Bedugatlan hétvégéim


Munkamániámon, azt hiszem, nem lehet már segíteni, de az mindig megnyugvással tölt el, amikor konstatálom, hogy internet-függőségem még csírájában sem létezik.

Amikor évente-kétévente akár egy hétre is sikerül kiszabadulnom a napi taposómalomból, kiválóan tudok a tengerben polipokat kergetni, nagyvárosok titkait fürkészni, agy éppen a réten ellenszélben tollaslabdázni, anélkül, hogy egy pillanatra is internet-hiányom lenne, vagy azt érezném, jaj, lemaradok valamiről.

Merthogy tudván tudom, hogy nem maradok le semmiről.

Az elmúlt időben is úgy alakult, hogy – ez blogbejegyzésimben is jól-rosszul nyomon követhető volt – két hétvégét is töltöttem internet nélkül egy olyan házban, ahol térerő is alig volt, nemhogy net.

És remekül feltaláltam magam.

Kóboroltam a szomszédos kisutcákon, elmentem megnézni a közeli erdőt, kocogtam egyet a környékbeli dombokon, hőtárolós kályhát szervizeltem, tettem-vettem a ház körül, tapostam a kertben a havat, bogarásztam a ház könyvektől roskadozó polcait, majd a zsákmányokkal az egyik karosszékbe huppantam.

kertEbben a régimódi, internet nélküli világban nekiláttam ismét felfedezni a televíziót, amit itthon heti nulla percet nézek.

Rájöttem, hogy annyi csatorna létezik, hogy azok között biztos lehet találni valami nézhetőt is, és találtam is olyan filmeket, melyeket ezeken lelassult estéken, napokon végre meg tudtam nézni.

Volt rájuk idő.

Az első bedugatlan hétvégén Jeles András A kis Valentinó (1979) című filmjére akadtam rá a műsorújságban (mert még ilyen is van). Annyi rosszat hallottam róla korábban, hogy gyanús lett. És gyanúm beigazolódott: igazából tényleg nem áll össze kerek egésszé, de valószínűleg ez nem is volt cél: képeivel, hangulatával, karaktereivel remekül visszaadja a hetvenes évek végének, a nyolcvanas évek elejének nagy magyar valóságát, generációm akkori életérzését.

Tekerjetek csak bele:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=NgZ0otgWGEY]

A második hétvégén az Illés zenekarról szóló egyik dokumentum-filmbe mártóztam meg véletlenül (nem is tudom, milyen csatornán volt).

Annak idején Sem Bródy János, sem Szörényi Levente – más-más okok miatt – nem volt a kedvencem, de így „felnőtt fejjel” hallgatva őket az egykori eseményekről, lehet, mégiscsak adnom kellene nekik még egy esélyt. Még nincs késő.

Talán még ahhoz sincs késő, hogy szaporítsam a bedugatlan hétvégéim számát.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés