Ingyen reklám: Soproni 1895 + mire jó a Bálna?



Ahogy múlnak felettem az évek, úgy leszek egyre válogatósabb. Így vagyok a sörrel is, amit egyébként alig iszom.

Azt hiszem, alkoholfogyasztásom magabiztosan a magyar átlag alatt van, de ha valaki rákérdezne, hogy bor vagy sör, akkor azt válaszolnám, hogy a borosok táborát erősítem, ráadásul egyre válogatósabban, egy kezemen meg tudom számolni azokat a szombathelyi helyeket, ahol félelem nélkül ki merek rendelni egy (jó, kettő, három stb.) pohár bort.

Sört még ritkábban iszom, gyakorlatilag csak nyáron, napsütésben és szabadtéren.

A sörhöz való viszonyomat nem segítette, hogy néhány évvel ezelőtt fiammal részben viccből, részben komolyan nekiálltunk söröket tesztelni.

A sorozatunk módfelett sikeres volt (talán folytatni kellene), de nem is a szavazások eredményei voltak a legérdekesebbek, hanem hogy egy idő után egy oknyomozó zsurnaliszta szerepébe keveredtem.

Az ominózus cikkben – mondván jobb elkerülni a multinacionális sörgyárak jogi osztályainak zaklatását – csak kerülgettem a forró kását, nem is mertem leírni, amit egy blogban azért bátrabban lehet: tudniillik a magyar piac legjobban promótált, legnépszerűbb sörei közül számos bizonyos szempontból nem nevezhetők sörnek. Merthogy annyi helyettesítő cucc és adalék van bennük.

Olvassátok csak el figyelmesen a címkéket.

A gyártók a nagy marketingbüdzsé mellett kihasználják a gyenge lábakon álló magyar sörkultúrát.

Ennek egyrészt az a következménye, hogy töméntelen mennyiségű katyvaszt iszunk, másrészt hogy a minőség – fogalmazzunk úgy – nem mindig harmonizál az árral.

Ebből viszont az a jó hír is kikövetkeztethető, hogy olykor jó vásárt is csinálhatunk.

Soproni 1895

Ha normális sört akartok írni mérsékelt áron, akkor jó választás lehet a Soproni 1895. Kevesen tudják, hogy ez egyike azon kevés magyar söröröknek, amelyek betartják a német tisztasági törvényt, azaz a Lajtán is túl italnak számítana. Ha megkóstoljátok, érezni fogjátok a különbséget.

Soproni 1895

A múltkor 199 forintért vettem dobozát a Sparban, ami azt jelenti, hogy olcsóbb, mint számos kétes minőségű kommersz sör (?). Ebben a nyári melegben talán használható információ.

Mire jó a Bálna?

Budapesten a Duna pesti oldalán még a Demszky-érában kezdték építeni az eredetileg CET-nek nevezett, pofás épületet, amiről számomra valójában soha nem derült ki, hogy mire is jó, azon kívül, hogy sokan megtömhették belőle a zsebüket. Aztán a leállt az egész, hogy 2013 végén mégiscsak átadják. (Nyilván valaki megint megtömte a zsebét, de ez most részletkérdés.)

Hétvégén egyik este bekukkantottam, de a futurisztikus épület funkciójára valójában továbbra sem jöttem rá. Viszont van benne/mellette egy rakás kiülős teraszos vendéglátóhely, a külföldi turisták nyugágyakból szürcsölik a koktélt, miközben a hajókat, a kivilágított hidakat és a budai épületeket nézik. Ezekből a nyugágyakból a magyar főváros a világ egyik legklasszabb helye.

Craft Beer House Budapest

Sörszempontból még fontosabb, hogy a Bálna déli végén van egy kézműves söröző (Jónás Craft Beer House) , ahol életem talán legjobb sörét ittam. Sötét IPA sör volt, a nevére nem emlékszem, a 4 decis korsó ára ezer forint felett folt, de minden cseppje megérte.

Ha komolyan veszitek a sört és arra jártok, egy kört mindenképpen megér.

Az a baj egyébként a jó minőségű sörökkel (borokkal, pálinkával, kenyérrel, szállodával, zenével, irodalmi szöveggel stb.), hogy utána nagyon nehezen érjük be kevesebbel.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés