Négyórás útszéli híradóim


Úgy alakult az egész életem, hogy lakhelyváltás ide, lakhelyváltás oda, mindig folyamatosan ingáztam Vas és Baranya megye között.

Életem első felében Baranyából Vasba utaztam évente néhányszor, majd aztán ugyanez visszafelé.

Így gyakorlatilag fél évszázada folyamatosan szemlélem az út menti településeket, amelyeken olyan sokszor átutaztam, hogy – ha nem is családtagnak, de – közeli ismerősnek tekintem őket, legyen szó az intim, de távolságtartó Vas megyéről, a gyengéden zöld, titokzatos Zaláról, a komorabb, hosszúutcás Somogyról és az aprófalvakkal teleszórt, bohéman lyukas zsebű Baranyáról.

Hol vonattal megyek, hol autóval.

A vonatosdi előnyeiről nem is olyan rég írtam, most jöjjön az autó.

A zöld Zala megye

Ennek alapszabálya, hogy bármennyire gyorsabbak az autók, bármennyi utat építenek, felújítanak, bármennyi települést „meggyűrűznek”, a végeredmény – egy-két rövid megállóval – ugyanúgy 3,5-4 óra, mint ezelőtt 40-50 évvel.

Kiegészítő szabály, hogy nincs rövidebb út. Hiába a GPS, hiába az új útszakaszok, a végtelen számú variáció, bármerre megyek, az út hossza valahol 238 kilométer körül van, plusz mínusz fél kilométer.

Somogy megye is összekapta magát. Legalábbis a felszínen.

Ennél sokkal érdekesebb az az összbenyomás, amit a megannyi település tesz rám, miközben átvergődöm rajtuk.

Emlékszem a kommunizmus kedélyesen reménytelen hangulatára, majd a rendszerváltás utáni, használt VW Golfokkal kompenzált szomorú lerongyolódásra.

Aztán egy rövid felívelésre, mikor is megszaporodtak a házakon az új, piros tetők, hogy aztán megint megtorpanjon minden.

Mostani, néhány nappal ezelőtti utamon azt állapítottam meg, hogy a kisvárosok és falvak viszonylag rendben vannak. Talán a közmunkások, talán az EU, talán mi magunk miatt, mindenesetre az árkok ki vannak tisztítva, a házak előtt le van vágva a gaz, sok helyen virágok nőnek.

Azért kicsit még mindig szeretem, amikor az út szélén ezt a táblát látom.

Ugyanakkor azt érezni, hogy a pénz, a kedv és az élet java időközben elpárolgott.

Nem látni embereket a kiülős helyeken, sok helyen bezártak a kisboltok és a kocsmák, és az emberek sem nagyon mozognak.

Az idősek talán tévét néznek, a fiatalok talán Londonban mosogatnak.

Én meg ingázom. Ingázom és figyelek. Ennek a négyórás útszéli híradónak mindig tudok hinni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés