Semjén lóháton



„Lóháton érkezett péntek délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A kereszténydemokrata politikus beszédében hangsúlyozta: Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét hozta Székelyföldre” – írja az MTI.

Azt hiszem, egy újabb átgondolt és remekül időzített akcióról van szó.

Nem azt mondom, hogy nincs joga lóháton odamenni, mert nyilván van, csak ilyenkor számolni kell azzal, hogy többen többféleképp értelmezik majd ezt a performance-t.

Azt figyeltem meg, hogy a politikusok szinte kivétel nélkül buborékot építenek maguk köré. A buborék belső falára kivetítik saját kis univerzumukat, amit aztán valóságnak vesznek.

És iszonyúan nem tudják értelmezni azt az állapotot, amikor ez a buborék kidurran.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés