Örömmel vegyes meglepetéssel láttam, hogy mennyien elolvastátok életem egyik főművéről szóló bejegyzésemet.

Gondolom, csodálkoztatok, hogy valaha még használható dolgokhoz is adtam a nevem.

Mindezen fellelkesülve közlöm, hogy nemcsak a régmúlt időben kerültek ki kezem közül konkrét dolgok, hanem azóta is folyamatosan.

Igaz, hogy számuk az utóbbi időben megcsappant, és jelentőségük is zsugorodott.

De azért örömmel kikotyogom nektek, hogy a tegnapi nap pontot tettem az ajtózár projektre.

Arccal új kihívások felé – Csillog-villog az új ajtózár.

Valamikor decemberben szedtem le a bejárati ajtónkról az ősrégi biztonsági zárat, mert az idők folyamán egyszerűen elkopott a zár nyelve.

Először valami újszerű megoldásban gondolkodtam, de aztán bevillant: hátha gyártanak most is hasonlót, amit valahogy a régi helyére lehet ügyeskedni. Mégiscsak kisebb macera.

És igen.

Egy zárboltban igennel válaszoltak, amikor elmagyaráztam miről van szó, mi is kellene. Viszont mégsem ott vettem meg a hardware-t, mert a fickó valamiért (a szemüvegem?, a szemem állása?, a beszédem?, a zakóm? miatt) nem akarta elhinni, hogy nem vagyok tök hülye ezekhez a dolgokhoz, és hiába bizonygattam szakmai bennfentességemet olyan szakszavakkal, hogy „belméret” meg „cilinder”, ragaszkodott az előítéletéhez. (Talán ha tudta volna a járdát …)

Így aztán egy másik műszaki boltban vettem meg a zárat, nemcsak olcsóbban, de az eladó is sokkal nagyobb bizalommal beszélt hozzám a felszerelés trükkjeiről, vagy kinézte belőlem, hogy meg tudom csinálni, vagy csak jó színész.

Mihelyst meglett az új zár, a régit azonnal lekaptam, hogy vagy két hétig ne csináljak aztán semmit. Illetve csak az ajtón keletkezett lyukat tömtem be, tekintettel a téli hidegre és nőm erőteljes biztatására.

Aztán nekiálltam az operatív munkának is, de – ahogy ez lenni szokott- rájöttem, hogy nem is annyira egyszerű a dolog. Egyrészt milliméterre a helyére kell szerelni az új zárat, hogy kompatíbilis legyen a régi vasalatával, másrészt kisebb fémmunkák is vannak vele – reszelgetés, csavarok és egy fémnyelv méretre vágása stb. -, és hát ebben a műfajban soha nem mozogtam igazán otthonosan.

De aztán beizzítottam a vésőt, a reszelőt, az új vasfűrészlapot és mindent, ami a kezem ügyébe került, végre sikerült pontot tennem a műre.

Csinos lett és masszív, mint a német fociválogatott védelme, a nyelv ide-oda siklik zárban. (Hadd nem mondjak erre hasonlatot.)

Nem tudom, mennyivel járultam hozzá a hazai GDP-hez, de az egómnak jót tett.

Most keresem a következő kihívást.