Vonnegut és egyéb találkozások 1



Ha kutattok az emlékeitekben, talán ti is felleltek közöttük olyan „művészeti találkozásokat”, melyek ezért vagy azért meghatározó szerepet játszottak az életetekben.

Nekem ilyen például az a pillanat, amikor a vaskúti szüreti táborban 14,5 évesen az emeletes ágyon ülve a meghallottam a Kraftwerk „The Robots” című dalát. A hálószobának nevezett meszelt falú helyiség recsegő hangszóróból érkezett egy napfényes szeptemberi délután, hogy örökre megváltoztassa a zenéről alkotott elképzeléseimet.

Más miatt, de fontos pillanat volt, amikor több mint két évtizednyi várakozás után fizikálisan is találkozhattam Joseph Beusy műveivel.

Hogy hány ilyen élmény van a fejemben, soha nem számoltam össze, de mindenképen köztük van Kurt Vonnegut is, akinek nevével főiskolás korszakom első heteiben találkoztam először. A Macskabölcső című könyvet kaptam kölcsön, ami egy egész életrevaló, sőt azon is túlmutató eseménysort indított el.

Reading VonnegutVonnegut aztán időről-időre felbukkant az életemben. Utolsó könyvének, a posztumusz kiadott „Míg a halandók alszanak” novellásgyűjteményének utolsó oldalát például ma hajnali 3-kor fejeztem be.

Az írások elemzésétől eltekintenék (de közkívánatra megteszem, ha szükséges), és az író általános méltatásába sem mennék bele, azt hiszem, ő azok kategóriájába tartozik, akit az olvasó mindenféle magyarázat nélkül nagyon tud szeretni, vagy reménytelenül nem tud vele mit kezdeni, hiába az ezeroldalas magyarázat.

Azt hiszem mellesleg ilyesmiről szól az össze nagy találkozás.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Takáts Esztert nem hallgatták meg egymilliárdan | jozing Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
trackback

[…] viszont több mint 30 éve tudom, hogy az ízlésem nem illeszkedik áramvonalasan a fősodorhoz, sőt még a nagyobb […]