Volt egyszer egy Ifipark



A napokban kiadott látványtervek szerint ilyen lesz majd a budai Várkert Bazár:

Várkert Bazár látványterv

Ami jelenleg így néz ki:

Budai Várkert Bazár most

Bevallom, nem hoz különösebb lázba, hogy az egyre lapangottabbnak tűnő főváros melyik részét toldozzák-foltozzák éppen, de ennek a épületcsoportnak vannak közös nevezői az én személyes történelmemmel.

Itt üzemelt ugyanis a 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park, amit a generációm zenével fertőzött része csak “Ifipark” néven emlegetett.

Kalkulációim szerint én 1981 és 1983 között fordultam itt meg párszor.

Ha olyan kedvünk volt, egyszerűen felültünk a Pécs-Budapest gyorsvonatra, vagy kiálltunk stoppolni a 6-os útra, és néhány óra múlva már az Ifiparkban ittuk a sört.

Akkoriban így mentek a dolgok. Számunkra legalábbis.

Nyilván nem lehet összehasonlítani a dolgokat, de valami olyasmit érezhettünk, mint amikor most Bécsben kiül kávézni az ember. Egy kicsit átélhettük, milyen oda tartozni, ahova talán tartozni szeretnénk.

Pécs nem volt rossz hely, de azért a budai Ifipark este mégiscsak más volt, mint a pécsi Balokány.

Más volt a levegő, másként szóltak a koncertek és más íze volt ugyanannak a sörnek.

Megtanultuk, hogy lehet bemászni a felső kerítésen a kevésbé népszerű zenekarok koncertjére, és rájöttünk, hogy hol lehet a várfal tövében, egy füves kis teraszon leteríteni a hálózsákot. Éjszaka innen hallgattuk a nagyváros morgását, néztük a fényeit.

Aztán felvettek a főiskolára, bevonultam katonának, az Ifiparkot bezárták.

Nem volt egy nagy történet, de részem volt benne.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés