A válaszok Brüsszelre



Érdekes és félelmetes, de valamennyire mintha tényleg hozzá lehetne szokni a robbantásokhoz.

A zakkant tömeggyilkosok mai brüsszeli akciója kevésbé ütött meg, mint a korábbi párizsiak.

De azért az eszembe jutott, hogy milyen ország az, aminek sem rendes határa, sem rendőrsége, sem hadserege, sem külpolitikája nincs.

Van viszont regimentnyi egymásra acsarkodó, önjelölt vezére, illetve a világ legnagyobb létszámú és legjobban fizetett bürokrataserege.

Brüsszeli terror

Én meg, örök optimista, abban bízom, hogy az őrület megáll ezen a szinten, és a derék európaiak rájönnek, hogy nem az a válasz, hogy minden nemzet visszavonul és bezárkózik a maga kis – fényes vagy rozzant – szemétdombjába.

Hanem pont az ellenkezője.

Amúgy valaki most már izomból valagba rúghatná ezeket a szakállas fiúkat. Mert a hülyékkel – mondta első főnököm a kollégiumban – bizony csak hülyén lehet beszélni.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés