Az állami híradó mint kordokumentum



Amikor az állami tévé híradója átment egy észak-koreai üzemi faliújság szintjére, erősen bosszantott a dolog.

Nemcsak azért, mert papíron mégiscsak demokrácia, Európa és a 21. század, hanem azért is, mert önmagában is gusztustalan.

Ma megint volt szerencsém látni az esti félnyolcast, és az jutott eszembe, hogy talán nem is baj ez a tömény pártpropaganda; egy későbbi korban komoly kordokumentumot jelent majd.

Ezeknél a híradóknál jobban ugyanis alig jelzi valami jobban például a hatalom gátlásainak lebomlását, a választókhoz való viszonyát vagy a sajtóval kapcsolatos elképzeléseit.

A valóságot meg már rég nem innen tudjuk meg.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés