Nyilván adhatnék ennek a bejegyzésnek egy aktuálpolitikai gellert, ha másért nem, hát az érdeklődés, az olvasottság miatt, merthogy amennyire szeretünk tapicskolni itthoni dagonyánkban, annyira nem szeretünk tudni arról, mi folyik máshol a világban.

Elég nekünk bőven az is, ami itt van, minek foglalkoznánk még más bajával – szól az általános indok.

Oké, mondom én, csak hát a mi bajaink is jobban érthetőek, ha a más bajok mellé tesszük őket. Esetleg kiderül, hogy a baj nem akkora baj; vagy éppen ellenkezőleg, az öröm nem is akkora öröm.

Már többször kikottyintottam itt nektek: igazából nem érdekel a történelem, de karácsonykor a lakásba keveredett egy a BBC History magazinjának decemberi száma, és volt annyira színes, gusztusos és jó illatú, én meg egy ideig félig-meddig ágyhoz kötött, hogy nemrég elolvastam a lap négyoldalas értékelését John F Kennedy-ről.

John F. Kennedy és Jackie Kennedy – A legenda és annak kovácsa

Egy Mark White nevű fickó 50 év távlatából próbálja szétválasztani a legendát és a valóságot, hogy a végeredmény kissé tabudöntögető legyen.

Miközben az amerikai közvélemény-kutatások rendre a második legnagyszerűbb USA-elnöknek hozzák ki Kennedy-t (Lincoln után), addig White szerint egy kétségkívül tehetséges, de meglehetősen vegyes eredményeket felmutató elnök volt, mi több, számos hibát követett el.

Elbénázta Kubában az 1961-es intervenciót, és amúgy is túlságosan kiélezte a helyzetet Castróval. A szerző szerint JFK elmélyítette a vietnámi konfliktust is, ami később majd – ha nem is közvetlenül, de – háborúhoz vezetett.

A szerző kiemeli, hogy Kennedy hazai pályán három területet tartott fontosnak. Az oktatási reformot, az idősek egészségügyi biztosítását és a feketék megkülönböztetésének eltörlését.

Ehhez képest ezek közül egyetlen törvényt sem sikerült átnyomnia a kongresszuson. (Viszont a sors vagy a történelem fintora, hogy mind a hármat sikeresen áttolta utódja, a vietnámi háborúba keveredő, népszerűtlen Johnson.)

Mark White egy darabig eltűnődik azon is, ha nem lett volna a merénylet, akkor vajon a nőügyei bezavarták volna el a Kennedy elnökségét, hogy arra a következtetésre jusson, hogy nem, sőt, ahogy teltek az évek, egyre jobban kezdett belejönni az elnökségbe.

De azért a nők mégiscsak politikacsinálók voltak ebben az esetben is.

Ha nem is pontosan úgy, ahogy gondoljuk.

A szerző szerint egy nőnek köszönhetjük, hogy a fent említett vegyes eredmény ellenére Kennedy-ből halála után az lett, ami lett: egy legenda.

A hölgy neve Jackie Kennedy, az elnök özvegye.

A hölgy ugyanis férje halála után egy héttel, a temetés után négy nappal meghívta magához a Life újságíróját, és egy interjúban hihetetlen érzékkel továbbépítette azt a képet, amit az elnök korábban magáról már kialakított.

Az özvegy beszélt Camelotról, a kerekasztal lovagjairól, „egy rövid, fényes pillanatról”, nemességről, fennköltségről és hasonlókról, a mitológia magasságába emelve a meggyilkolt elnököt és férjet. Az újságíró aztán írásában felhasználta a készen kapott Camelot-motívumot, és a gyásztól lesújtott nemzet vevő volt az üzenetre.

Mark White szerint az interjú, illetve Jackie Kennedy a legfőbb magyarázata a máig élő Kennedy-legendának.

Bevallom, fogalmam sincs, hogy így van-e.

Én csak bepötyögtem nektek, mert érdekesnek tartottam.

És olvassatok mindennap!