy egy éve a listámon volt.

Nem hiszem, hogy hallottatok róla, nem is igazán fontos, nem alapdarab. De hát könyvekkel, filmekkel, kiállítással, koncerttel, utazással néha úgy vagyok, hogy nem maradnak meg bennem, kényszeres megosztási vágy tör rám. Bocsika.

Amúgy meg nem tudom, mi vonz ezekhez a szubkulturális darabokhoz.

Talán mert egy iparvárosban nőttem fel, talán a zenével kapcsolatos átfedések, talán mert magam is sokat forgolódom tizenévesek között, talán csak a mindennapi kíváncsiságom.

Valójában mindegy is.

Kidulthood

A Kidulthood (elvileg néhány magyar művészmoziban is ment Zűrös kölykök címmel) meglehetősen kemény nemzedéki történet. Hiányzik belőle a hippik romantikája, a punkok társadalomkritikája vagy a kilencvenes évek bohémsága.

A millenniumi nemzedéket nem elvont eszmék, hanem az anyagi javak és a minden áron való érvényesülés  mozgatja.

Zűrös kölykök

Ami akár tiszteletre méltó ambíciónak, céltudatos karrierépítésnek is tűnhet, ha felső- vagy a középosztálybeli csemetékről van szó, de mi van azokkal, akik a periférián vannak?

Mondjuk London egyik kevésbé puccos negyedében, ahol feketék, fehérek és sárgák már régen túlvannak azon, hogy egymás bőrszínét nézegessék, ennél nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki a hierarchiában – így vagy úgy, de – feljebb akar jutni.

A film nyitójelenete kellőképpen lesokkolja azt, akinek még az olyan múlt századi diákcsínyek számítanak vagányságnak, hogy rajzszöget tesznek a tanár székére vagy a stréber osztálytárs hátára „hülye” feliratot ragasztanak.

Itt a középiskolai nagyszünetben a 15 éves diákok szexelnek, füvet szívnak vagy éppen pisztolyt barkácsolnak.

A lányok az osztályteremben éppen egyik társukat ütik, és kikényszerítik belőle a “szégyenteljes” vallomást: „Még szűz vagyok”.

A megalázott lány hazamegy középosztálybeli otthonába, a kamera követi, azt hisszük, ő lesz talán az egyik fő karakter, de mégsem, mert még az este felköti magát.

Ilyen gyomrossal indul a történet, amely gyakorlatilag a társaság egyetlen napját meséli el, mellesleg a gyásznapot, amit a halott társuk miatt rendeltek el iskolaszünetnek.

A tinik nem sok teret adnak a gyásznak.

A lányok bevállalnak egy kis szexet a drogért, a fiúk bandáznak és kisebb nagyobb bűnöket követnek el, van, aki a rokoni szálaknak köszönhetően az igazi londoni nagyfiúk közelébe sodródik.

„Elkerülhetetlenül történnie kell itt valaminek” – súgja a néző fülébe a belső hang, és bár nem akarom lelőni a poént, azért annyi elárulok, hogy történik is.

„Én Oscar-díjat osztogatnék az összes szereplőnek! Ugyanis kiváltották belőlem azt az érzést, hogy baseball ütővel egymásután agyba-főbe verném őket. Teljesen hitelesen játszották az IQ hiányos, primitív véglényeket, akikbe kár a levegő. Nem az jutott eszembe a filmet nézve, hogy hol lehetne ezeken segíteni, hogy lehetne pozitívan változtatni ezeknek a korcsoknak az életén, hanem, hogy mindegyiknek finanszírozni kéne a nyaralását a messzi Szibériába. De lehet, hogy az se lenne elég távol” – írja az egyik hozzászóló, meglehetősen indulatosan a Porton.

Valóban elég kényelmetlenek ezek a karakterek és eseménysorok, de ha kellő érzékenységgel, nyitottsággal és figyelemmel nézzük a filmet, akkor elég hamar rájövünk, hogy mindez a felszín. Amit nem is nagyon kell kapargatnunk, hogy lássuk, hogy a hamuban ugyanúgy gyémántok bújnak, mint mindenhol a világon, ahol emberek élnek.

A Kidulthood így akár afféle szentimentális történetnek is tekinthető, ha valaki el tudja fogadni azt a tényt, hogy vannak fiatalok, akiknek ez a természetes közege. Márpedig el kell fogadnunk, és ezért nem kell London külvárosába menni, még Szombathelyen is elég olyan tanárokkal beszélni, akik „Zűrös kölyköket” tanítanak.

Zűrös kölykök

A tabukat súroló film egyébként messze nem hibátlan. Nemcsak a kissé didaktika ízű elemek miatt, de a formája miatt sem.

Nem tudom mennyi költségvetésből dolgoztak, de a szűkös büdzsét nem sikerült kreatív képi elemekkel kompenzálni, így a Kidulthood nem olyan, mint egy simán áramló amerikai produkció, hanem mint egy tipikus, döcögős európai művészfilm. Merthogy az.

Értékelés: 7/10

Adulthood

Két év múlva (2008) jött a folytatás. A filmidő szerint hat évvel későbbre járunk, ekkor szabadul ugyanis a börtönből az egyik főszereplő. A történet tehát folytatódik, de egészen más vágányon halad.

Nem csak azért, mert a fiatalok már nem gyerekek, hanem mert máshova kerül a hangsúly.

Kevesebb az esemény, kevesebb a megbotránkoztató elem. A zűrös kölykök – ahogy lenni szokott – más-más úton indultak el az életben. Van, aki gyereket nevel, van, aki maradt gengszter, van, aki ügyvédnek tanul az egyetemen.

Zűrös kölykök 2

És vannak, akik korább tetteik által csapdába esve még mindig az útjukat keresik, de ezt sehol nem találják.

Valójában róluk szól ez a film, amely a korábbinál is zordabb kritikákat kapott, pedig valójában még izgalmasabb kérdést, a bűn és bűnhődés témakörét feszegeti.

No meg azt, hogy a hamu alatt még megannyi gyémánt rejtőzhet.

Értékelés: 8/10

Anuvahood

Ha lúd, legyen kövér – mondtam magamban, és a filmklubomban egyik éjjel levetítettem magamnak az Anuvahood-ot (2011) is. Ez csak nevében és távolról kapcsolódik az előző kettőhöz. A Kidulthood egyik szereplője rendezte, a helyszín és szubkultúra ugyanaz, amúgy meg minden különbözik. A tónus nem éjsötét, hanem színes és könnyed. Egy vígjátékba cseppenünk, ahol a fiatalok szerencsétlenkedésein (a bolti eladó gengszter akar lenni, a maffiavezért megleckéztetik a nők) nem megbotránkozunk, hanem nevetünk; vagy legalábbis ez volt a szándék.

A film borzasztó kritikákat kapott, ami részben jogos, másrészt viszont annyira mégsem tragikus. Én alkalmanként egész jól szórakoztam rajta, talán azért, mert sokkal rosszabbra számítottam.

Értékelés: 5/10

Utóirat: Most találtam az intereneten, hogy néhány nappal ezelőtt kijött a Kidulthood harmadik része is, Brotherhood címmel. Egy éven belül meg kellene néznem azt is.

Ha nem lesz szerencsétek, írok róla.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés