Büszkeségeink a Hungarikumok



Jelentem, újabb óriásplakát van a szerkesztőség ablakával szemben az Uránia udvarban.

Az utolsó jelentésem óta már volt itt egy Orbán Viktor, aki megköszönte május 25-i választást.

Orbán Viktor most távozott, helyébe – bizonyára egészen véletlenül, pusztán a szabad piacgazdaság működéséből kifolyólag – egy TV2-ős sorozat promóciója megy.

(A hardcore DK-fanek figyelmét felhívom, hogy a kormányfő mosolya helyett reklámozott sorozat a „A gonosz álarca” címet viseli.)

A másik plakát a hungarikumokat hirdeti, és arra biztat, hogy „fedezzük fel nemzeti értékeinket”.

Büszkeségeink a Hungarikumok

Nem mennék bele ebbe az alapvetőn jó irányú, de a műviség, az izzadság- és politikaszag által hiteltelenített kampány taglalásába, annál is inkább, mert maga a megvalósítás is ad elég elemeznivalót.

Mondjuk minimum érdekes, de akár vehetjük hungarikumnak is, hogy újból született valami, ami jó sok pénzbe került valakinek (valószínűleg mindannyiunkak), és valaki (nem tudjuk ki) jó sok pénzt tett el érte, viszont nem tölti be a funkcióját.

Ugyanis az óriásplakátról pusztán az az apróság nem derül ki, hogy mik is azok a hungarikumok, amikre büszkének kellene lennünk.

Büszkeségeink a Hungarikumok

Az iroda ablakából

Az iroda ablaka kb. 30-40 méterre van a plakáttól – ami egy óriásplakát esetében nem egy extrém távolság -, de sem a szöveget, sem a piktogramokat (vagy mik ezek) nem lehet világosan kivenni. Igaz, ez utóbbiakkal kiválóan lehet hungarikum-találósdit játszani.

Csak a kíváncsiság miatt ma reggel munkába jövet közelről is megnéztem, ha úgy tetszik felfedeztem a plakátot közelről.

Közel sem tökéletes.

Úgysem működik.

Nem mindig könnyű dolog ez a nemzeti büszkeség.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés