A valósággal nem lehet versenyezni


Mivel eme pécsi vendéglátóipari-egység nevében (Revízió Mulató) éreztem némi ellentmondást, a múltkor nyomtam róla egy mobilképet, hogy majd egyszer írok róla egy-két sort.

De mikor a hely nevét ma délután beütöttem a Google-be, kiderült, hogy ezt már megtette bőven helyettem az országos és a helyi sajtó. És nem két sort írtak, de több százat.

A valóságos történetekkel bizony lehetetlen versenyezni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés