Egy bizonyos szint alatt



Nem számoltam össze, hány helyen dolgoztam életemben, azt hiszem, a kezemen és a lábamon levő összes ujj kevés lenne ehhez.

De ha meg kellene neveznem azokat a munkákat, amiket valóban szívesen csináltam, mindenképpen közöttük lenne az általános iskolában eltöltött időszak. Majd egyszer talán részletezem a pozitívumokat.

De a hétfői hír kapcsán – hogy az angol helyett a németet fogják erőltetni az iskolákban – inkább az jut eszembe, hogy miért is hagytam ott a közoktatást.

Tessék elképzelni egy olyan állást (azt hiszem, ez nem nehéz Magyarországon), ahol mindig jobban tudják a távoli irodában ülő csinovnyikok, hogy mit is kell csinálni, mint azok, akik a fronton vannak, akik valóban dolgoznak.

A jellemzően minisztériumi döntéshozók nagy valószínűséggel soha nem láttak gyereket osztályteremben, nem tartottak meg egy tanórát, vagy ha igen, akkor kudarcot vallottak, és jobbnak látták, ha irodába menekülnek a diákok elől.

Hogy aztán ott egymás után hozzák meg a végrehajthatatlan, életszerűtlen, íróasztal- és dogmaszagú döntéseiket, melyeket aztán próbál elszaboltálni vagy félszívvel teljesíteni a megfélemlített, kontraszelektált, elszegényedő, szellemileg leépülő pedagógus-közösség.

Most például Hoffmann Rózsa azt találta ki, hogy legyen a német az első nyelv, mert az jó, az angol meg különben is könnyű. Mert ez jutott eszébe reggel. Meg hallotta valahol.

És senki nem szólt neki a környezetében, hogy Rózsika, azért ezt nem kellene hangosan mondanod.

Aki egy szint alatt beszéli az angolt, annak lehet könnyű, de összességében az angol egy módfelett nehéz nyelv, aminek a nehézségét  pont az adja, hogy az alapok – mondjuk középhaladóig – viszonylag egyszerűek.

Később viszont simán übereli a németet, ezt nagyjából bárki tanúsítja, aki annyira beszéli az angolt, amennyire üdvös lenne, és aminek az égvilágon semmi köze a kormány által erőltetett ostoba nyelvvizsga rendszerhez.

Önmagában ez nem is lenne baj, ha valaki utcai információkban hisz, de ha valaki ennyire nem látja át, akkor ne kerüljön pozícióba.

Igaz, úgy tűnik, az oktatási ágazatban csak az kerülhet pozícióba, aki nem ugrik át egy bizonyos szintet.

Mellesleg minél inkább reformálják a nyelvtanítást és a vizsgarendszert, annál kevesebben beszélnek idegen nyelvet Magyarországon. Ez a remek németes ötlet ebből a szempontból passzol a sorba.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés