Vezetési élmény



Néha még mindig rá tudok csodálkozni, hogy a reklámcégek milyen béna, erőltetett, közhelyes szlogenekért képesek fizetni a kreatívoknak.

Az elmúlt percben futottam bele például az egyik japán autógyár hirdetésébe, mely szerint „amikor a vezetés élménnyé válik”.

Nem tudom mennyibe került, de szerintem ha megkérnének egy középiskolás osztályt, hogy találjanak már ki valamit, nagy valószínűséggel 4-5 diák ennél klasszissal jobb ötlettel rukkolna elő.

Nem is beszélve arról, mi az, hogy „amikor a vezetés élménnyé válik”.

A vezetés szerintem mindig élmény. Ilyen vagy olyan.

Én például egész hosszan tudnék mesélni a Lada 1300-asunk kalandjairól. Amikor Ljubljanában rászorult a tanksapka, vagy amikor két hengerrel mentem Csornáig, szerintem kimondottan élmény volt.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés