Hónap szerinti archívum: május 2013


Közepesen vagyunk rasszisták

Mi, magyarok, közepesen vagyunk rasszisták. Legalábbis a Washington Post térképe szerint. Mellesleg én is ezt gondolom. A térkép elkészítésének módszertana meglehetősen egyszerű volt. A világ országaiban feltették ugyanazt a kérdés: „Kit nem szeretne szomszédnak?” És ha a válasz valamelyik népcsoport volt, akkor az rasszistának minősült. Ennek alapján készítették el a […]


Bent marad a büdös

Olvasom, hogy megint dübörögnek a reformok az oktatás körül: megalakul a Magyar Pedagóguskar. Ennek biza a fele sem tréfa, barátaim, hiszen a testületnek „javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz”. Aki csak egy kicsit is dolgozott az oktatásban, már most biztosra tudja, hogy ettől az égadta egy világon kívül semmi nem […]


Szülinap

Titkon bíztam benne, hogy születésnapomra megkapom Szepesi Nikolett olimpikon „zavarba ejtő botránykönyvét”, az „Én, a szexmániás”-t, de meg kell elégednem a Háy János „A mélygarázs” című regényével, amiben még kép sincs. Igaz, kísérőként kaptam még zacskós magvakat és két Kojak-nyalókát is. Nem fotóztam le őket, mert szerintem el tudjátok képzelni.


Fidesz-be

Nem tudom, van-e köze a 440.hu indulásának, mindenestre figyelemre méltó, hogy az Index.hu mai interjújában minimum két olyan hiba van, ami nem elütés, nem figyelmetlenség és nem kapkodás, hanem egyértelműen a helyesírás nem tudása. A cikket csak felületesen futottam át, de az biztos, hogy: “Fidesz-be” helyett “Fideszbe”, “Horváth-tal” helyett “Horváthtal” […]


További szép napot!

Egyre jobban megerősödöm abbéli gyanúmban, hogy egy aládúcolt, nyikorogva düledező birodalom provinciáján élek, ahonnan az anyagi és szellemi javakat – amíg tudja – elszívja a központ. Több mint két évtizedes újságírás után nagy illúzióim nincsenek a hatalom és a politika működéséről, a választópolgár szellemi horizontjáról. Közelről láttam, hogy gyorsul be […]