Valõr



„Az elképzelés célja alkalmasint világos: arra törekedett, hogy minden jelenetben kiemeljen bizonyos valőröket.”

Ezt írja Tennessee Williams drámagyűjteményének előszavában, melyet tegnap este kezdtem el olvasni nagy lelkesen, hogy mindjárt a második oldalon ebbe a mondatba fussak bele, és elszégyelljem magam.

Ugyanis magyar – magyar szótárhoz kellett nyúlnom. Vagy soha nem tanultam meg a „valőr” szójelentését, vagy elfelejtettem a hosszú évek során.

Ezek szerint:

„A valőr színérték, egyes színek finom fény- és árnyékfokozatainak érzékeltetése festményen.”



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés