Takáts Esztert nem hallgatták meg egymilliárdan



A YouTube számlálója szerint a dél-koreai Psy „Gangnam Style” című száma immár 1,1 milliárd néző felett van.

Figyelemre méltó.

Én viszont több mint 30 éve tudom, hogy az ízlésem nem illeszkedik áramvonalasan a fősodorhoz, sőt még a nagyobb mellékágakhoz sem.

Nem dicsekvésként, csak tényként közlöm.

Inkább igyekszem megtalálni az a kis folyóöblöt, melyet nem a part menti fényes szállodák tesznek teljesség, hanem az az intimitás, ami megszűnik, mihelyst túl sok turista özönlik oda.

Itt van például Takáts Eszter, egy jól ismert név az egyik kicsi zenei öbölben.

Ezt a videóját 3000 ember nézte eddig végig.

Ha meghallgatjátok, talán megértitek ezt az öblös példázatot, talán nem. Ez a része mindegy is már.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés