“Nem gány az” – mondogattam magamban, hanem “leleményességgel kombinált funkcionalitás”. Ez Kelet-Európa egyik sajátossága.

Hogy meg tudunk oldani mindent, fillérekből és hatékonyan.

Svédországban főnyereménynek számít egy magyar szomszéd, aki egy pohár sörért félkézzel és öt perc alatt megjavítja a szivárgó vécétartályt, amiért egy vagyont kérne a béna hazai vízvezeték-szerelő a még bénább házigazdától.

Londonban volt alkalmam megnézni közelebbről egy tipikus angol sorház nyílászárós és egyéb szánalmas megoldásait: itthon az egész közröhely tárgya lenne.

És hát itt van a kissé magasban levő fürdőszobaablakom.

Annak idején gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani a nyitás-csukás-szellőztetés problematikáját, apu készített is bele csinos, új szárnyakat, hogy majd tegyek rá valami modern svájci-német-japán vasalást, és akkor majd forog- bukik-dől, bemondja a brüsszeli pontos időt, bejelentkezik a Facebookra és minden ilyesmi.

Én meg leültem a kád szélére, néztem egy darabig, mit is lehetne csinálni, hogy használható legyen.

Majd elmentem a vasműszakiba, vettem pár akasztókampót vagy mit, becsavaroztam őket a keretbe itt-ott, és hoppá, az ablak nyitható és csukható, több állásban és több variációban résnyire is kitámasztható. Mindez több éve volt, azóta is hibátlanul működik, mindenki megelégedésére.

Gondoltam, itt az ideje, hogy megosszam veletek ezt a kelet-európai kreativitást masszív glóriával bevonó kis történetet.

Így hát készítettem néhány fotót az ablakról.

Ám akármilyen szögből és akármilyen beállításokkal is kattintgattam, legnagyobb riadalmamra a végeredménymény mindig suttogta, hogy „gány”.

Mindegy, most már így marad. Így maradunk.